Értekezés az idei nyár legégetõbb kérdésérõl
Az idei nyár egyértelmûen legfontosabb kérdése az elsõ együttes megerõsítésének a módja, azaz hogy a saját nevelések kapjanak több szerepet, vagy a Barcelona igazoljon már szinte kész, kiforrott labdarúgókat a távozók helyére. Nem könnyû kérdés, melyet több oldalról is meg lehet közelíteni, egyet ellenben nem szabad elfelejteni: a nyugalom és a bizalom az a két tényezõ, mely az elmúlt két évben is a helyes irányba terelte a Pep-Teamet.
Nem a legkellemesebb nyár az idei a Barcelona számára, hiszen egyrészt financiálisan nem áll a legjobban, ezáltal az 50 millió eurós, transzferekre költhetõ limit behatárolja a lehetõségeket, másrészt a négy távozóval (Touré Yaya, Thierry Henry, Dmitro Csigrinszkij, Rafa Márquez) szemben eddig csupán két játékos érkezett David Villa és Adriano személyében.
Ez elsõ nekifutásra pánikhangulatot teremthetne, de szerencsére nem ilyen sötét a helyzet. Talán kezdjük a legkézenfekvõbb ténnyel: a négy távozóból csupán kettõ az, amelyik minõségi romlást hozhat maga után. Touré Yaya a világ egyik legjobb középpályása, elvesztése valóban érvvágás lehet, Rafa Márquez rutinja és játékintelligenciája pedig szintén fontos lett volna az együttes számára. Henry ellenben már nem tudott hozzátenni a gárda játékához, s habár Csigrinszkijben benne volt a fejlõdés lehetõsége, az elsõ évében nyújtott teljesítménye nem utalt ilyen fokú javulásra.
A francia helyére érkezett Villa, ezt a „cserét” pedig nyugodtan nevezhetjük akárhogyan, egy a lényeg: több lett, jobb lett tõle az együttes. A spanyol gólvágó fiatalabb, dinamikusabb, beilleszkedési idõ – köszönhetõen a hét barcelonai válogatottnak – minimális lesz, és világklasszis szinten tud futballozni mind a támadósor közepén, mind a szélén.
A brazil Adriano megszerzése is óriási fogás lehet, amolyan ‘Joker’, egy olyan labdarúgó, aki mindent meg tud csinálni, képességei alapján a kezdõben lenne a helye, ám elfogadja a tartalék szerepkört, és akkor teljesít, amikor szükség van rá. Nos, Adriano ilyen fajta labdarúgó, és annak ellenére, hogy ezeket a szavakat természetesen bizonyítania is kell az elkövetkezendõ évben, a tapasztalatok azt mutatják, teli találat lesz, hiszen a védelem és a támadó sor mindkét oldalán képes futballozni. Mi több, ha nagy sérüléshullám sújtaná az együttest, végsõ esetben akár a középpályán is szerepelhetne, hiszen fizikai adottsága és technikai képzettsége bõven feljogosítják erre a posztra.
Ibrahimovics kulcsszerephez juthat ebben a szezonban
Zlatan Ibrahimovics megújulása, azaz a tavalyinál kiugróan jobb teljesítménye lehet a Barcelona harmadik nyári igazolása. Amint az köztudott, Ibra elmúlt évi elõadása közel sem volt a jeleshez, és leginkább egy gyenge négyest tudnánk neki adni az ötös skálán. Ennek azonban – ellentétben azzal, ahogyan azt sokan gondolják – nem a csatár képességei okolhatók, hanem a tények: az elõszezont sérüléssel kezdte, majd egy-egy elfogadhatóbb produkció után vagy a válogatottban sérült meg, vagy edzésen. Mindezt azon idõszakban, mely alatt tökéletes mentális és fizikális állapotban is nehéz beilleszkedni egy teljesen új futballkultúrába.
A mostani alapozást végigdolgozta a svéd, és jelenleg az elõszezon gólkirálya az együttesben az eddig elért három góljával, de a legnagyobb pozitívum a játékában fellelhetõ javulás a letámadás, a dinamizmus, valamint a vállalkozó kedv terén. No meg az sem egy utolsó szempont, hogy a City hiper-mega-szuper ajánlata helyett maradt Barcelonában, és ez az a mentalitás, amire szüksége van a Barçának. Egy Ibrahimovics-szintû klasszis ugyanis egy ilyen attitûddel megspékelve a csillagot is képes lehozni a Camp Nou gyepére.
