A közösségrõl, a sajtóról

Daniel Alvés folytatta naplójának írását Skóciában az fcbarcelona.cat-nak. A második részben beszélt a csapat körüli nagy figyelemrõl, Puyolékról, illetve külön kiemelte annak jelentõségét, hogy a pályán kívül is jól megismerjék egymást a játékosok, mert ennek nagy szerepe lehet a késõbbiekben a nagy meccseken is.

„Üdv ismét mindenkinek,

Immár elértünk a saint andrewsi edzõtábor feléhez. Az egyik legfõbb különbség, amire fölfigyeltem az eddigi tapasztalataimhoz képest, hogy micsoda várakozást kelt a Barca a közönséget és a sajtót tekintve is. Részben arra emlékeztet az edzõtábor, mint mikor a brazil válogatottal edzõtáboroztunk Teresópolisban. Ott is egy olyan edzõpályán dolgozhattunk, ami közel van a természethez, és ott is rengeteg újságíró figyelte a munkánkat. De teljesen megértem, ez így normális annak érdekében, hogy rengeteg ember tisztában legyen azzal, hogy mi történik egy olyan nagy klubnál, mint a Barca.

Akkor is láttam érdekességeket, amikor hétfõn megérkeztünk Edinburgh-be. Már a repülõtéren több mint száz skót szurkoló várt ránk, de mikor még a Sevillával utazgattunk csak akkor találkoztunk szurkolókkal, ha bajnoki vagy kupameccsre utaztunk, nemzetközi utak esetében már nem.

Ezeken az apróságokon kívül nagyon boldog vagyok, hiszen megérkezett a csapathoz Xavi, Puyol és Iniesta is. Azon túl, hogy õk nagyon fontos tagjai a csapatnak, én õket mindig egyfajta úriembereknek tartottam a focin belül, köszönhetõen a játékstílusuknak, illetve a pályán belüli és pályán kívüli viselkedésüknek. Ráadásul minél hamarabb megleszünk teljes létszámban, annál jobb, hiszen így dolgozhatunk együtt, megismerhetjük egymást, jobban megérthetjük egymást a pályán, ami a legfontosabb.

Joaquín Caparros, aki korábban volt az edzõnk Sevillában, mindig azt mondta nekünk, hogy a pályán belül is olyanoknak kell lennünk, mint a családtagoknak. Ezzel azt akarta mondani, hogy nagyon ismernünk kell egymást, s ha ez így van, a meccsek során a fontosabb pillanatokban, mikor össze kell játszanunk egymással, sokkal inkább megértjük egymást. Ezt pedig nagyon sok közös edzéssel lehet elérni. Én mindig mondtam, hogy most van itt az ideje a szenvedésnek, hogy aztán késõbb az öröm ideje is eljöjjön. Keményen kell dolgozni mindig, nagyon intenzíven, hogy aztán végül learathassuk ennek a gyümölcsét az idény végén.

A naplóm következõ részében már a meccsünk elõtt írok majd, s elmesélhetem, milyen érzéseim vannak a debütálásom elõtt.

Viszlát holnap!”