“Holnap döntjük el, hogy játszik-e Messi vagy sem.”

Nehéz meccset vár az erős Dortmund ellen

Kedden este a Dortmund elleni idegenbeli mérkőzéssel a Barcelona számára kezdetét veszi a Bajnokok Ligája 2019/20-as kiírása. A mérkőzés előtt a csapat vezetőedzője, Ernesto Valverde megtartotta az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját. A spanyol szakember többek között beszélt az ellenfélről, Messiről, Ansu Fatiról, de a korábbi Barça játékos Paco Alcácerről is ejtett pár szót.

A hangulat

“Nagyszerű hangulatra számítok, mint amilyen minidg is van ebben a stadionban. Nehéz kezdés, egy olyan csapat ellen, amelyik esélyes a Bundesliga megnyerésére és a BL-ben is a favoritok közé tartozik.”

Messi

“Holnap fogunk dönteni. Néhány nappal ezelőtt még nem tudtuk mi lesz vele, de nagyon szépen javult az állapota. Azt szeretnénk, hogy úgy lépjen pályára, hogy ne kelljen a sérülésére gondolnia. Az utóbbi edzéseken fájdalom nélkül tudott dolgozni, de majd holnap döntjük el, hogy játszik-e vagy sem.”

Ansu Fati

“A taktika megbeszélésén kívül nem sokat beszéltem vele, nem igazán szeretek tanácsokat adni, de le fogok ülni vele beszélgetni. Meglátjuk, hogy pályára lép-e vagy sem, de ha igen az a csapat érdekeit fogja szolgálni, nem rekorddöntésért fogom pályára küldeni.”

Megtanult leckék

“Ez egy olyan sorozat, ahol egy rossz nap elvehet tőled mindent. Tavaly nyolc vagy kilenc meccset nyertünk meg, csak egyet vesztettünk el, mégsem kerültünk a döntőbe. A döntőt játszó két csapat több meccset veszített, mint mi. Nem lankadhat a figyelmed 10 percre sem, mert itt súlyos ára van a hibáknak.”

Üzenet a játékosoknak

“Ugyanúgy, ahogy győzünk, néha veszítünk is. A fontos dolog az az, hogy állunk fel egy-egy vereség után. A tavalyi szezon már a múlt, most a jelennel kell foglalkozni, a labdarúgás mindig új esélyeket nyújt.”

Alcácer

“Ő egy nagyszerű játékos, amit hétről hétre meg is mutat. A Dortmund stílusa jobban passzol az ő stílusához. Előny is és hátrány is, hogy játszott nálunk, mert mi is ismerjük őt, de ő is minket.”

Győzelmi kényszer

“Amikor a szezon elkezdődik, minden csapat szeretne megnyerni minden trófeát. Mi szeretnénk egyet előre lépni tavalyhoz képest és ténylegesen magasba emelni a kupát.

A Dortmund veszélyei

“Éhesek a sikerre és nagyon jó a kapcsolatuk a közönséggel. Nagyon jó játékosok alkotják a keretüket, a stadionban urakoldó hangulat nagyon hajtja előre a csapatot. Óvatosak kell legyünk mert pontrúgásból is veszélyesek és nagyszerűen kontráznak.”

Suárez 

“Gratulálunk neki a rekordhoz. Most tért vissza a sérüléséből, nem szeretnénk túlerőltetni. Mindig keményen küzd, időnként csak egy hajszál választja el a góltól, és mindig dolgozik, hogy jobb legyen.”

Idegenbeli teljesítmény

“Egyértelmű, hogy fejlődnünk kell idegenben.”