La Masián belül vagy kívül?
Ibrahimovics képességeihez való felnövése után már csak a középpálya, valamint a védelem marad az a kérdéskör, melyrõl sokat lehet beszélni, írni, viccelõdni és érvelni. A védelem tûnik jobban megoldottnak, ugyanis Puyol, Piqué és Militón kívül akár Abidal is tud belül játszani, de a fiatalok közül a Fontás – Muniesa – Sergi Gomez trió bármelyike képes lehet helyettesíteni világklasszis társaikat egy-egy gyengébb ellenfél ellen. Habár Abidal középen nyújtott teljesítménye alapos zsákbamacska spanyolhonban, én még így is azon a véleményen vagyok, hogy ide nem kell igazolni, mivel jelenleg nincs olyan védõ a világon, mely irdatlan kevés meccsel a lábában hasonló szinten tudna játszani, mint Piqué vagy Puyol. Az ugyanis világos, hogy ez a két játékos – de fõleg elõbbi a kora lévén – nagyon sok mérkõzésen ott lesz a Barcelona kezdõjében.
A középpálya talán az egyetlen pozíció tehát, ahol nem biztos, hogy elég lehet a saját nevelésû labdarúgókban bízni. Ugye elment Touré Yaya, ám az õ pótlásáról badarság lenne beszélni, mivel kevés hasonló kvalitású középpályás szerepel a gyepen a világon. Az õ esetében tehát maximum egy utódról beszélhetünk, tökéletes pótlásról nem, amire viszont Jonathan dos Santos és Thiago talán elegendõek lehetnek.
Az nyilvánvaló, hogy Xavit és Iniestát helyettesíteni nem nemes feladat, ennek függvényében egyáltalán nem biztos, hogy Mesut Özil jobb megoldás lenne, mint a két fiatal felváltva például. S az meg másik probléma, hogy az átigazolási piacon jelenleg nem hemzsegnek az ilyen, a rotációs szerepkört elvállaló, olcsó és tehetséges labdarúgók.
A védekezõ középpályás posztján is hasonló állásponton vagyok. Sergi Busquets szökõ évente sérül meg, akkor is csak általában megfázás miatt kényszerül a pályán kívülre, ha viszont valóban nem lenne hadra fogható, még mindig ott van Oriol Romeu, aki a spanyol korosztályos válogatottal nemrég Európa-bajnokságon vett részt, játékára pedig nagyon sok helyen felfigyeltek. Az pedig már tényleg a legutolsó szempont, hogy egy Xavi-Iniesta duó mögé nem kell egy játékszervezõ védekezõ középpályás, márpedig annál azért többet tud egy spanyol korosztályos válogatott, mintsem lepasszolgatni a lasztikat oldalra és összeszedni azokat. Egyszóval bõven megfelelne Oriol a tartalékszerepkör kihívásainak.
Mindent egybevetve, oda-vissza átrágva elmondható, hogy az átigazolási piactól függ a keret megerõsítésének a szükségessége. Olyan labdarúgót, aki hasonló szinten van Dos Santosszal és Thiagóval , csak azért, hogy a Barcelona vegyen valakit, nem kell leigazolni, s habár Özil jelenleg kétségtelenül jobb náluk, a Barça stílusa – ahogy az elmúlt évek is mutatják – egy teljesen más kávéház. Ráadásul a német játékos a világbajnokságon egyáltalán nem Xavi szerepkörében játszott, sokkal inkább árnyékékként, kötetlen feladattal. Egyszóval a piac diktál, és az a legfõbb szempont, hogy a kiszemelt valóban erõsítés-e a jelenlegi játékosállománynak.
Akárki akármilyen nézetet vall az ‘Igazolás kontra fiatalok’ ügy terén, egyet fontos megjegyezni: nyugalom és türelem. Ez lehet a jövõbeli újabb sikerek titka.
