Eto’o búcsúsorozat – II. rész
Miért írunk ilyet, ahelyett, hogy inkább a napi aktualitásokkal foglalkoznánk mélyebben? Nos, a válaszom elõtt megnyugtatunk mindenkit: a több részes, Samuel Eto’o barcelonai sportkarrierjével foglalkozó anyagunk mellett a friss hírekrõl sem fogunk lemaradni. Maradt tehát a kérdés: miért? A válaszunk: 130 gól…
A Barcelona egyik legeredményesebb gólvágójától, Samuel Eto’ótól „búcsúzunk”, és az elsõ rész után a mai nap alkalmával közöljük a második „adagot” is. Legutóbb ott hagytuk abba Eto’o barcelonai karrierjének a visszatekintését, hogy a kameruni gyakorlatilag Zeusz jobbján ült a párizsi BL-finálé, a La Liga megnyerése, illetve a Pichichi-trófea begyûjtése után.
A következõ, 2006-2007-es év azonban korántsem úgy kezdõdött, – és folytatódott – ahogyan azt ’Samu’, és a Rijkaard edzette csapat elképzelte. A bajnokságban döcögött a gépezett, a korábbi, mûvészi játék már sehol sem volt, az együttes ásza, Ronaldinho pedig „csak” a gólokat termelte…
Ezek után pedig jött a hideg zuhany: 2006. szeptember 27-én a Werder Bremen elleni, idegenbeli mérkõzésen ugyanis Eto’o meniszkusz-sérülést szenvedett, aminek következtében öt hónapra a pályán kívülre kényszerült.
Miután felépült a komolynak nevezhetõ sérülésébõl, 2007 telén egy Racing Santander elleni 90 perc alkalmával annak ellenére, hogy Rijkaard be akarta cserélni, nem lépett pályára. A sajtó szerint a kapott játékpercek mennyiségével nem volt elégedett az afrikai támadó, Eto’o azonban azt mondta; nem volt elég ideje bemelegíteni…
Az incidens megosztotta mind a közvéleményt, mind a csapatot, ugyanis amíg Rijkaard mesternek fogalma sem volt arról, miért tagadta meg a pályára lépést ’Samu’, addig Ronaldinho kritizálta a kameruni ilyesfajta viselkedését, mivel szerinte ez nem segíti az együttest.
Az afrikai támadó válasza sem váratott sokat magára: „Ezek csak spekulációk, és nem befolyásolnak. Amennyiben viszont valóban egy „probléma” vagyok a Barcelona számára, úgy távozom. De mint mondtam, boldog vagyok itt, és maradni szeretnék. Önök meg írjanak továbbra is úgy és azt, amit akarnak…”
Kemény, karakteres, amolyan Eto’ós válasz… Bizony, ez az évek alatt – fõleg a két sikeretlen folyamán – egy külön jelzõvé formálódott.
Az idény hátralévõ részében mindent elvesztett a Barcelona, így Eto’o számára is egy nagy blama volt ez a szezon, amelyben nemcsak a teljesítménye, hanem a viselkedése is elmaradt az elvárttól…
Új idény, új remények – a régi kulcsjátékosokkal, és még Frank Rijkaarddal a fedélzeten. A katalánokhoz 2007 nyarán igazoló Henryval szemmel láthatóan tökéletesen összhangban levõ Eto’o azonban nem élvezhette sokáig az újabb szezont, ugyanis a szokásos Gamper-Kupán ismét megsérült. A diagnózis: 3 hónap kényszerpihenõ…
A gyógytorna illetve könnyített edzésmunka közben ’Samuel’ megkapta a spanyol állampolgárságot, amely habár nem jelent semmilyen mérföldkövet a játékos életében, említésre méltó.
Eto’o végül 2007. december 4-én lett ismét „teljes értékû”, egy héttel késõbb pedig már játszott a Deportivo ellen 2-1-ra megnyert bajnokin. Az idény ismét „bukás” lett, de nem Eto’ónak, aki a felépülése után 18 mérkõzésen 16-szor mattolta az ellenfelek portásait – ezzel ismét bebizonyítva a katalán publikumnak, hogy nem miatta nem megy a szekér már lassan két éve…
A már említett 16 találatból hármat egy mérkõzésen ért el, méghozzá a Levante elleni, 2008. február 24-én lejátszott 90 percen.
A 2006-tól 2008-ig húzódó két év megmutatta, hogyan válik egy BL-gyõztes, látványosan futballozó együttesbõl egy fegyelmezetlen, legalább 100 irányba húzó csapat. Sajnos, a Barcelona prezentálta a fentebb említett negatív „fejlõdést”, hogy aztán egy olyan szezonnak fusson neki, amely örökre beírta magát a történelembe…
És ahol Eto’o ismét megmutatta, miért õ a „León”, és miért õ volt a párizsi döntõ egyik hõse…
