Sergi Roberto: „A Bernabeúban már megmutattuk, hogy tudunk védekezni, ha kell”

Vasárnap délután a Barcelona 1-0-re legyőzte a Valenciát a Camp Nouban. A hazai játékosok közül Sergi Roberto és Andreas Christensen értékelték a látottakat a mérkőzés után. Előbbi kiemelte, hogy az eddig sikeres szezonjuk titka a jó védekezés és a kevés kapott gól, a dán védő pedig köszönetet mondott a szurkolóknak a támogatásért, amit a nehéz pillanatokban kaptak.

Sergi Roberto két fontos momentumnak tulajdonította, hogy nehéz helyzetbe kerültek, de a szezonban többször is megmutatták már, hogy ha kell, jól védekeznek, és ez a kulcsa is annak, hogy vezetik a bajnokságot.

„Az előző meccsen, a Bernabeúban megmutattuk, tudjuk, hogy kell az utolsó pillanatig csapatként együtt védekezni. Ma kicsit hasonló helyzetben találtuk magunkat, ráadásul emberhátrányban, ez azt jelentette, hogy még jobban kellett koncentrálnunk a védekezésre. Kár a büntetőért, mert azzal 2-0 lett volna, és az nyugodtabbá tette volna a végjátékot. A bajnokságot az ilyen meccsekkel lehet megnyerni. Almeríában ez nem sikerült, így még fontosabb volt, hogy nyerjünk ma.”

„Nem volt túl sok nagy helyzetünk, de a csapat nagyot küzdött. Volt két momentum, a tizenegyes és Ronald kiállítása, melyek azt eredményezték, hogy a végére nehéz helyzetbe kerültünk. Pozitívnak kell lennünk. Vezetjük a tabellát, és azt sem szabad elfelejtenünk, honnan indultunk. A következő mérkőzés a San Mamésben nagyon nehéz lesz.”

Andreas Christensen kihagyta a hétközi Clásicót a bal bokájában érzett fájdalom miatt, de vasárnap ismét a kezdőben kapott szerepet. A dán védő hálás volt a Camp Nou közönségének a támogatásért, amit a Valencia ellen kaptak.

„Mindig hálásak vagyunk a támogatásukért, de főleg az olyan meccseken, mint ez a mostani is, amikor szenvedünk. Jól akartunk játszani, hogy szórakoztassuk a szurkolóinkat, de van, hogy nem sikerül, ilyen a futball. Az ilyen napokon erőt és önbizalmat ad a támogatásuk, így még keményebben tudunk küzdeni. Ezt a győzelmet együtt harcoltuk ki. Egy 1-0 arányú győzelem nem a legszebb, és mi nem is így terveztük, mi vagyunk önmagunk legnagyobb kritikusai.”