Koeman: „Nem tudom miért állítottak ki, velem voltak tiszteletlenek”

Katasztrofális csütörtök estén van túl Ronald Koeman, hiszen a Granada ellen vereséget szenvedett a Barcelona hazai pályán, így nem tudott a tabella élére állni, a holland edzőt ráadásul kiállították, így nem lesz ott a csapattal vasárnap a Valencia ellen idegenben. Koeman a mérkőzés után a vereség miatt külön senkit nem okolt, hanem a védekezésbeli dekoncentrációt jelölte meg elsődleges okként, valamint elmondta, egyáltalán nem érti, miért állították ki.

A mérkőzésről

„A második félidőben a koncentrációnk védekezésben nem volt jó. Megvoltak a helyzeteink, különösen 1-0-nál, de elvesztettük a koncentrációt. Ezért kaptunk ki. És nagyon jól zárt a Granada hátul.”

A második félidő

„Fölényben voltunk, de nem rúgtuk be a másodikat, hogy nyugodtabbak lehessünk. Az ilyen góloknál pedig, amiket kaptunk, dekoncentráltak voltunk védekezésben és ez pontokba került most. Nem védekeztünk jól, nem zártuk le a területeket…”

A játékosok teljesítménye

„Nem kell őket hibáztatnom semmiért. A maximumot nyújtottuk. A koncentrációnkkal volt probléma, mert látva a két gólt, területet hagytunk, a labda útjába kellett volna állnunk. 2-3 ilyen játékhelyzet volt és itt nem védekeztünk jól.”

Változtatások a védelemben

„Vannak változások a fáradtság és a rengeteg meccs miatt… Én megpróbálom a legjobb csapatot összeállítani a körülményeknek megfelelően.”

Újra a riválisok kezében a csapat sorsa

„El kell fogadnunk a verséget, de kemény ütés ez most, csalódottak vagyunk. Nehéz, mert egy nagyszerű lehetőség volt előttünk. De holnaptól kezdve előre kell mennünk és megnyernünk az utolsó 5 mérkőzésünket, hogy bajnokok lehessünk. De ez nem csak ránk, hanem a többiekre is igaz és mindenkinek nehéz menetrendje van. Készen kell állunk a vasárnapi mérkőzésre, ami kulcsfontosságú lesz.”

Miért kapott piros lapot a padon?

„Nem értem. A játékvezető, Carles Naval szerint tiszteletlen voltam a negyedik bíróval, de nem mondtam róla semmi rosszat. Nem inzultáltam, semmi ilyesmi nem történt. Elképesztő, hogy piros lapot adott, de ha ő akart lenni az este sztárja… Kommentáltam több jelenetet is, de tisztelettel a negyedik játékvezető felé. Majd ő elmondja, mit mondtam… De egy árva csúnya szót nem használtam, ő viszont olyan módon válaszolt, ami nincs rendben, ő volt tiszteletlen velem.”

A piros lapot érő mondat: “Micsoda egy ember vagy”

De mégis mit mondhatott?

„Nézd, nem tudom. Nem tudom, mit fognak beleírni a jegyzőkönyvbe, de ha olyat fognak, amit nem mondtam, tenni fogok majd valamit ellene.”

***

Idén tavasszal és nyáron a napon is bírni fogod – prémium darabok Barçás sapkákból is! 

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát