A kupadöntõ elé
1998 után újra a Copa del Rey fináléjába jutott az FC Barcelona, Pep Guardiola pedig egyik mentora nyomába léphet. Beállhat azon edzõk sorába, akiknek sikerült hazai kiírásokban duplázniuk. Azaz: megnyerni a bajnokságot, és a Spanyol Kupát is. Erre legutóbb Louis van Gaal volt képes az 1997/98-as évadban. Elõtte 1952-ben és 1953-ban Ferdinand Daucík irányítása alatt sikerült a duplázás, majd 1959-ben Helenio Herrera irányítása alatt, és most itt van az újabb esély.
A duplázásra pedig a baszk nagy csapat ellen van lehetõség. Az ellen az Athletic Bilbao ellen, amely 23 alkalommal nyerte el a Spanyol Kupát. Ennél többször csak a Barçának sikerült – 24 alkalommal. Tehát, vagy megerõsítjük vezetõ helyünket ezen a téren, vagy a Bilbao egyenlít. Szerdán éjfélre, vagy picit késõbb választ kapunk a kérdésre!
Mint azt említettem a katalán csapat eddig 5 alkalommal került össze a Spanyol Kupa fináléjában az Athletic Bilbaóval, s ebbõl az öt alkalomból háromszor a Barcelona hagyta el gyõztesen a pályát, kétszer pediglen a bilbaóiak.
I. felvonás, 1920.
Mint látható az elsõ összecsapásra még a „hõskorban” került sor. A két csapat a következõ összeállításban vonult ki a Gijón-Asturias-ban megrendezett döntõre:
FCB: Ricardo Zamora – Coma, Galicia, Ramón Torralba, Sancho, Josep Samitier, Vinals, Félix Sesúmaga, Martínez, Alcántara, Plaza
Bilbao: Amann – Hurtado, Acedo, Eguiluz, Pacho Belauste, Sabino, Germán Etxeverría, Laca, Josemari Belauste, Pichichi, Sena.
A gijóni döntõn a katalánok 2-0-ra verték a baszkokat Paulino Alcántara és Martínez góljaival. A ’20-as évek formálódó nagy csapatának elsõ igazi sikere volt a Spanyol Kupa megnyerése. Olyan játékosok játszottak itt, akik a következõ évtized meghatározói, és a Klub legendái lettek: Alcántara, Torralba, Samitier. Viszont a másik oldalon is van olyan labdarúgó, akinek a neve mára fogalom lett Spanyolországban. Pichichi korának egyik legnagyobb gólvágója -nemhiába nevezték el róla a díjat, amit minden idény legjobb PD – gólvágója kap meg. A korabeli kommentárok szerint olyan érzéke volt a labdához, mind keveseknek addig. A kapu elõtt pedig maga volt az egy személyes életveszély.
II. felvonás, 1932.
A következõ ’asszóra’ is még a ’hõskorban’ került sor. Ekkor már túl vagyunk a Barça elsõ igazi nagy sikerén, az 1929-es La Liga – elsõségen. A csapat továbbra is sikereket ér el hazai pályán. A döntõre a madridi Chamartín-stadionban került sor. A két csapat így állt fel:
FCB: Nogués – Zabalo, Alcoriza, Marti, Guzmán, Arnau, Piera, Arocha, Samitier, Ramón, Pedrol.
Bilbao: Gregoria Blasco – Castellanos, Urquizu, Leonardo Cilaurren, Uribe, Muguerza, Roberto, Lafuente, José Iraragorri, Bata, Chirri II, Guillermo Gorostiza.
A madridi döntõn mindössze egy gól született, amit a bilbaói Augustín Sauto Bata szerzett, és így a baszkok nyertek 1-0-ra. Mint az látható, a két csapat szinte teljesen kicserélõdött, csupán a barcelonai Samitier maradt hírmondónak. A bajnoki aranyérmes csapatból sem maradt szinte senki a csapatban, a Barcelona csillaga lefelé indult el. Ekkor már nem élt Joan Gamper sem, a játékosok jöttek-mentek. 1932 nyarán aztán Samitier klubot váltott: a Real Madrid játékosa lett. Ezzel egy szép korszak lezárult a Csapat életében.
III. felvonás, 1942.
A Barça és a Bilbao következõ döntõbeli találkozására nem kellett sokat várni. 1942-ben, újfent a madridi Chamartín-stadionban dönthették el egymás között a Spanyol Kupa sorsát – amelyet ekkor még Copa Generalissimónak hívtak. Az 1940-es évek elejétõl egy új Barcelona alapjait kezdték el lerakni, amely elsõ sikerét a madridi kupadöntõn érte el. A két csapat összeállítása így festett:
FCB: Miró – Zabala, Benito, Josep Raich, Roselén, Llácer, Sospedra, Josep Escolá, Mariano Martín, Doménec Balmanya, Josep Bravo
Bilbao: Etxevarría – Arqueta, Mieza, Bertol, Ortíz, Urra, Rafael Iriondo, Panizo, Telmo Zarra, Garate, Elices.
