Araújo: „Maradni akarok, optimista vagyok”

A Barcelona belső védője nyilatkozott a Sevilla elleni mérkőzést követően

Ronald Araújo is megszólalt röviden a vasárnap esti, Sevilla elleni meccs után. Az uruguayi védő nyilatkozott a szerződéshosszabbítás körülményeiről, elmondta az érzéseit a mérkőzéssel kapcsolatosan, és dicsérte Pedrit is, aki a góljával hozzásegítette a Barcelonát a három pont megszerzéséhez.

Hangulat

,,Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek, és hogy támogatnak az emberek. Dolgozunk a hosszabbításon. Ezen a héten lesz egy megbeszélésünk. Remélem, hogy hamar tisztázódik minden, és még sok évig a klubnál folytathatom. Maradni akarok, optimista vagyok.”

A mérkőzésről

,,Tisztában voltunk ennek a mérkőzésnek a fontosságával, és azzal, hogyha megnyerjük, akkor egy pozícióval feljebb jöhetünk. Nemrég még hetedikek voltunk, most pedig már másodikak. Sokat fejlődött a csapat.”

Pedri

,,Nagyon örülünk Pedrinek, ő egy rendkívüli játékos. Nemcsak átveszi a labdát, hanem gólt is szerez. Örülünk, hogy velünk van, és reméljük, hogy még sokáig itt lesz.”