Koncepció, kreativitás és hit nélkül: Atletico-Barcelona 2-0

Az első vereség a bajnokságban

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a bajnokságban is a Barcelona, miután a Liga 8. fordulójában az Atlético ellen kapott ki 2-0-ra. A vereség sajnos sima és megérdemelt volt, mert a Barça képtelen volt támadásban értékelhetőt alakítani, így alig volt veszélyes Oblak kapujára, emellett védekezésben is gyenge lábakon állt, amit az Atlético könnyedén váltott gólokra már az első félidőben. Ami pedig még szomorúbb, hogy a játékbeli hiányosságokat a csapat hozzáállása sem tudta kompenzálni, mert a látottak alapján még a gránátvörös-kék játékosok sem tűntek úgy, mint akik elhiszik, hogy pontot tudnak szerezni a meccsen…

Igazi hullámvasutazás közben érkezett meg a Barcelona az Atléticóhoz a Liga 8. fordulójában, hiszen Koeman csapata hét közben 3-0-ra kapott ki a Benficától a BL-ben, és ugyan előtte, 3-0-ra verte a Levantét a Ligában, az elmúlt 5 mérkőzésen utóbbi volt az egyetlen győzelme. A hullámvasúton így egyértelműen lefelé tartó irányba tartott a csapat, ebben a helyzetben így egy győzelem abszolút bravúr (csoda?) kategóriába tartozott volna, de még a pontszerzés is – a meccs pedig bizonyította, hogy ennek ezúttal tényleg nem volt realitása.

Már a meccs előtt sem volt nyugodtak az éjszakák Barcelonában, Koeman elbocsátása ugyanis folyamatosan napirenden volt, míg nem szombat délután Laporta kijelentette: a holland edző marad – egyelőre – a Barcelona edzője, az Atlético elleni eredménytől függetlenül.

Az elnöki nyilatkozat célja – többek között – mindenképpen az volt, hogy nyugodtságot árasszon az edző és a csapat felé, ugyanakkor a pályán ennek az első percekben volt csak nyoma, mivel a Barcelona egész aktívan és agresszívan kezdett, de ez a kezdeti lelkesedés előbb csak csökkeni kezdett, majd az első bekapott gól után alig köszönt vissza. Koeman ismét változtatott a felálláson, ami az oka is lehetett annak, hogy az Atléticónak idő volt alkalmazkodni hozzá: a holland mester egy 4-2-3-1-et rajzolt a pályára, ahol Coutinho újra kezdő volt Memphis mögött, a fiatal titánok közül Gavi bal oldali támadót, Nico pedig Busquets mellett játszott, de Jong jobb támadó(félé)t, míg a padról ezúttal is Alfred Schreuder dirigált, mivel Koeman még a Cádiz ellen összeszedett eltiltását töltötte.

A mérkőzésen elsőként Lemar jelentkezett egy távoli lövéssel (8’), aztán később Joao Felix is lemásolta a társát az első negyedóra végén, kaput egyikük sem talált. A Barcelona a kapura nem volt – most sem – túl veszélyes a mérkőzés elején, azonban a csapat jól állt a lábán (legalábbis ekkor még úgy tűnt), a letámadása is működött és inkább a katalánok irányították a meccset. A 20. perc környékén a 17 éves Gavi keményen ütközte le Lemart, amiért a fiatal játékos sárgát kapott, de ez volt az a lelkesedés, amire a Barcelonának most szüksége lett volna – sajnos viszont rajta kívül ez szinte senkiben nem volt még az este folyamán.


Az első kapott gól – Araujo kimozog, mögé fut be Lemar, akit nem követ senki

Az Atlético egyértelműen kivárásra és gyors támadásokra játszott, Simeone taktikája pedig hamar célt ért, mert már a félidőben két hasonló játék végén betalált Lemar és Luis Suárez is. A Barcelona kapott góljainak kulcsa Joao Felix és Araujo párosa volt, mivel mind a két alkalommal a portugál támadó visszamozgása és az őt árnyékként követő uruguayi védő kilépése jelentett nagy üres területeket, amit könnyedén futott meg egy-egy kontrával az Atletico. A 23. percben 5 vs. 3 ellen Felix-Suárez-Lemar volt a sorrend, aminek a végén a francia lőtt be az első hazai gólt – talán Nicónak kellett volna követnie, a 44. percben pedig Felix-Lemar-Suárez passzok után talált be a Barça ex-csatára. Suárez egy másik ziccert mellé lőtt a félidő közepén, míg a Barcelona egyetlen értékelhető helyzete Coutinho nevéhez fűződött, aki egy kifejelt labdát lőtt kapásból jó helyzetben kapu mellé.


