Benítez: „A maiak közül Messit edzeném a legszívesebben”

"Annyira jó, hogy csak néznem kellene az oldalvonal mellől"

Rafa Benítez, a Valencia, a Liverpool, az Internazionale, a Chelsea, a Napoli, a Real Madrid és a Newcastle korábbi edzője a napokban adott nyilatkozatában elárulta, Lionel Messivel dolgozott volna legszívesebben együtt vezetőedzőként.

A spanyol tréner – aki jelenleg a kínai Talien Jifang edzője – a The Athletic  által a szurkolóknak szervezett kérdések és válaszok eseményen formált véleményt – többek között az argentin klasszisról.

„A korábbi játékosok közül Franz Beckenbauert, Kevin Keegant, és Alan Shearert irányítottam volna leginkább. A maiak közül Lionel Messit. Amikor a Manchester City edzőpályáján edzett az argentin válogatottal, váltottunk pár szót. Akkor jöttem rá, hogy nemcsak ugyanazt a nyelvet, hanem ugyanazt a futballnyelvet beszéljük.”

Benítez legnagyobb sikerét 2005-ben aratta, amikor a Liverpoollal egy örökre emlékezetes Bajnokok Ligája döntőben legyőzte az AC Milant. Óhatatlanul adódik a kérdés, hogy a jelenlegi címvédő keretéből kit látna szívesen az akkori csapatban.

„Virgil van Dijkot, ő nagy segítség lenne. Nem azért, mert az akkori hátvédeim nem voltak jó játékosok, hanem mert a pozíciójában jelenleg a legjobb a világon. Volt a csapatomban egy Fernando Torres, egy Steven Gerrard, és más nagyon jó támadó játékosok, de középhátvédként – habár nagyon elégedett voltam az akkori játékosaimmal – más szinten játszik.”