Araújo: „Vinícius? Tisztelettudó vagyok, de sokat beszélt, és egy kicsit túlpörögtem”

A Barcelona hazai pályán 4-0-ra kikapott a Real Mardidtól a Copa del Rey elődöntőjében, így összesítésben 4-1-re alulmaradt a fővárosi riválissal szemben. A mérkőzést követően a katalánok részéről Sergi Roberto és Ronald Araújo nyilatkozott. Mindketten kiemelték, hogy a második bekapott gól után összezuhant a csapat, emellett az uruguayi védő beszélt a Vinícius Juniorral történt összetűzéséről is.

Ennyi rossz teljesítménnyel és hibával nem lehet Klasszikust nyerni: Barcelona – Real Madrid 1X1 értékelő

Sergi Roberto

A mérkőzés képe

„Nem érdemeltük meg, hogy egygólos hátrányban fejezzük be az első félidőt, irányítottunk és voltak lehetőségeink, de a Real Madrid ellentámadásból szerzett gólja fájt nekünk. Ennek ellenére a félidőben arról beszéltünk, hogy jól játszunk, és ezt folytatnunk kell, mert döntetlenre állt a párharc, de a második gól nagyon korán jött, és ez kihatott a morálunkra. Nem találtuk a ritmust, és elvesztettük az irányítást.”

A szurkolók támogatása

„Ez szégyen, és köszönetet kell mondanunk a szurkolóknak, a kupát és a bajnokságot is meg akartuk nyerni. Mostantól a bajnokságra fogunk koncentrálni”.

Kiélezett párharc

„Normális, hogy lesznek összecsapások, ezek a dolgok megtörténnek, sokszor játszottunk egymás ellen ebben a szezonban, de a játékra kell fókuszálni”.

Ronald Araújo

Vinícius Juniorral való összetűzés

„Kicsit felpörögtem, mert végig a csapattársaimhoz beszélt, szórakozott velük. Mindig azt mondom, hogy ő egy nagyszerű játékos, aki még sokat fog fejlődni, ha a játékra koncentrál. Tisztelettudó vagyok, de sokat beszélt, és egy kicsit túl pörögtem”.

Csalódást keltő teljesítmény

„Szomorú vagyok, mert nem tudtunk továbbjutni a döntőbe, és nem tudtunk örömöt nyújtani a szurkolóknak, nem ment jól, annak ellenére, hogy az első félidőben remekül játszottunk, de gólt kaptuk, majd a második után nagyon visszaestünk”.

Gondolkodásmód

„Nehéz veszíteni, főleg a klasszikus rivális ellen, de most változtatnunk kell a gondolkodásmódunkon, és a Gironára és a legfontosabb célkitűzésre, a LaLigára kell gondolnunk”.

Ennyi rossz teljesítménnyel és hibával nem lehet Klasszikust nyerni: Barcelona – Real Madrid 1X1 értékelő