Elõítéletekkel érkezett, ma már szinte kihagyhatatlan a Pep-Teambõl

Pep Guardiola lassan szobrot kap Barcelonában, ám néhány döntését még így is éri kritika. Nem volt ez másképpen 2010. augusztus 30-án sem, amikor az FC Barcelona leigazolt egy olyan játékost, akit sokan kritizáltak az elõzõ állomáshelyén nyújtott agresszivitásáért és keményebb belépõiért. Sõt, sokan képességbeli hiányt vélték felfedezni nála, és kételkedtek abban is, hogy illik-e a Barça stílusába. Javier Mascherano némán válaszolt – mégis így volt a leghangosabb.

2010 nyarán – Touré Yaya távozása után – Josep Guardiola vezetõedzõnek az volt a szándéka, hogy igazoljon egy védekezõ középpályást Sergi Busquets alternatívájaként. A szakmai és a technikai vezetésnek rendkívül összetett és nehéz dolga volt e téren, hiszen egyrészt ott kopogtatott az elsõ keret ajtaján az idõközben a Spanyol Szuperkupában is bemutatkozó Oriol Romeu, akit sokan már elég érettnek tartottak ahhoz, hogy a középpálya mélységét garantálja a Pep-Teamben. Másrészt – mivel ezt a lehetõséget mint elsõdleges választást végül elutasította Guardiola – egy olyan labdarúgót kellett találni, aki a képességei alapján helyt tud állni a Barçában, avagy a posztján a világ legjobbjai közé sorolható, univerzális, azaz több poszton is bevethetõ, ám mindezt úgy, hogy eközben csapatember legyen. Így elsõ blikkre is kijelenthetõ, hogy nem sok ilyen játékos futkározik a világon.

Mascherano: „Három világbajnok van a középpályán”

Az elsõ sajtótájékoztatóján ezekkel a szavakkal nyitott, amit sokan kézlegyintéssel fogadtak, mondván mást újoncként nem is nagyon mondhatna az argentin. Azóta azonban kiderült, hogy minden olyan feltételezésbõl, mely az igazolás sikertelenségét volt hivatott alátámasztani, az ellentéte jött létre. Mascheranóra totálisan igaz a mondás, miszerint „jött, látott, gyõzött”: jött, hiszen a Barça leigazolta; látott, mivel a téli hónapokig csak elvétve kapott lehetõséget; gyõzött, mert ezalatt hihetetlen tanulékonyságról és játékintelligenciáról tanúbizonyságot téve elsajátította a katalán együttes stílusát.

Sokan féltették, hogy angliai durva belépõit, amiért sokan ‘hentesnek’ is becézték, nem tudja majd elhagyni, ráadásul a barcelonai szurkolók szemében ott lebegett még Touré Yaya árnyéka, aki az utóbbi évek egyik legjobb igazolása volt, s aki nem csak a védekezéshez értett, hanem a támadáshoz is. Talán ez is lett a veszte, de ez már egy másik téma, mindenesetre mindent elmond a szituáció összetettségérõl, hogy Pep azt kérte egyszer az elefántcsontpartitól: „Fuss kevesebbet”.

Az aggodalmak ugyan az elején egy kicsit felerõsödtek, hiszen a Hercules elleni debütálásakor sárga lappal nyitott, és már a 45. percben le is cserélte Guardiola, nehogy kiállítsák. Ezután viszont hallgatott, fülelt, tanult, és bizonyított. Személyében egy olyan labdarúgó érkezett a nagybetûs futballjáról ismert Barçába, aki fut, és megteremti a lehetõséget arra, hogy társai varázsoljanak. Mindezt egy szó nélkül.  

Ez csak egy mérkõzés, méghozzá a tavaly lejátszott, Arsenal elleni találkozó a Bajnokok Ligája nyolcaddöntõjének visszavágóján, de minden benne van, amit Mascherano nyújt a csapatnak: pontos passzok, óriási mezõnymunka a letámadásoknál és a védekezésben, és önfeláldozó mentalitás. Utóbbi ráadásul azok közé a faktorok közé tartozik, amin áll vagy bukik egy szezon sikeressége.

Mascherano nem dönt el meccseket, ám a játéka meccseket eldöntõ tényezõ.  Az ördög a részletekben rejtõzik.