Ronaldinhónak ennyi volt…

Visszavonul a profi játéktól | Óriási szerepe volt a Barcelona történetében

37 éves korában hivatalosan is bejelentette a visszavonulását Ronaldinho Gaúcho, a Barcelona történetének meghatározó játékosa. A klubnál 5 évet töltő brazil játékmester az elmúlt időszakban már nem volt aktív, nem volt csapata, a testvére, Roberto de Assis jelentette be most, hogy a futballista már nem tervezi, hogy bármely csapathoz eligazolna.

„Profi szinten már nem szeretne többet játszani, ezt megbeszéltük. A dolog már eldőlt egy ideje, csak megerősíteni kellett. De egy jó ideje már nem játszott.”

Lesznek búcsúmeccsek

„Most nincs még semmi, de az Oroszországi Világbajnokság után valószínűleg lesznek. Igyekszünk valami nagyot összehozni, talán augusztusban.”

Ronaldinho legutóbb a Fluminense-ben játszott 2015-ben, ezt követően már csak barátságos és jótékonysági meccseken lépett pályára. A futballista pályafutása legjobb időszakát nyilvánvalóan a Barcelonánál töltötte 2003-tól 2008-ig. Ebből az időszakból az első 3 éve volt igazán domináns, ekkor játszott a csúcson, nyert Aranylabdát és ért el sikereket a Barcelonával is.

Bár óriási szerepe volt a 2004-2005-ös és 2005-2006-os bajnoki címekben, valamint a 2006-os BL-győzelemben is, utólag a legnagyobb érdeme talán az volt, hogy a játékával, vidámságával és nem utolsósorban a tudásával képes volt az évek óta semmit sem nyerő, apátiába süllyedt csapatot felemelni és a csúcsra vezetni. Kiváló kapcsolata volt Lionel Messivel is, aki ekkor kezdte profi karrierjét és sokat segített is az argentinnek, aki később átvette a helyét a csapat vezéreként.

Ronaldinho a Barcelonába a PSG-ből jött 2003-ban 30 millió euróért, majd a Milanba távozott 2008-ban. Ezt követően játszott még a Flamengóban, Fluminense-ben, Atlético Mineiro-ban és a Querétaro-ban is. Az Atlético Mineiro-nak húzóembere is volt 2014-ben, amikor megnyerték a Libertadores Kupát.

Nézd meg itt Ronaldinho legjobb megoldásait a Barcelonában