A Barça kinyithatja a Camp Nout a Fradi ellen

Barcelonában március óta nem rendeztek bajnokit nyitott kapuk előtt, és egyelőre a spanyol bajnokságban nem is lehet tudni, hogy mikor lesz újra részben nyitott mérkőzés. De az UEFA azon döntése, hogy a BL-ben lehetnek harmadig megtelt stadionok, Barcelonában is változást hozhat.

És mivel a BL-menetrend úgy hozta, hogy pont a BL-be bejutó Ferencváros látogat először Barcelonába, ezért elképzelhető, hogy pont a magyar csapat ellen oldódhat fel a zárlat. Az UEFA szabályozása 30%-ig engedi megnyitni a stadionokat, és ha a katalán egészségügyi hatóságok is engedélyezik a nyitást, úgy a Barcelona klubként is emellett állna. Ezt már jó ideje lehet tudni, tehát most már csak a katalán hatóságokon múlik, hogy ők is enyhítenek-e.

Az elképzelhető, hogy nem 30 százalékig, hanem csak 25%-ig nyitnák meg a stadiont, mert korábban Barcelona ilyen tervvel számolt, és a költségvetésében is ilyen stadion kihasználtsággal számol az év későbbi szakaszára.

Az egészségügyi kockázatok vállalása mellett erre anyagilag nagy szüksége lenne a klubnak, mert az idei, 791 millió eurós költségvetésben úgy kalkulál a klub vezetése – talán kicsit optimistán -, hogy decembertől minden mérkőzésen 25%-os telítettséggel futhatnak a hazai mérkőzések, Februártól pedig már 100%-os lehet a jegyeladás, még ha telt ház nem is lenne.