Négy siker, közös vacsora
Többször is írtunk már arról, hogy miként alakította ki a Barcelonánál Josep Guardiola a szabályokat, a rendszert, melyet követnie kell a játékosoknak minden körülmények között. Ezúttal két további tényezõrõl esik majd szó, melyek közül az egyik a játékosok egyéni reklámforgatásaival foglalkozik, a másik viszont már a jutalmazási, motiválási rendszer része, a közös vacsorázás bevezetése, ha a gárda folyamatosan jól teljesít.
Egy olyan nagy klubnál, mint a Barcelona, ahol tulajdonképpen majd minden játékos sztárnak számít valahol, igen gyakoriak a különféle reklámforgatások akár egyes játékosok meglévõ szponzorai számára, akár soron kívüli megkeresések esetében. A korábbi években viszont ezek a kötelezettségek sok esetben károsak voltak egyes játékosok teljesítményére, hiszen volt olyan eset is, hogy egy mérkõzés napján kellett egy csapattagnak megjelennie valamilyen forgatáson.
Ez történt több beszámoló véleménye szerint a Sevilla ellen játszott 2006-os Európai Szuperkupa döntõ elõtt is, amikor Ronaldinhónak éppen a meccsnek helyt adó Monacóban akadt teendõje a szponzoraival a találkozó napján. A meccsen aztán a Sevilla dominált és gyõzött 3-0-ra. Guardiola elképzelései szerint ez nem maradhat így, a játékosok nem jelenhetnek meg egyetlen reklámforgatáson sem a mérkõzések elõtti 48 órás idõszakban. Azokban a periódusokban pedig, amikor le lehet bonyolítani ezeket az eseményeket, a klub egyik alkalmazottja elkíséri az érintett játékost, hogy a hazaérkezés ne húzódjon el idõben a szükségesnél jobban.
Ez tehát egy újabb szabály, mely segíthet abban, hogy a mérkõzések elõtt mindenki csak a jó eredmények elérésére koncentráljon.
Azokra a mérkõzésekre, melyek bizonyos esetekben ingyen vacsorát érhetnek az egész keret számára Guardiola saját prémium rendszerében. A fiatal edzõ már a Barcelona B-nél bevezette azt a rendszert, hogy ha a csapat az egymást követõ harmadik meccsét is megnyerte, akkor minden játékost és edzõt, valamint a kiszolgáló személyzet tagjait mind elvitte vacsorázni egy elõkelõ étterembe, a számlát pedig egyedül õ fizette.
A felállás annyiban módosul az elsõ csapat esetében, hogy Puyoléknak már négy meccset kell nyerniük zsinórban ahhoz, hogy a meghívás álljon, de ez is azt bizonyítja, hogy a vezetõedzõ bízik a játékosaiban, valamint nem szeretne elszegényedni minden harmadik meccs után… Talán egy kívülálló számára úgy tûnhet, egy ilyen vacsora nem motiválja azokat a játékosokat, akik több millió eurót keresnek évente, de itt sokkal inkább az-az értékes az érintetteknek, hogy együtt szórakozhatnak azokkal, akikkel egyébként csak dolgozhatnak. Az ilyen vacsorákkal alakulhat ki igazán a közösségi szellem, arról nem beszélve, hogy mindenkiben ott motoszkálhat a lehetõség három megnyert meccs után, hogy gyerünk, nyerjünk megint és menjünk el együtt vacsorázni, ráadásul ingyen.
A B csapat példájából kiindulva ráadásul az ilyen helyzetek az öltözõi hangulatot is földobhatják, hiszen három gyõztes meccs után óhatatlanul elõkerül a téma az öltözõben, és elõkerülnek az olyan zrikálások az edzõ felé, mint hogy „Mester, készítheti a pénztárcáját.”
Az elképzelés célja persze nem az, hogy mindenki jóllakjon végre egy elõkelõ étteremben, csupán annyi, hogy a csapat még egységesebb legyen, a hangulat révén pedig tényleg hasonlítson a keret egy jó családhoz.
