Interjú Gustavo Bioscával
Az ötvenes évek Barcelonájának maghatározó játékosa volt Gustavo Biosca, aki védõként kilenc évig játszott gránátvörös-kékben, és csak azért nem többet, mert egy súlyos térdsérülés 29 éves korában véget vetett a pályájának. Tagja volt az 1952-ben öt trófeát nyert Barcának, és összességében is nyert három bajnokságot, 5 Kupát, egy VVK serleget és egy Latin kupát. A már 79 éves korábbi kiválóság most visszaemlékezik az akkori idõkre, szót ejt Kubala Lászlóról és Alfredo Di Stéfanóról is…
Mit csinál mostanában Gustavo Biosca?
Nem csinál semmit. Istennek hála a családomnak élhetek, az unokáimnak, a gyermekeimnek, a feleségemnek, a jobb kezemnek, a bal kezemnek, az egész testemnek.
Milyennek látja a mai futballt?
Manapság már nagyon jó a fizikai felkészítés, a technikai is elõrelépett, nagyobb az intenzitás. Régen talán látványosabb volt, s a rajongó számára nagyobb élmény volt. Most bármit megtesznek azért, hogy ezt tönkretegyék. Ami nem változott, az-az, hogy a futball továbbra is az okos emberek játéka. A futballban, aki nem elég intelligens, nem tud jól játszani, ez a játék az okos és ravasz embereknek lett kitalálva. Éppen ezért tanulják az utcán. Vagy legalábbis tanulták… Én mindenesetre a Balmés utcában kezdtem el játszani egy rongylabdával.
Melyik volt a legjobb tanács, amit profiként kapott?
A pályán szükséges tisztelet és becsület. Amikor elkezdtem focizni, az édesapám egyértelmûvé tette számomra: Ha szeretnél játszani, mindent meg kell tenned azért a csapatért, melynek a mezét viseled. S ha ráadásul ez a klub a Barca, akkor még többet. Én ezt megígértem, s aztán meg is tettem.
Mondana nekünk egy felejthetetlen és egy könnyen feledhetõ anekdotát?
A trófeák. És ezeknek megszerzése után a megérkezések Barcelonába. Emlékszem, amikor megnyertük a Latin Kupát, s a fogadtatásra utána, ami Barcelona határaitól fogadott. Minden utca tele volt emberekkel a falvakban és a városokban is. Az emberek sírva örültek, s azt kiáltották, „Visca el Barca, Visca Catalunya”. Ez felejthetetlen. Elfelejthetõ pedig? Minden vereség. Nagyon rosszul viseltem a kudarcokat.
S a legmulatságosabb anekdotája?
Emlékszem Kubalára, aki alkalmanként a meccsek elõtt odajött hozzám, s azt kérdezte: „Hogy vagy kis cigány?” Én azt mondtam neki, „jól-jól”. És õ akkor azt válaszolta: „Akkor ma megnyerjük a meccset.” Ez azt jelentette, hogy õ is jól volt, és igen ritkán fordult elõ, hogy tévedett. Néhányszor szembe került a kapussal a meccs alatt, s onnan lõtt gólt, ahonnan csak akart.
Melyik volt a legszebb gól, melyet valaha látott?
Egyre emlékszem, egy csodálatosra Kubalától. A Les Cortson játszottunk, én adtam neki a labdát a saját tizenhatosunknál, õ pedig mindenkit elfektetett, míg az ellenfél kapusáig elért. Ekkor már mindenki azt gondolta, lõni fog, de csinált egy lövõcselt, amire a kapus elrepült, áttette a labdát a másik lábára és gólt lõtt. Az emberek tíz percig tapsolták.
És ki volt a legtökéletesebb játékos?
Kubala. Õ volt a legerõsebb ember, akit valaha ismertem. Ismertem harcosokat, boxolókat… Õ azonban egy különleges példánya volt a természet adottságainak. Ezen kívül nagyon gyors volt, lehetetlen volt megállítani. Én nem is fogtam az edzéseken és nem ismertem mást, aki jól tudta volna fogni. Ha nem vetted nagyon-nagyon komolyan, pillanatok alatt otthagyott. Bátran elmondhatom, hogy ha megpróbáltad fölrúgni, még a végén inkább te sérültél meg, mint õ, mert nagyon erõs volt. Ráadásul úgy bánt a labdával, mint Ronaldinho, csak mindezt két lábbal. Ilyet senkitõl sem láttam.
Játékosokról beszélve. Melyik Real Madrid futballistát szerzõdtette volna le a Barcához?
Kétségkívül Alfredót (Di Stéfano – a szerk.). Egy játékos, aki a miénk lehetett volna. Vele és Kubalával a Barcában, nem is lett volna bajnokság. Ötven évvel megelõzte a korát. Kapta és azonnal adta is a labdát, és futott is tovább, állandóan mozgott. Õ volt az „állandó foghatatlan”. Kubala zseniális volt, de Alfredo is nagyon komplett futballista volt. Kubalával nagyon jó barátok voltak, és kölcsönösen tisztelték egymást. Amit Di Stéfano tudott, azt nem tudta Kubala, s amit Kubala meg tudott csinálni, azt nem tudta Di Stéfano. Tréfából mondták akkoriban: „Neked és nekem egy csapatot kell formálnunk. Szerzünk kilenc srácot, téged és engem.”
Mondja, mi tetszik Önnek a mai Barcában, és mi nem?
Szerintem jól összeállított egységes csapat a mai Barca, mindenki nagyon magas szintû játékos, de a csapatot szolgálják. Ami kevésbé… nincs ilyen. Nekem nagyon tetszik ez a Barca. Nézze! Van otthon egy mezem, s amikor elrontották a kedvem, elõveszem, odateszem a kanapéra, ránézek, s az én idõszakomra gondolok. S ez teljesen kikapcsol.
Befejezésül, miért több a Barca, mint egy klub?
Rengeteg dolog miatt. De elsõdlegesen azért, mert egy különálló régióból jövünk. Most csak ezt mondom.
„
