Elköszönt egy legenda, Barça-Almeria 2-0 Piqué búcsúján

Szinte teltház, 92.000 néző követte Gerard Piqué utolsó meccsét a Camp Nouban és azt, ahogy a Barcelona gyakorlatilag esélyt sem hagyva győzte le az Almeriát a LaLiga 13. fordulójában. A katalánok kreatívan, rengeteg helyzetet és ziccert kialakítva – és kihagyva, az egész meccset végig támadva nyertek, és igazából az egész találkozón csak az volt a kérdés, mekkora gólkülönbség lesz a 90 perc végére. Végül csak 2-0 lett a vége, amivel hozta a kötelező győzelmet a csapat, de ez most másodlagos volt, hiszen Piqué volt az este főszereplője és az, hogy méltó búcsút kapjon – ezt pedig minden szempontból sikerült összehozni. 

A mérkőzés felvezetése egyértelműen Piquéről és az ő, hazai közönség előtti búcsújáról szólt, hiszen a Barcelona legendája pénteken bejelentette a visszavonulását. Emiatt a Barça összes játékosa Piqué 3-as számú mezében érkezett ki a pályára, a katalán védőt külön kamera vette már az öltözőfolyosón és később a meccsen is, valamint a közönség is folyamatosan éltette, minden labdaérintését taps és éljenzés követte – több mint 92 ezer ember látogatott ki utoljára megnézni őt.

Piqué a pályán is főszereplő lehetett volna már az első félidőben, miután 11-eshez jutott az 5. percben a csapat Ferran Torres fejese utáni kezezés miatt, ám a büntetőt nem ő, hanem Lewandowski rúgta – nagy meglepetésre, mellé. Piqué később egy-két szögletnél közel járt a tűzhöz, de nem volt igazán veszélyes lehetősége, ellenben a helyzetek sokaságát hozó első félidőben a társai közül többen is simán gólt kellett volna, hogy rúgjanak. A félidőt ugyanis fojtogató dominanciával és letámadással, 16 lövéssel (amiből 6 kaput is talált), 73%-os labdabirtoklással, 8 szöglettel, valamint tényleg rengeteg kreatív megoldással zárta a csapat, így csoda volt, hogy nem sikerült gólt szereznie. Eközben az Almeria csak egy de Jong eladott labda után járt igazán közel a gólhoz, a holland rossz passza után ter Stegennek kellett nagyot védenie ziccerben a 28. percben.

Barcelonai oldalon Lewandowski 11-ese után volt egy Ferran Torres lövés, amit a gólvonal előtt tisztáztak, a spanyol játékos később centikkel maradt le a kapuval szemben Alba labdájáról, majd Dembélével rúgatott gyakorlatilag gólt, de a francia szélső szemben a kapuval a már vert kapusba fejelte a labdát.


Innen sikerült a kapusba fejelni… 

Később Ferran Torres kissé kiszorított helyzetben nem tudta elrúgni a kapus mellett a labdát, majd Pedri fejelt teljesen tisztán közelről borzasztó gyengén, a labda Martínez kapus kezében kötött ki, végül de Jong jó helyzetből leadott lövését is védte a vendégek kapusa.

A Barcelona játékára tehát semmi panasz nem lehetett, többször is ziccerig sikerült játszania lehetőségeket, így csak a helyzetek kihasználása hiányzott. Többen is egyébként remekül játszottak mezőnyben, a csapatjáték is működött, volt kellő iram, a széleken jók voltak a kombinációk, érkeztek a passzok az üresbe futások mellé… Aztán Dembélé révén végre megérkezett a gól is: a francia először tudott lövésig vinni egy szólót a jobbszélen, miután Busquets indította remekül és két csel után laposan kilőtte a hosszú alsót, 1-0! Dembélé egyébként ekkor már könnyen az öltözőben lehetett volna, mivel az első félidő végén hátulról felrúgta az egyik almeriai védőt, ám megúszta sárgával.

A folytatásban az iram, az intenzív letámadás és a barcelonai helyzetek is megmaradtak: Dembélé duplázás helyett az 58. percben elszórakozott egy üres kapus helyzetet a kapus felfektetése után, majd a Ferran Torrest váltó Ansu Fati az első labdaértintéséből ziccerbe került, Alba labdáját a kapusba lőtte, a kipattanót viszont Frenkie de Jong a léc alá vágta, 2-0!

A meccs kép alapján ekkor csak az volt a kérdés, sikerül-e két-három támadásonként gólt rúgnia a csapatnak, mert a helyzetek minőségét és az Almeria védekezését tekintve simán elérhető lett volna 5-6 gól is – valahogy egyébként mindig úgy alakult, hogy Lewandowski alig került kapussal szembe, kulcspasszokban viszont jeleskedett, de a többiek mindent elrontottak. Az Almeria egyébként teljesen passzív volt, védekezésben nem voltak elég agresszívak, támadásban pedig csak a kontrákkal próbálkoztak és azokban sem volt semmi elképzelés.

A hajrára érkeztek a cserék, újabb helyzetek és még az Almeria is járt a barcelonai tizenhatoson belül egyszer-egyszer, de igazából ekkor már mindenki arra készült, hogy lefújják a meccset és Piqué elbúcsúzzon a közönségtől. A katalán hátvéd egyesével lepacsizott mindenkivel a találkozó végén, tett egy tiszteletkört a szurkolók előtt, végül kapott egy mikrofont is, hogy szavakkal is elbúcsúzzon a Camp Noutól. Piqué könnyek között mondott köszönetet és jelezte a visszavonulását bejelentő videóhoz hasonlóan: „visszatér még ide, itt született és itt is fog meghalni.”

A meccs kapcsán egyébként a kihagyott helyzetek miatt kis hiányérzet mindenképp lehet a szurkolókban, de a kötelező három pontot hozta a csapat, átmenetileg legalább megint vezeti a tabellát és annak is lehet örülni, hogy mezőnyben ezúttal kiválóan futballozott. A VB előtti utolsó meccs kedden lesz Pamplonában, az Osasuna ellen, aztán december 31-én folytatódik újra a LaLiga.

FC Barcelona – UD Almería 2-0 (0-0)
La Liga, 13. forduló
Spotify Camp Nou, Barcelona
92.605 néző
Vezette:
Pablo González Fuertes

Barcelona: Ter Stegen – Baldé, Piqué (Christensen 85’), Marcos Alonso, Alba – Pedri, Busquets (Gavi 68’), Frenkie de Jong – Dembélé (Raphinha 68’), Lewandowski, Ferran Torres (Ansu Fati 61’).

Almería: Martínez – Mendes, Kaiky (Babic 46’), Ely (Íñigo Eguaras 68’), Chumi, Akieme – Melero (Puigmal 68’), Costa, Robertone (Portillo 79’) – Baptistao (Sousa 46’), Ramazani

Gólok: Dembélé 48’, Frenkie de Jong 62’.

A whoscored.com statisztikái:

***