A legjobb nyerte az Aranylabdát, mégis lehet hiányérzetünk
Nagyon úgy fest, hogy a tagországok bevonásával a FIFA elérte azt, hogy az Aranylabda jelöltjeit jóval inkább szakmai szempontok alapján súlyozzák, mintsem egy-egy kiugró év sikereibõl kiindulva határozzák meg az esztendõ legjobbját. Lionel Messi lett az Aranylabdás, ezzel olyan paradoxon szituációt teremtve, amely maga az álellentét: még úgy is csalódottak lehetünk a végeredményt illetõen, hogy kétség sem férhet hozzá, hogy a képességei, valamint a 2010-es esztendõben nyújtott konstans világklasszis produkciója után a világ legjobbja kapta a díjat.
Egy Aranylabdánál fontos kiemelni, hogy az adott esztendõ legjobbjának kell kapnia az elismerést, így sokat nyom a latba az is, hogy ki hogyan szerepel a klubcsapatával, valamint a nemzeti együttesével a különbözõ sorozatokban. Azonban az is vitán felül áll, hogy amennyiben egy olyan magasságokban levõ labdarúgó, mint Messi, az egész évet parádésan futballozza végig, mindezt teszi az egész világ elképedésére, úgy teljesen természetes, hogy ‘csupán’ egy Bajnokok Ligája elõdöntõvel, spanyol bajnoki címmel, spanyol szuperkupával, valamint világbajnoki negyeddöntõvel is lehet valaki Aranylabdás. Ezzel mindenképpen azt akarom hangsúlyozni, hogy Wesley Sneijdernek nem kell automatikusan megkapnia az Aranylabdát csak azért, mert vb-döntõs és Bajnokok Ligája gyõztes volt. S mielõtt még megkapnám az elfogult jelzõt, leszögezném: Sneijder megérdemelt volna egy ilyen elismerést azért a szervezõi játékáért, amit lerakott az asztalra tavasszal és a nyáron, ha nincs Messi. Messi ellenben nem csak szervezett, gólokat is ipari mennyiségben lõtt, ráadásul az egész évben világklasszis szinten futballozott, és utóbbi két tényezõ – az én értékrendemben – elõkelõbb helyen van, mint egy döntõ és egy BL-gyõzelem.
Amit viszont már a bevezetõben is említettem, mégis érzek némi csalódottságot a szavazás kapcsán. Xavi Hernándeznek ugyanis talán ez az év volt az, amikor igazán nagy esélye volt arra, hogy megkapja az Aranylabdát, mivel soha nem látott módon gardírozta a Barcelonát, ráadásul a spanyol nemzeti csapattal megnyerte a dél-afrikai világbajnokságot. A karmester továbbá talán a legszimpatikusabb labdarúgó a világon Iniestával karöltve, aki eddig ilyen magasságokba emelkedett, hiszen soha egyetlen egy olyan nyilatkozatot sem adott, mely füstölgött volna az arroganciától, a nagyképûségtõl, attól, hogy õ már mindent elért, amit egy játékos elérhet ezen a szinten.
Annak ellenére, hogy Xavi úgy nyilatkozott, õ továbbra is ugyanúgy teszi majd a dolgát, mint eddig, így nem zárja ki, hogy a következõ években is a tûz közelébe érjen, nem hiszem, hogy a játékszervezõ poszton lehet olyat alkotni, ami egy jelenlegi formában levõ Messit háttérbe szorítana. Még úgy is tartom ezt a véleményt, hogy egyáltalán nem biztos – csak nagyon nagy esély mutatkozik rá – , hogy Messi képes tartani ezt a formát még évekig. Xavi életmûdíjat kaphatott volna, de sajnos a ‘volna’ kifejezés még 2011-ben sem játszik a futballvilágban.
Ott volt az elsõ háromban a barcelonai triumvirátus harmadik tagja, Andrés Iniesta is, akinek személy szerint a legkevésbé adtam volna a 2010-es Aranylabdát. Iniesta számára ugyanis a dél-afrikai világbajnokság döntõjében szerzett gól a kezdet, s nem egy fantasztikus teljesítmény betetõzése volt, amit azóta is bizonyít a középpályás. Iniesta az egész tavalyi évben sérülésekkel bajlódott, nem volt folyamatosan játékban, a vb-n csak a szíve vitte, igaz, az káprázatosan, ám Xavit és Messit egy hónap remekléssel nem lehet megelõzni. Annál inkább ebben az évben, mivel amennyiben a Barcelona kicsit is sikeres lesz idén, és ott lesz májusban a trófeák környékén, úgy egy jelenlegi formában levõ Iniesta még a mostaninál is jobban aspirálna a 2011-es Aranylabdára. Ez egészen biztos, legújabb bizonyítéka a Betis elleni, hét közben adott gólpassza. Alapvonalról, így gólpasszt adni. Nem önthetõ szavakba, nézni kell.
Az a nagy helyzet, hogy Messi a legjobb, Xavi az eddigi pályafutása szempontjából a legnagyobb, Iniesta pedig csak felvezette az idei szezonját. S hogy mi is igazából a tündérmese ebben az egész történetben?
Hogy nem irigyek egymásra. Nem csak világklasszisok, emberi nagyságok is.
