Három debütáló a Leonesa ellen

Miranda, Chumi és Cuenca is először léptek pályára tétmeccsen az első csapatban

A Cultural Leonesa ellen végül sikerrel megvívott kupameccsen első ízben húzhatta magára a gránátvörös-kék szerelést három saját nevelésű játékos Jorge Cuenca, Juan Brandarizna ‘Chumi’ és Juan Miranda személyében. 

 

 

Amint az ismeretes, a Barcelona szenvedett, és a felforgatott kezdőcsapatból egyrészt hiányzott az összeszokottság, másrészt pedig a hazaiak durvasága (23 elkövetett szabálytalanság) sem segített a folytonos játék kialakulásában. Mindezek ellenére végül sikerült behúzni a mérkőzést Lenglet hosszabbításban szerzett góljával, ám még örömtelibb hír, hogy három saját nevelésű labdarúgó is debütált az első csapatban.

Az egyikőjük az a Juan Miranda, aki miatt a nyáron nem igazolt a klubvezetés Jordi Alba mögé senkit sem a francia Lucas Digne távozása után. A még a B kerethez tartozó futballista végigjátszotta a mérkőzést a Leonesa ellen, és ugyan ki most nem tűnt felfelé, de lefelé sem, amire a kellő önbizalom megszerzésével építhet majd a fiatal játékos.

A védelem tengelyében pedig további két saját nevelésű játékos kapott először lehetőséget. Az egyikőjük az a ‘Chumi’, aki a sérülések miatt már a Sevilla, az Inter és a Real Madrid ellen is a kispadon ült. Valverde rendszeresen felhív 2-3 fiatalt a B csapatból, ‘Chumi’ pedig ezen tréningek alkalmával győzte meg a trénert, hogy számíthat rá adott esetben. Most sem okozott csalódást, különösebb hiba nélkül hozta le a teljes meccset.

Végül, de nem utolsó sorban debütált Jorge Cuenca is, aki szintén edzett már az első csapattal, de tétmérkőzésen csak most vetették be először. Cuenca maszkban játszott nagyjából 60 percet, sallangmentesen futballozott, a helyére a győztes gólt szerző Lenglet állt be.

Már tele vagy  Barçás tárgyakkal és azt gondolod, nem tudunk újat mutatni? Ezzel a díszzoknival talán még meg tudunk lepni. Siess, hogy ne maradj le róla! Limitált széria!