Xavi: „A szezon egyik legjobb meccsét játszottuk”

A Barcelona vezetőedzője nyilatkozott a Betis elleni győzelmet követően

Xavi Hernández elégedetten nyilatkozott a szerda esti, Betis ellen idegenben 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzést követően (amit még az elmaradt 17. forduló miatt pótoltak). A tőle már megszokott alázattal beszélt arról, hogy bár 50 pontot sikerült eddig gyűjteni — amire öt éve nem volt példa —, a szezon még mindig nagyon hosszú, és nem szabad abban a hitben lenni, hogy innentől már biztos a bajnoki cím. Kitért a vezető gólt szerző Raphinha, a látványosan játszó Pedri, és a gólpasszt kiosztó Baldé teljesítményére is.

A mérkőzésről

,,Nagyszerű mérkőzést játszottunk, kiváló volt a játék. Már Ansu fejeséből is gólt szerezhettünk volna, és aztán megnehezítettük a saját dolgunkat a játék egy bizonyos részében. Nagyszerű meccset játszottunk. Elvettük a labdát a Betistől, és ez volt az egyik kulcs. Örülök az eredménynek, és annak, ahogy játszottunk. Javultunk a Gironához képest (a legutóbb 1-0-ra megnyert bajnokira gondol — a szerk.).”

Elégedett

,,Vezetünk, a védelmünk stabil, és jól végezzük a munkánkat. A munka kifizetődik. A játékosok küzdenek, és azt gondolom, hogy ma a szezon egyik legjobb meccsét játszották. Nagyon elégedett vagyok.”

Egyensúly

,,Nem szeretem a szezon közbeni értékeléseket. Még fordulhat a kocka. Meg kell ismételnünk a szezon első felét (a teljesítményt érti ezalatt — a szerk.). Jó úton vagyunk, de még hátra van 19 mérkőzés. A számok rendkívüliek (50 pont egy félszezon alatt — a szerk.).”

Raphinha

,,Nagyon meghatározó, és nagyon fontos gólokat szerez. Különbséget jelent. A csapatért dolgozik. Nagyon fontos, csakúgy, mint Robert. Nagyon boldog vagyok.”

Raphinha: “Tudtuk, hogy ki kell használnunk a helyzeteinket”

Pedri

,,Ha összehasonlítjuk a karriereket, akkor Iniesta elsöprő fölénnyel nyer, ugyanakkor Pedri olyan játékos, mint csak kevesen. Megvan benne Andrés adottsága, aki a legnagyobb tehetség, akit valaha láttam a spanyol labdarúgásban, és Pedri hasonlít rá. Nagyon magas színvonalat képvisel.”

Cserék

,,Tetszett a mérkőzés. Mozgékonyak voltunk, jók voltunk a széleken és középen is, és ezért nehéz volt cserélni. A fáradtság miatt változtattunk, nem a teljesítmény miatt.”

Október óta veretlen a Barcelona

,,Jó időszakban vagyunk. Éhesek vagyunk (a sikerre — a szerk.).”

Baldé

,,Három lenyűgöző hátvédünk van. Baldé nagyszerű meccset játszott. Fiatal, és nagyszerű képességei vannak. Öröm látni játszani. Nagyon magas színvonalat képvisel. Hatalmas potenciál rejlik benne. Ahogy vezeti (a támadásokat — a szerk.), és ahogy kialakítja a helyzeteket… Ki kell aknáznia a benne rejlő lehetőségeket. Kulcsszerepet játszott az első gólban. Garanciát jelent (a sikerre — a szerk.).”

Gavi

,,Ha az ellenfél térfelén vagy gyakran megtörténik, hogy kifütyülnek. Nem kell ezzel foglalkozni. Az a fontos, hogy a középpályások közel legyenek a tizenhatoshoz, csatlakozniuk kell Roberthez. Örülök, hogy a hatos számot viseli, csakúgy, mint Riqui, Alves… Gavi egy rendkívüli srác, és úgy gondolom, hogy ezt még hosszú évekig fogja viselni, ha minden jól megy.”