Koeman: „Pedri? Egészen hihetetlen, másoknak sokkal több idő kell”

A holland szakember szavai az Alavés elleni meccs előtt

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a szombat esti Alavés elleni bajnoki mérkőzés előtt beszélt a szerdán Sevilla ellen elveszített Copa del Rey elődöntőről és elmondta, hogy szerinte még nem dőlt el a párharc és, hogy a csapata képes lehet megfordítani a mérkőzést a visszavágón, de arról is szót ejtett, hogy a sérülések miatt gyengült a csapat teljesítménye védekezésben, de még jobban aggódna, ha lehetőségeket sem sikerülne kialakítani.

Egy esetleges győzelem az Alavés ellen

„A holnapi mérkőzés fontosabb, mint a PSG elleni, mert mérkőzésről-mérkőzésre haladunk, ugyanakkor természetesen a keddi találkozót is szeretnénk sikerrel zárni.”

Neymar?

„Ő nem az Alavés játékosa, hétfőn beszélhetünk majd róla, de nem ma.”

Az átigazolások

„Nem beszélek a múltról. Beszéltem az elnökjelöltekkel egy darabig és elmondtam nekik, hogy erősítésre lenne szükség, de tiszteletben tartom a klub döntését a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve. Így nem tehetünk mást, mint, hogy azokkal a játékosokkal folytatjuk a munkát, amelyek a rendelkezésünkre állnak, de a sérülések és a balszerencsés esetek miatt hiányoznak fontos játékosaink, hiányzik a határozottság, az, hogy ugyanazok játszhassanak több meccset is egymás után…a sérülések miatt rosszabb lett a védekezésünk.”

Piqué kijelentéseit [amit a játékvezetők és a VAR kapcsán tett – a Szerk.] vizsgálják

„Az én meglátásom szerint nagyon nagy baj, ha ezeket a kijelentéseket szankcionálják, de van elég tapasztalata ahhoz, hogy elmondja, amit akar. De az ilyen helyzetekben vigyáznod kell, mert ha csak egy kicsit is nem megfelelően beszélsz erről a témáról, akkor az következményeket vonhat maga után. Kritizálni lehet, de csak tisztelettel, hogy ne tehessenek ellened semmit.”

Az Albával szemben nem megítélt büntető

„Ez egy büntető volt szerintem. Az eset a tizenhatoson belül történt. Nem értem, hogy a VAR szobában miért nem nézték meg ezt a szituációt. A játékvezető szerint ez szabálytalanság volt, illetve nagyon sok ember szintén azt mondta nekem, hogy tizenegyesnek kellett volna következnie. Persze a játékvezetők is tévedhetnek, de akkor fel kell vállalniuk a döntésüket.”

A Sevilla elleni vereség a Copa del Rey elődöntőjében

„Nincs kétségem afelől, hogy a játékosok csak az Alavés elleni találkozóra összpontosítanak. Remek mérkőzést játszottunk a Sevilla ellen, nem gondolnám, hogy elveszítenénk a mérkőzést, ha megismételnénk. A csapat képes megfordítani a párharcot a visszavágón.”

Egy hazai mérkőzés következik

„Az egy remek dolog, hogy hazai pályán játszunk majd, mert többet tudunk pihenni, és remélhetőleg a jelenleg sérüléssel bajlódó játékosaink is hamarosan visszatérhetnek majd, hogy versenyképesebb csapatunk legyen. A hazai mérkőzések lehetővé teszik számunkra, hogy láthassuk a B csapat fiatal játékosait is, de több játékosra van szükségünk.”

Dest, Pjanic és Braithwaite állapota

„Holnap döntünk arról, hogy kik fognak majd pályára lépni a találkozón. Nem támogatom azt az ötletet, hogy kockáztassunk a sérülteinkkel. A játékosoknak jó körülmények között, rohanás nélkül kell felépülniük. Ha jó fizikai állapotban lesznek, akkor lehetőségük nyílhat a játékra.”

Két csapat: 2009-ben a Barcelona, 2021-ben pedig a Bayern volt képes begyűjteni mind a hat megnyerhető trófeát egy éven belül, de melyik csapat a jobb?

„Én a Guardiola féle Barcelonánál maradok, mert a legjobb játékfelfogásban játszottak az elmúlt 25 évben, amit figyelemmel kísértem.”

Abelardo, a vendégek mestere

„Nagyon jó lesz találkozni vele, mert együtt játszottunk. Ő is középhátvéd volt, és nekem mindig is nagyszerű szakembernek, nagy versenyzőnek tűnt. Ez megmutatkozik az általa irányított csapataiban is. Ő egy nagyon őszinte és boldog ember. Holnap este kezet fogunk és megöleljük majd egymást. ”

A csapat fizikai állapota

„A csapat rendben van, de ahogyan a Sevilla elleni mérkőzés második félidejében látható is volt, vannak olyan játékosok, akik nagyon sokat és rendszeresen vannak a pályán, mert nem minden játékosunk áll a rendelkezésünkre.”

Az esetleges rotáció

„Nem fogunk sokat, nincsen sok olyan poszt, ahol változtatnunk kellene. Figyelembe vesszük a játékosok fizikai állapotát, holnap edzünk, majd döntünk. A győzelem érdekében fogjuk majd összeállítani a kezdőcsapatot. Ha nyerünk, akkor az kevesebb fáradtsággal jár, mint abban az esetben, ha veszítenénk. De az első ez a mérkőzés, ezt kell lejátszani. Ez egy nagyon nehéz találkozó lesz egy versenyképes csapat ellen.”

Araújo [voltak olyan hírek, hogy megkockáztatják majd a játékát a PSG ellen – a Szerk.]

„Sérült. Ha elérkezik majd a megfelelő pillanat akkor beszélünk majd egymással és döntünk, de mindig fontos tudni, hogy milyen kockázattal járhat bármely játékos szerepeltetése. Holnap nem fog játéklehetőséghez jutni, hétfőn és kedden pedig meglátjuk.”

A kapott gólok száma eléggé megnőtt az elmúlt időszakban

„Igaz, hogy gólokat kapunk, de lehetőségeket is kialakítunk. Hatékonyabbaknak és erőteljesebbeknek kell lennünk a védekezésben. Nem vagyunk elég kiegyensúlyozottak hátul, elsősorban a sérülések miatt. Tehát a fáradtság ebből a szempontból egy nagyon fontos tényező lehet. Nagyon aggódom emiatt, de még jobban aggódnék, ha nem lennének meg a helyzeteink a gólszerzésre.”

A következő hónap

„Általában februárban és márciusban nagyjából már látja az ember, hogy melyik sorozatban van esélye valamilyen trófea megszerzésére. Meglátjuk, hogy addig hogyan alakulnak a dolgok és hogy melyik trófeára vágyhatunk. Meg kell nyernünk a találkozókat, de több játékosra van szükségünk, ami a bevethető állapotban lévő játékosokat illeti.”

Pedri fejlődése

Lehetőséget kell adni a fiataloknak. Pedri esete hihetetlen. Másoknak több időre van szükségük, hogy alkalmazkodjanak a csapathoz.”

***

*50% kedvezmény a második termékre, csak vasárnapig!