Koeman: „Soha nem mondtunk le a kupáról”

Sikeresen bejutott a Sevilla ellen a Barcelona a Király kupa döntőjébe, miután 3-0-ás győzelmet aratott az andalúz gárda ellen tegnap este. A szokásos, mérkőzés utáni interjúban Ronald Koeman dicsérte a csapatot és kiemelte, hogy soha nem adták fel, mindig is hittek a továbbjutásban. A holland edző szavai alább olvashatóak.

Bravúr

„Minden erőnkkel küzdöttünk, hihetetlen volt. Nagyon elégedett vagyok a csapat ma esti munkájával. Megérdemeltük a győzelmet. Úgy gondolom, hogy mindkét meccsen jobbak voltunk.”

A mérkőzés

„Letámadtunk. A csapat fizikailag és mentálisan is nagyon erős. Nem tudtunk nagyszerű focit játszani, de a labdát birtokultuk és sikerült helyzeteket kialakítanunk. Ez egy igazán rendkívüli dolog.”

Nem adták fel

„Mindig hittünk. Soha nem mondtunk le a kupáról. Ez hozzáállás kérdése. Edzőként nem kérhetek többet a csapattól, mint amit ma este láttam. Úgy gondolom, hogy a csapat megérdemelte ezt a sikert. A pályán nyújtott munkáért, hozzáállásért. Sokat fejlődtunk a labda nélküli játékban. Sokkal agresszívebbek voltunk, büszke vagyok. Ez egy fontos pillanat a csapat és az én számomra is.” 

Sevilla

„A 2-0-ás előnyük ellenére a Sevilla megpróbált nyomást gyakorolni ránk és gólt szerezni, ez is az egyik erősségük. Kedvelem az edzőjüket, aki mindig gólra törően küldi fel a csapatát. Nem védekezésre rendezkedtek be.”

A bajnoki és a 3-5-2

„Lélektanilag fontos volt a hétvégi győzelem és ahogyan ott játszottunk. Próbáltuk ugyanazt játszani és végül sikerült is megvalósítani. Három gólt sikerült szereznünk, de több is lehetett volna. Kérni sem lehetne ennél többet.”

Kimaradt tizenegyes

„Ez egy fontos pillanat volt, természetesen. Döntetlen esetén három gólt kellett volna szereznünk a Sevilla ellen, ami a hátralévő időt tekintve nehéz feladat lett volna. Marc egy nagyszerű kapus és tudja, hogyan kell kivédeni egy tizenegyest.”

Szurkolók

„Nagyon boldogok vagyunk, de jobb lett volna 90.000 emberrel együtt ünnepelni. Remélhetőleg a döntőben már lehetnek majd nézők.”

A bajnoki lemásolása

„Vannak pillanatok, amikor teljesen ellenkezőjét gondolod, mint ami történni fog. Mi újra abban a formában játszottunk, mint szombaton, nem változtattunk a felálláson. A bajnokihoz hasonlóan letámadtunk, a csapat pedig fantasztikusan teljesített.”

Boldog este

„Igen, valóban az. Egy nagyon fontos címet próbálunk megszerezni. A 2-0-ás vereség után egy kiváló mérkőzést játszottunk. Edzőként nem kérhetek többet. Megérdemeltünk, hogy mi jutottunk tovább és hogy pályára léphetünk majd a döntőben. Mi voltunk a jobb csapat a párharc során.”

Vissza Párizsba

„A 2-0 egy dolog, az 1-4 meg egy teljesen másik helyzet. Úgy állunk neki, hogy meg akarjuk nyerni a meccset. Lesz, ahogy lesz. Azt is el kell fogadnunk, ha esetleg nem sikerülne. Akkor is folytatnunk a megkezdett utat.”

A csapat fejlődése

„A csapat előnyére váltak a változások, hogy esélyt adunk a tehetségeknek. Folyamatosan fejlődünk a szezon alatt. A csapat jól játszik a labdával, de sokat fejlődtünk a labda nélküli játékban is. Erősek vagyunk, többet futunk és hatékonyabban támadunk le. Azt hiszem, hogy valami igazán nagyszerű dolog vár még ránk.”

Piqué

„Gerard nagyszerűen játszott tegnap este, a csapat egyik vezére volt. Kiválóan védekezett. Elől is jó munkát végzett és egy nagyon fontos pillanatban talált be. A csapat remekelt, nem csak egy játékos. A sérülésével kapcsolatban várnunk kell. Holnap többet tudunk majd [szerk.: már megvan a vizsgálat eredménye]. Ez nem a múltkori sérülés, ez valami más. Várnunk kell.”

Üzenet

„Először is gratulálok a játékosoknak, mert megérdemlik, hogy döntőt játszhatnak majd. A teljesítményért, amit nyújtottak. Nagyon büszke vagyok rájuk és arra, amit elértek.”

 

***