Évnyitás a városi derbivel

Több hiányzóval fut neki a Barça az Espanyol elleni idegenbeli mérkőzésnek

A 2020-as esztendőt rögtön egy városi derbivel kezdi az FC Barcelona csapata, ugyanis a LaLiga 19. fordulójában az Espanyol vendége lesz. A gránátvörös-kékekre annak ellenére nehéz mérkőzés vár, hogy a barcelonai kék-fehérek csak a tabella utolsó helyét foglalják el, hiszen ez mégiscsak egy katalán derbi.

A Barcelonának sikerült jól zárnia az elmúlt esztendőt, a legutóbbi hét bajnokin veretlen maradt a csapat, a Real Madrid előző fordulóban történt pontvesztése miatt pedig két pontos előnyben tölthette az ünnepeket a tabella élén.

Fontos hiányzók mindkét együttesben lesznek, a Barcelona nem számíthat a nagyszerű formában védő, de kisebb térdproblémával küszködő Ter Stegenre, rajta kívül Arthur és Dembélé sem állnak Valverde rendelkezésére sérülés miatt, és Sergi Roberto és Ansu Fati játéka is kérdéses a szombati találkozón – habár mindketten ott vannak az utazó keretben. Ha ez nem lenne elég probléma a vendégeknél, a dél-amerikai játékosok csak csütörtökön álltak edzésbe – kérdés, milyen állapotban vannak -, a hét folyamán Aleñá pedig a Betis csapatához került kölcsönbe. Az Espanyol háza táján nincsen soka hiányzó, náluk Ganero nem léphet pályára eltiltás miatt, Vargas pedig sérült. A kérdéses játékosok sorát csak Corchia és Sanchez hosszabbítja.

Mindkét edző nehéz mérkőzést vár, habár az Espanyol eddig kifejezetten rossz teljesítményt nyújtott a bajnokságban,  hazai pályán eddig még nem sikerült mindhárom pontot begyűjtenie, ezt a tabellán elfoglalt utolsó helye tökéletesen be is mutatja. Ugyanakkor csoportelsőként jutott tovább az Európa Ligában, amiből arra lehet következtetni, hogy képes jó teljesítményt is nyújtani a gárda. A barcelonai kék-fehérek frissen kinevezett edzője – a korábbi Barça játékos -, Abelardo is elmondta, hogy nem a múlttal kell foglalkozniuk, sok van még hátra a bajnokságból, és a Barcelonát is meg lehet verni, ha jó teljesítményt nyújtanak, és ne felejtsük el, hogy a gránátvörös-kékek ebben a szezonban nyújtott idegenbeli teljesítménye is hagy némi kívánnivalót maga után, az eddig lejátszott kilenc idegenbeli mérkőzésből csak négyet nyert meg Ernesto Valverde együttese és a bajnokságban elszenvedett három vereség mindegyike idegenben született.

A két csapat egymás elleni mutatója a Barcelona felé billen, a legutóbbi 20 mérkőzésen 16 Barça-siker mellett 4 döntetlen született, ezek közül 15 alaklommal még gólt sem kapott a Barça. Az Espanyolnak – ha komolyan gondolja a bentmaradást -, mindenképpen fejlődni kell, különös tekintetben a góllövésben lesz szükségük előrelépésre, mert az eddigi 18 meccsen szerzett 12 gól nem túl hízelgő mutató. A Barcelonának viszont a védekezésén van mit csiszolni, ugyanis a katalánok az eddig lejátszott 18 mérkőzésen 21 gólt kaptak, ami ugyan nem kiemelkedően sok, főleg ha párhuzamba állítjuk a 47 szerzett találattal, ami messze a legtöbb a ligában.

Espanyol – FC Barcelona
La Liga, 19. forduló
RCDE Stadium, Barcelona 21:00
Vezeti: Del Cerro Grande
TV: Spíler 2 / Paulaner Sörház

FC Barcelona: Neto – S. Roberto (Semedo), Piqué, Lenglet, Alba – Busquets, Rakitic (Vidal), De Jong – Messi, Suárez, Griezmann.

Espanyol: López – López, Espinosa, Calero, Vilá – Darder, López, Roca, Vargas – Lei, Calleri