Enrique megkapta a kritikát: most a dicséretet is megérdemli
Az FC Barcelona parádés egy hónapon van túl, ami kezdõdött azzal, hogy a bajnoki címvédõ Atléticót a Ligában január 11-én 3-1-re legyõzte. Azon a meccsen összeállt a kirakós, azóta pedig egyre inkább csiszolódik össze a gépezet, ráadásul ez rettentõen pozitív hatással van az egyéni teljesítményekre is. A ‘Lucho Team’ a Rijkaard vezette Barcelonára hasonlít, mely szintén akarta a labdát, amennyire csak lehet, de a gyors ellentámadásokkal is élt.
A San Mamésben nem mindennap arat 5-2-es gyõzelmet a Barça, és ebbõl a szempontból teljesen irreleváns, hogy a Bilbao hányadik helyen áll a tabellán. Legutóbb 2010-ben, még Pep Guardiola irányítása alatt tudott a Bilbao otthonában nyerni a Barcelona, azóta két döntetlent és egy vereséget jegyez Baszkföldön, ahol a hazaiak a kvalitásuk mellett nagyfokú intenzitással játszanak.
Az alábbiakban összeszedtünk néhány figyelemre méltó változást, ami az õszhöz képest igencsak kellemes érzésekkel töltheti el a barcelonai közvéleményt.
Alves és Xavi jó teljesítményt nyújtanak
A két játékos az idény elsõ felében komoly meccseken a kezdõcsapat közelébe sem kerülhetett volna, ám ez mostanra megváltozott. Ennek fõként két oka van mindkettõ labdarúgó esetében. Alves amellett, hogy immáron sokkal koncentráltabban futballozik, rendkívül örülhet annak, hogy Enrique a támadásban Messit, a védekezésben pedig Rakiticet rendelte mellé. Az argentinnal legendás a kapcsolata, a horvát pedig eszméletlen munkát végezve figyel Alves szabadon hagyott területeire.
Rakitic kulcsszerepérõl már írtunk, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a horvát Alves formajavulása mellett Xavi teljesítményének a javulásában is hathatósan közrejátszik. Az Iniesta – Xavi páros már a múlté, szerencsére Luis Enrique ezt a már említett Atlético elleni meccs elõtt belátta, azóta pedig Rakiticé a középpálya közepének jobb oldala, Xavi pedig ha játszik, mellette kap szerepet. Ahogyan látható volt a Bilbao ellen, ez óriási hatással van Xavi játékára, aki egymaga már nem képes a passzjáték szervezése, a ritmus megadása mellett a védekezésben is hibátlant nyújtani, ugyanakkor Rakitictõl megkapja az egyensúlyt.
Xavit egyébként a San Mamés is megtapsolta a lecserélésekor, ez pedig olyan megfoghatatlan egyéni elismerés a futballban, amit csak nagyon kevés játékos élhet át a pályafutása során. Egy szó, mint száz: Xavi lába már 35 éves, az esze és a gondolkodási sebessége viszont még mindig csak 20.
Szélsõk totális focija
A második félidõ közepén Adriano váltotta Alvest, utána pár perccel pedig szemtanúi lehettünk annak, ahogy a brazil bead, Jordi Alba (!) pedig kapura fejel. Ebbõl egyrészt rögtön levonható az, hogy a két szélsõ védõ a támadásban is nagy szerepet kap, ám mindez nem megy a csapatvédekezés rovására, mivel Luis Enrique megtalálta az egyensúlyt, a három támadó pedig nagyon önzetlenül és motiváltan teszi a dolgát a védekezést és a visszatámadást illetõen is.
Enrique hozzáállása
Pep Guardiola a totális kontrollra törekedett, mert a tréner nemes egyszerûséggel minden létezõ tényezõt ellenõrizni akart, a labdát pedig a lehetõ legtávolabb tartani a kapujától. Ez szenzációs éveket is eredményezett, ám a távozása után elveszett a stílusban a Barcelona, Enrique pedig úgy néz ki, kivezeti a csapatot ebbõl.
A spanyol tréner a Bilbao elleni meccs után azt mondta, hogy „amikor egy olyan csapat, mint az Athletic letámad téged, az egy olyan ajándék, amit nem utasíthatsz vissza”. Hatalmas a hozzáállásbeli különbség ilyen téren Pep és Enrique között, és a Barçának most utóbbira van szüksége. Pep nem szerette, ha letámadják, mert egy kapu közeli labdavesztés könnyen kapott góllal végzõdhet.
Enrique azonban arra fókuszál, hogy így hatalmas területek nyílnak meg Neymar, Suárez és Messi elõtt. Az eredményt láthatjuk.
Busquets
Busquets az elmúlt másfél évben valóban nem volt önmaga, és az éremnek mindig két oldala van, így ebben bizonyosan egyénileg is felelõssé tehetõ, ám látni kell, hogy azon a poszton ki vagy szolgáltatva a csapatnak. A csapatvédekezés pedig az elmúlt két évben minden volt, csak nem stabil.
A San Mamésben azonban bizonyította az idén már a legendás 5-ös mezszámot viselõ játékos, hogy megérdemli az új kontraktust, hiszen mindenhol ott volt, a labdavesztések után pontosan tudta, hova kell helyezkedni, és nem egy megelõzõ szereléssel már indította is a gyors ellentámadásokat. Visszatérõ elem továbbá a játékában a lassú labdajáratás utáni hirtelen mélységi passz, ebbõl is láthattunk néhányat vasárnap este, amikor is Busquets a védelem és a középpályás sor közé tette a játékszert, veszélyes helyzetet megalapozva ezzel.
Piqué, Alba és Suárez
Piqué kapcsán nem pazarlunk szavakat, a játékos hibátlan meccset tudhat maga mögött, az önbizalmát pedig jelzi az oldalvonal melletti csele, amivel két hazai játékost is becsapott. Jordi Alba az õsszel még korántsem játszott jól, a védekezése pedig csapnivaló volt, nem véletlenül maradt ki a Klasszikuson, ám Alba a sértõdés helyett a küzdelmet választotta, és nyert. Vasárnap este is alig volt hibája, az Atlético elleni egész pályás sprintjére pedig – függetlenül a kezezésétõl – mindenki emlékszik.
Ami az uruguayit illeti, a kezdeti mérkõzések után, amikor Messivel még ugyanazokat a területeket játszották be, már nem volt kétséges az, hogy õ az ideális 9-es, és akkor is ezt írjuk, ha a Bilbao ellen nem talál be. Elmozgások, megint egy gólpassz, a letámadásban való kulcsszerep és hatalmas motiváltság. Messi akárki miatt nem fogadta volna el azt, hogy ismét a jobb oldalról induljon. Suárez azonban klasszis, és ez gólok nélkül is látszik, noha egy csatártól gólok kellenek, ezt pedig õ is pontosan tudja.
