A párharc, amiből még sosem sikerült tovább jutni

Barça-Liverpool – az eddigi történelem

A Bajnokok Ligája elődöntőjében nem kisebb feladat vár a Barcelonára, mint a Liverpoolon túljutni, ami nem csak a jelenlegi erőviszonyok fényében tűnik a szezon eddigi legnehezebb feladatának, hanem a párharc eddigi történelme miatt is: a Barça sosem ejtette még ki a Vörösöket európai kupacsatában, 3/0 a mérleg eddig. Szerdán ezt a rossz sorozatot kéne megtörnie Messiéknek.

A Liverpool jelenleg Európa egyik legjobb formában lévő csapata, amelyik ugyan az év első két mérkőzését elveszítette január elején, azóta viszont veretlen mind a BL-ben, mind a Premier League-ben. A ’Pool pénteken 5-0-ra nyert otthon, amivel életben tartja a bajnoki cím megszerzésének esélyét – jelenleg egy pont a hátrányuk a Guardiola vezette City mögött, két fordulóval a bajnokság vége előtt.

A Vörösök erényei kapcsán legtöbbször a rendkívül látványos és gyors támadásaikat és a nyomasztó letámadásaikat, a „Gegenpressinget” szokás kiemelni, de idén talán még ennél is erősebb pontjuk a védelem: mindössze 20 gólt kaptak a bajnokságban 36 meccs alatt. Hogy kontextusba helyezzük: a Barçának majdnem kétszer ennyi (36) van, de a szuper védelméről híres Atleticónak is több (23) áll a neve mellett. A BL-ben egy fokkal ígéretesebb a helyzet, mivel a Liverpool a 6 csoportmeccsén háromszor is kikapott, mindháromszor idegenben és összesen hét gólt kaptak a hat csoportmeccsen. A nyolcad- és negyeddöntőben viszont nem nagyon volt ellenfelük, mert sem a Bayern (0-0, 3-1), sem a Porto (2-0, 4-1) nem jelentett számukra akadályt, mind a négy meccsen vertelenek maradtak.

Mindehhez még egy kis adalék: a Liverpool középhátvédje, Virgil van Dijk nyerte meg az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) által a szezon legjobb játékosának járó díjat – csapata és saját kiemelkedő teljesítményén túl többek között amiatt is, mert idén még egyetlen ellenfele sem tudta egyetlen egyszer sem kicselezni őt a Premier League eddigi 36 meccsén. 

A két csapat ereje ezek alapján talán most van a legközelebb egymáshoz, a korábbi találkozásaikhoz képest, a Barcelona számára azonban eddig sem hoztak túl sok sikert a Liverpool elleni párharcok az európai kupákban. Konkrétan: az eddigi 8 egymás elleni meccsből kettőt tudott csak megnyerni a csapat – mindkettőt idegenben, otthon viszont eddig egyszer sem sikerült örülni. Aztán ott van még az is, hogy, a korábbi három egyenes kieséses párharc során egyszer sem jutott még tovább a Barça. Legutóbb a BL-ben, 2007-ben, előtte pedig kétszer is az akkor még UEFA-kupa néven futó sorozatban volt a ’Pool a katalánok végállomása – emellett érdekesség még, hogy mind a három alkalommal Barcelonában volt a párharc első meccse, ahogy most is így lesz.

Alább elmeséljük röviden a párharc eddig – barcelonai szempontból – nem túl fényes történetét…

1975-1976 – UEFA-kupa, elődöntő
Barcelona-Liverpool 0-1; Liverpool-Barcelona 1-1

43 évvel ezelőtt nagy változások idején találkozott egymással a két csapat. A Barçában Cruyff leigazolásával elindult egy sikerkorszak, aminek köszönhetően 14 év után szerzett újra bajnoki címet a csapat (bár utána sok második hely mellett 11 év kellett egy újabb Liga-győzelemhez), a Liverpoolnál pedig Bob Paisly lett az edző az előző szezonban, aki egy olyan csapatot épített, amelyik meghódította Európát. Paisly második szezonjában találkozott a Hennes Weisweiler vezette, Cruyffot a soraiban tudó Barcelonával az UEFA-kupa elődöntőjében, az első meccset pedig rögtön az angolok nyerték 1-0-ra. A Camp Nou közönsége annyira elégedetlen volt a látottakkal, hogy a tudósítások szerint bedobálták a pályára az ülőpárnáikat, ami miatt egy időre még a mérkőzést is meg kellett állítani… A visszavágó csak 1-1-es döntetlenre végződött, így a Barcelona kiesett, a Liverpool megnyerte később a sorozatot, a következő két évben pedig a BL elődjét, a BEK-et is.

