Piqué: “Ami az Anfielden történt, idő megemészteni. De tovább kell lépni!”

A Barça szombaton este sokat tehet azért, hogy a fájdalmas liverpooli emlék kevésbé fájjon már, mert ugyan a BL-t nem lehet visszahozni erre az évre, de a Kupát meg lehet nyerni, és ha ez sikerül, akárhogy is számol a szurkoló, duplázással zárul az év. És azért egy duplázásnak akkor is nagyon-nagyon kell örülni, ha idén mindenki nagyon szerette volna a Bajnokok Ligáját.

Gerard Piqué is megemlítette az ‘El País’-nak adott interjújában, hogy a ‘Pool ellen történteket nagyon nehéz lesz teljesen elfelejteni, de most már itt az ideje annak, hogy továbblépjen mindenki. Az alkalom pedig a Valencia ellen lesz adott szombaton este.

Visszatért Róma emléke

“Az első góllal – ami nagyon gyorsan jött – tudattalanul is előjött Róma emléke. Később aztán jött még két gól és máris nagyon hasonlított az egész a tavaly történtekhez. Biztosan mentálisan is leblokkoltunk, de hiányzott a foci is. Minden hiányzott. Ők pedig előretoltan letámadtak, nagyon intenzívek voltak, és az Anfield-nek is megvolt a maga szerepe… Nem tudtuk megcsinálni. Néha megtörténik. Nagyon nehéz nap volt, és nehezen ment lélektanilag is rendbe jönni, mert teltek a napok, de úgy sem felejtetted el ezt a vereséget. Ez a bukás sokáig ott fog maradni a fejünkben. De most már tovább kell lépnünk.”

Valverde

“Mi Culék nagyon magas elvárásokkal élünk, és szeretnénk minél tökéletesebben csinálni a dolgokat. Nem csak arról van szó, hogy nyerjünk, hanem, hogy hogyan nyerjünk. És még nem volt olyan régen a Guardiola-korszak, amikor a legjobban játszott a csapat, olyan focija volt, ami mindig jó volt, és mindannyian ismerjük. Ez a probléma, ezek az összehasonlítások mindig adottak lesznek, legyen bárki az edző. De azt biztosíthatom, hogy ugyanazt a stílust szeretné játszatni Valverde is. Én ott vagyok az öltözőben, és ő ezt adja át.”

De Jong jön, De Ligt talán

“Ők olyan játékosok, akik jól értik a mi focinkat, mert ugyanabból a forrásból ittunk, Cruyff-éból. De ha aggódnék azon, hogy milyen középső védőket igazoltunk azóta, amióta visszatértem a klubhoz, évek óta nem tudtam volna aludni. Erre a posztra igazolunk a legtöbbet, de ez logikus, és én szeretem a versenyhelyzetet. Nem tudom, hogy mi lesz, de az biztos, hogy de Ligtnek már most nagyon jó adottságai vannak, bármennyire is fiatal. És de Jongban is óriási potenciál és jövő rejlik. Az örömteli, ahogyan ők gondolkoznak, értelmezik a játékot.”