A fordulatos, és gólokban gazdag mérkõzést, hosszabbítás után a Barcelona nyerte 4-3-ra. A gólokon a triplázó Martín, Escolá, ill. Iriondo, Elices és Zarra osztoztak. 1942-ben alig vagyunk túl a polgárháborún, és a Franco-diktatúra elejét élik a barcelonaiak. Mégis új csapatot építenek, hogy az egy évtizedes sikertelenség után végre örömet szerezhessenek a Klub szurkolóinak. A madridi estén ez maradéktalanul sikerült is. A feljegyzések szerint mindkét csapat nyíltsisakos, támadó focit játszott, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. És egy izgalmas meccs végén sikerült elhódítanunk a Spanyol Kupát.
IV. felvonás, 1953.
A két csapat döntõbeli negyedik találkozására, az „Ötkupás Barça” idején került sor. A Barcelona 1952-ben is elhódította a kupát, akkor a Valenciát vertük 4-2-re. 1953-ban aztán újfent elérhetõ közelségbe került a bajnoki arany mellett a Spanyol Kupa – gyõzelem megszerzése. Erre a madridi Chamartín-stadionban nyílott lehetõség, a következõ felállásban:
FCB: Antoni Ramallets – Seguer, Biosca, Joan Segarra, Flotats, Gonzalvo III, Basora, Bosch, Kubala László, Moreno, Eduardo Manchón
Bilbao: Carmelo Cedrún – Orúe, Areta, Jesús Garay, Manolin, Canito, Rafael Iriondo, Venancio, Telmo Zarra, Panizo, Gainza
A Bilbao Kubala és Manchón góljaira csak Venancio találatával tudott válaszolni, így a döntõt a katalánok 2-1-re nyerték. Mindkét együttesben a kor meghatározó sztárjai léptek pályára. A katalánoknál Ramallets, Seguer, Kubala, Manchón, a másik oldalon Garay, Iriondo, Zarra. A katalánok kispadján Ferdinand Daucík, a sikeredzõ ült. Kiváló csapatot edzett, akik sikert-sikerre halmoztak. Ezen a döntõn újfent brillíroztak Daucík tanítványai, elkápráztatva Katalónia népét. Kubala gólja pedig egy kis magyar vonatkozást is ad a döntõnek.
V. felvonás, 1984.
A két csapat kupatörténetében – ezidáig – az utolsó felvonás, de egyben a legemlékezetesebb. Ki ne emlékezne 1983. szeptember 24. napjára. Ezen a napon bajnokit játszott a két csapat Barcelonában. A katalánok már 4-0-ra vezettek, amikor a mérkõzés 59. percében Andoni Goicoetxea brutális belépõjével eltörte Maradona lábát. Ilyen elõzmények után került sor a Király Kupa döntõjére 1984. május 5-én a Santiago Bernabéu Stadionban, I. János Károly jelenlétében. A két csapat a következõ összeállításban futott ki a zöld gyepre:
FCB: Urruti – Sánchez, Migueli, Alexanco, Julio Alberto, Victor Munoz, Rojo (Clos), Schuster, Marcos Alonso, Maradona, Lobo Carrasco.
Bilbao: Zubizarreta – Santiago Urquiaga, Inigo Liceranzu, Andoni Goicoetxea, Nunez, Patxi Salinas, Miguel De Andrés, Urtubi, Dani, Endika (Manuel Sarabia), Argote (Gallego)
A mérkõzés egyetlen gólját a bilbaói Endika szerezte. Az egész mérkõzés nagyon feszült volt, kevés helyzetet, de annál több szabálytalanságot és kakaskodást hozott. A meccsen a Bilbao akart inkább focizni, illetve a felhevült hangulatú mérkõzéshez õk alkalmazkodtak jobban. A meccset nem a játék, hanem a durvaság, és az idegeskedés jellemezte. A játékvezetõnek nem volt könnyû dolga, bár a mérkõzés során az ellentéteket, vitákat sikerült kordában tartania, és visszafognia. A mérkõzés lefújását jelzõ hármas sípszó után azonban elszabadultak az indulatok – a király jelenlétében… Mindenki verekedett mindenkivel, Maradona nyújtott lábbal beleszállt ellenfelébe, egymást aprították a két csapat játékosai. A spanyol labdarúgás történetének egyik legfájóbb eseménysora volt, amint a két csapat magukból kivetkõzött játékosai csépelték egymást a gyepen. A biztonságiaknak, és a két csapat vezetõinek hosszú percekbe tellett, mire sikerült szétválasztani a küzdõ feleket. Nem volt szép látvány, a büntetések nem is maradhattak el. A „küzdelem” után csak nagy nehézségek után sikerült átadnia a kupát a királynak.
A két csapat szerdai összecsapásának tehát van története, vannak elõzményei. A két klub öt alkalommal találkozott a döntõben, ebbõl 3-szor a Barça örülhetett, két alkalommal pedig a Bilbao. Reméljük, most sikerül megszerezni a 4. gyõzelmet is.
Ehhez kívánok mindenkinek jó szurkolást, és Barça-gyõzelmet!
CATALUNYA, TRIOMFANT!
Írta: Varga Tamás
