Alves: „Barça? Ha hívnak, holnap visszatérek”

A legendás brazil továbbra is kemény kritikával illeti a klub vezetőségét

Az FC Barcelona korábbi játékosa, a jelenleg a Paris Saint-Germain együttesében futballozó Daniel Alves a napokban interjút adott a ‘Globo TV’ médiumnak, melyben kijelentette, hogy bármikor kész lenne visszatérni Katalóniába, amit továbbra is az otthonának tekint. Ez azonban a szélső szavai alapján nem jelenti azt, hogy a vezetőségnek megbocsátott volna. 

A Barça az otthonom. Egyszerűen nem tudom azt mondani, hogy nem térnék vissza. Ha hívnának, már holnap visszatérnék. Amennyiben azt mondanám, hogy nem sebekkel búcsúztam 2016-ban… akkor hazudnék. Megbántva éreztem magam a távozásomkor, mert úgy gondoltam, hogy nagyon sokat küzdöttem azért, hogy egy nagy korszakot fusson a Barcelona. Sőt, szerintem az a korszak még magát a klubot is meglepte, milyen jó is volt. 8 év alatt 23 trófeát gyűjtöttünk, én ezek után távoztam. Kiváló eredményekhez járultam hozzá, ők pedig nem értékelték a személyemet. Elmesélhetném azonban azt is, hogy ők el akartak engem búcsúztatni, mire én ezt visszautasítottam, mert nekem örökre a Barça marad az otthonom. Szerintem ennek tudatában jogos, amit tettem, hiszen ha valamelyik helyről úgy érzed, hogy az a te otthonod marad örökre, akkor nem fogsz tőle elbúcsúzni. Hogyan búcsúzhatnál el, ha úgyis tudod, hogy vissza fogsz térni?