2000-2001 – UEFA-kupa, elődöntő
Barcelona-Liverpool 0-0; Liverpool-Barcelona 1-0

Erre az időszakra talán már emlékeznek néhányan, főleg a 2000-res nyárra, ami nem volt botránytól mentes, hiszen ekkor adta el Figót a klub a Real Madridnak. A csapat teljesítménye meredeken kezdett lefelé ívelni, a BL első csoportköréből sem jutott tovább a Milan és a Leeds mögött (Rio Ferdinand, Alan Smith, Viduka, Kewell, Woodgate – emlékeztek? Nem volt egy rossz csapat…) csak a harmadik helyen végzett. A folytatás az UEFA kupában következett, ahol az elődöntőig menetelt a csapat, miközben a bajnokságban pengeélen táncolt, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy sikerül a BL-t érő 4. helyet elérni – ami aztán az utolsó forduló, utolsó percében lett meg, Rivaldo klasszikussá vált ollózása után a Valencia ellen.

A Poolnál ekkor az Owen, Heskey, Hyppia, Redknapp, Litmanen és a fiatal Gerrard-féle csapat játszott, edzőjük pedig Gérard Houllier volt. A barcelonai odavágó képe egy szokásos Barcelona meccset mutatott: az angolok gyakorlatilag betolták a buszt a kapu elé, a Barça pedig képtelen volt gólra váltani a mezőnyfölényét, hiába játszott jobban, egyedül csak egy les miatt végül érvénytelenített Rivaldo gólig jutott. A visszavágó sokkal nyíltabb játékot hozott, Kluivert kezezése után megítélt büntetőből a Liverpool szerzett vezetést, a katalánok viszont egy raklapnyi helyzetből sem voltak képesek betalálni ezúttal sem – így maradt az újabb búcsú.

2001-2002 – Bajnokok Ligája, második csoportkör
Liverpool-Barcelona 1-3; Barcelona-Liverpool 0-0

Fél évvel később újra összefutottak a felek, immár a BL-ben, azonban ez a párharc volt a legkevésbé fontos, hiszen csak a második csoportkörben került sor a találkozókra. Az eddigi randevúkból ekkor jött ki a legjobban a Barcelona, hiszen idegenben nyert, otthon pedig gól nélkül hozta le a Liverpool elleni meccset – kár, hogy ennek végül nem lett sok haszna, mivel az elődöntőben, a későbbi győztes Real Madrid megállította Rivaldóékat. Az Anfield Roadon lejátszott találkozóról egy gyönyörű gólra viszont biztos sokan emlékeznek: Xavi gólpassz, Overmars gól, majdnem 30 passz után.

2006-2007 – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő
Barcelona-Liverpool 1-2; Liverpool-Barcelona 0-1

Tizenegy éve futott össze utoljára a két csapat az európai porondon, Rijkaard harmadik szezonjában. A katalánok a csoportból a Chelsea mögött a második, az angolok pedig a PSV Eindhovent megelőzve az első helyen jutottak tovább és ugyan az aktuális forma alapján a Barcelona nem állt jól, címvédőként mégiscsak esélyesként vágott neki a párharcnak. A barcelonai meccset a Liverpoolnál egy komoly incidens előzte meg: az angolok portugáliai edzőtáborozása komoly italozásba, majd verekedésbe fordult, köszönhetően annak, hogy Craig Bellamy unszolására John Arne Riise nem akart, írd és mondd… karaokézni. Bellamy a hotelben egy golfütővel rá is támadt a már alvó Riise-ére, azt kiabálva, hogy „nem tisztelte őt eléggé” és „nem érdekli, ha azért börtönbe is kell mennie” (a teljes sztori Riise elmesélése alapján itt olvasható angolul).

Ezek után törvényszerű volt, hogy a Liverpoolnál ők lesznek a mérkőzésen is a főszereplők: az első meccsen Deco vezető gólja után előbb Bellamy egyenlített (Valdés bevédte gyakorlatilag a fejest) – természetesen egy golfütővel tett mozdulattal ünnepelve -, majd Riise lőtte be a győztes gólt a nem túl jól játszó, de helyzeteket bőven kialakító katalánok ellen. A visszavágón aztán úgy nyert végül 1-0-ra a csapat az Anfielden, az utolsó pillanatig életben tartva a továbbjutási álmait, hogy igazából nem játszott jobban ellenfelénél, a kiesés pedig így elkerülhetetlen volt. „Azt hiszem ez a győzelem a legnagyobb, amit a klub valaha elért Európában. Annak ellenére, hogy kiejtettük őket, továbbra is övék a világ legjobb csapata. Megverni őket két mérkőzésen óriási eredmény” – nyilatkozta a továbbjutásuk után Jamie Carragher.

A két utolsó mérkőzésről már anno mi is tudósítottunk – a meccsek összefoglalóját, és a összefoglaló videót alább megtaláljátok: 

Európai bukás: 1-2

A bajnok méltatlan búcsúja