Roura: „Kivételes teljesítmény volt”

Songot, Iniestát és Alexist dicsérte | Megköszönte a szurkolók jelenlétét

Az FC Barcelona másodedzõje, Jordi Roura szerint a játékosok kivételes teljesítményt nyújtottak a Getafe elleni, 6-1-es siker alkalmával, az pedig külön pozitívum, hogy a találkozó elejétõl kezdve rendkívül intenzíven futballoztak. Roura megköszönte azt a szurkolóknak, hogy 85.610 nézõt regisztráltak vasárnap délben a Camp Nouban, valamint beszélt még Alexis és Song teljesítményérõl, Iniesta eleganciájáról és Puyol cseréjérõl is. 

„Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ennyien eljöttek erre az összecsapásra ebben a kétségkívül szokatlan idõpontban. Habár nyertünk, a déli kezdés továbbra is furcsa marad, persze akkor lépünk pályára, amikor azt mondják, hogy most kell. A találkozót illetõen teljesen elégedettek vagyunk, a játékosok intenzíven játszottak az elsõ perctõl kezdve, és kivételes színvonalon teljesítettek. Song zseniális mérkõzést tudhat maga mögött, hatékonyan és egyszerûen futballozott, dicséret illeti.”

Alexisszel elégedettek voltak eddig is

„Alexis az öltözõ fontos tagja, mindannyian kedveljük, és azt akarjuk, hogy még sok éven keresztül gránátvörös-kék mezben folytassa. Eddig nem volt szerencséje a kapu elõtt, most betalált egy remek megoldásnak köszönhetõen, ami biztos önbizalmat ad neki. Nagyon fontos labdarúgó a számunkra, a mezõnymunkája elengedhetetlen és példaértékû a számunkra. Nagyon jó dolognak tartjuk, hogy a támadószektorban ekkora a versenyhelyzet, mert ez mindenkit fejlõdésre késztet, és Alexis fog is fejlõdni a helyzetkihasználás terén.”

Iniesta egyszerûen focizik

„Andrés idén már annyiszor játszott pazarul, hogy nem tudom eldönteni, ez volt-e a legjobb teljesítménye. Annyira könnyedén játszik, hogy úgy tûnik, amit tesz, az a világ legegyszerûbb dolga. Pedig nem így van, világklasszis szinten teljesít már régóta. Az, hogy most középen játszott, és nem a szélrõl indult, szerintem nem számít, mert Fábregasszal remekül megértik egymást.”

Puyol cseréje

„Puyol mindig Puyol marad. Az a hozzáállás, amivel minden összecsapásra készül, példaértékû, és ennek következtében õ egy példakép is az öltözõben. Kapott egy rúgást, és jobbnak láttuk, ha nem kockáztatunk. Semmi komoly.” 

Hat gól, hat gólszerzõ

„Különös ezt látni, de mindenképpen örömteli. Látni, hogy a gólokat képesek megosztani egymás közt a játékosok, elégedettségre ad okot.”