A második gól: Araujo még feljebb jön Felixxel, Lemar még üresebb területre fut, majd szolgálja ki Suárezt…

A szünetben embert (Sergi Roberto állt be Nico helyett) és felállást (4-3-3) is váltott a Koeman/Schreuder páros, de sok foganatja nem lett ennek a folytatásra nézve, a Barcelona képtelen volt komoly helyzeteket kialakítani és nyomás alá helyezni az ellenfelét. Az egyetlen igazi lehetőség a szépítésre ismét Coutinho előtt adódott: a 60. percben Gavi kétszer is labdát szerzett, adott gyakorlatilag egy gólpasszt a középen üresen álló Coutinhónak, ám a brazil támadó Oblakba lőtte a ziccert. Az utolsó félórára beállt Ansu Fati, és később Luuk de Jong és Riqui Puig is, miközben az Atletico visszahúzódva és átadva kezdeményezést is kényelmesen tartotta az eredményt, főleg, hogy kapura még így is veszélyesebb volt: a 66. percben például Joao Felix és Suárez ketten verték meg a 4 fős barcelonai védelmet, de a portugál gyenge lövését ter Stegen védte.

A Barcelona a kétgólos hátrányba kerülve úgy játszotta le második félidőt, hogy gyakorlatilag egy percre sem látszott az, hogy lesz esélye visszajönni a meccsbe. A csapatban szinten mindenki teljesen hitehagyottan játszott, nem volt pillanat vagy időszak a meccsen, amikor Memphiséken látszott volna, hogy hisznek a győzelemben. Nincs meg továbbra sem az összhang támadásban, Coutinho látványosan nem tudta mozgatni a csapatot, de Jong az első félidőben alig ért labdába poszton kívül játszva, Memphis is csak szenvedett – nem látszott koncepció arra, hogyan fog a csapat gólt szerezni, és ez a helyzet nem először fordul elő idén. A csapat csak kereste a saját játékát, nem tudott méltó partnere lenni az Atléticónak, még annak ellenére sem, hogy a madridiak sem nyújtottak igazán extrát, deők legalább tudták, mit akarnak, ami gólokban volt mérhető.

A legjobb Barçás pólókat válogatottuk össze nektek – nézd meg a teljes kínálatot!

Koeman ugyan megkapta a bizalmat a folytatásra Laportától, de valamit muszáj kitalálnia a válogatott szünet utánra a csapat támadójátékát illetően, mert ugyan a védekezés is borzasztó, de a gól ellen egyértelműen be van oltva a csapat: 6 meccs alatt 4 rúgott (és 10 kapott) a mérleg. Ráadásul egyelőre mintha ő sem tudná, mit akar játszatni a csapattal – vagy ha tudja, a pályára már nem sikerül átültetnie. Az elmúlt két meccsen 3 felállásban játszott a csapat, ami egész biztosan nem segíti az összhang és automatizmusok kialakulását, ráadásul a látszólag a tűz sincs meg a játékosokban, amivel esetleg kompenzálni lehetne a gyenge játékot. A szezon persze még hosszú, de egyelőre nem sok pozitívumot lehet találni a jövőre nézve…

Atlético Madrid – Barcelona 2-0 (2-0)
LaLiga, 8. forduló
Wanda Metropolitano, Madrid
60.594 néző
Vezette:
César Soto Grado

Atlético Madrid (3-5-2): Oblak – Giménez, Hermoso (Felipe 82’), Savic – Llorente, Koke, De Paul (Trippier 46’), Lemar, Carrasco (Lodi 81’) – Luis Suárez (Griezmann 72’), Joao Felix (Correa 72’)

Barcelona (4-2-3-1 / 4-3-3): Ter Stegen – Mingueza (Luuk de Jong 75’), Piqué, Araújo, Dest (Lenglet 86’) – Nico (Sergi Roberto 46’), Busquets – Frenkie de Jong, Coutinho (Ansu Fati 64’), Gavi (Riqui Puig 75’) – Memphis.

Gólok: Lemar 23’, Suárez 44’

A whoscored.com statisztikái:

Ha értékelnétek a látottakat… Itt megtehetitek: