“Messi bármikor távozhat, és vissza is térhet. Neki ez jár”

Az elmúlt napokban nyilvánosságra került, hogy Lionel Messi a jelenlegi szezon végétől számítva bármelyik idény végén kiléphet a szerződéséből. A záradékot az FC Barcelona is elismerte.

És beszélt róla szerdán Jordi Cardoner alelnök is, aki szerint teljesen normális, hogy Messinek járnak ilyen fajta privilégiumok, de abban bízik, hogy ez még nem eredményezi azt, hogy az argentin rövidtávon elhagyja Barcelonát.

Messi

“Nyugodtak vagyunk, mert az egész öltözőben nagyon pozitív a környezet. Leo azt fogja tenni, amit a leginkább megfelelőnek lát, de az ő szerződése különleges, pusztán azért, mert ő az, aki. Ez egy olyan jog, amit kapott ő, és néhány olyan játékos, aki ezt megérdemli. Akkor jöhet és távozhat a klubtól, amikor csak megfelelőnek gondolja. Nagyon örülnék, ha addig maradna a csapatnál, amíg csak lehetséges.

Neymar

“Ő boldog volt itt. Ahogy a többség, ha éppen nem mindenki, boldogan él és játszik nálunk. Ezt a fejezetet most hagyjuk, biztosan lesznek még történések, de most versenyzünk a Ligában, már el is kezdődött, úgyhogy most nem erre kell fókuszálni.”

 

A klub anyagi helyzete

“Ha van olyan terület, ami miatt nem aggódok, az az anyagi. Az első szezont leszámítva mindig pozitívak voltunk. Az évek során több mint 200 millió eurós pluszt termeltünk, ami nem szükséges, de elegendő ahhoz, hogy azt tegyük, amit teszünk. Az anyagi rész az, ami miatt a legkevésbé aggódom.”