Iniesta: „Tudtuk, hogy eljön a mi pillanatunk is”

Nem zárja ki a Madridot a Ligáért

Andrés Iniesta boldogan nyilatkozott a Barcelona 0-3-as győzelmét követően a Santiago Bernabéu gyepén. A középpályás elismerte, hogy az első félidőben több helyzete volt a Madridnak, ők viszont tudták, hogy el fog jönni az idejük. És amikor eljött, nem hibáztak.

„Ez is egy fontos lépés a Ligában, mi megszereztük a 3 pontot, a riválisaink azonban kikaptak. A bajnokság állásától függetlenül gratulálni kell a csapatnak az erőfeszítésekért, amiket tett.”

„Még nagyon sok van hátra, nem zárhatjuk ki a Madridot sem a versenyből, és nem szabad elfelejteni, hogy a sportban nagyon sok dolog történhet.”

„Az igaz, hogy az első félidőben nekik voltak veszélyes támadásaik, de aztán ki tudtuk használni a lehetőségeinket, mert tudtuk, hogy ezek is el fognak jönni. A második félidőben aztán minden jól sült el, és meg tudtuk szerezni a vezetést.”