Visszatért a Barça, tesztelték Messiéket |VIDEÓ

Majdnem két hónap szünet után szerdán megjelentek a Barcelona játékosai az edzőközpontban, ahol mindenkit teszteltek koronavírusra. Eredmények még nem születtek.

A játékosok és az edzők mind autóval jöttek, sokan az autóban is maszkot viseltek, volt, aki maszkot és kesztyűt is, de már az edzőközponton belül mindenki védőfelszerelésben volt. Amint az autójával valaki leparkolt, azonnal testhőmérsékletet is mértek, csak ezt követően szállhatott ki mindenki az autójából. Távozáskor pedig mindenki kapott egy zacskónyi speciális ruhát, ami majd már az edzésekhez lesz szükséges.

Az első érkező Sergi Roberto volt reggel 9 órakor, az első távozó Rakitic. Együtt távozott Luis Suárez és Lionel Messi, ők kicsit tovább is voltak bent a létesítményeken belül, mert az uruguayinak más orvosi vizsgálatokon is át kellett esnie. Nekik így tartott az egész 45 percig, a többség azonban mindössze 20 perc alatt végzett is. Amint a játékosok végeztek, jöttek az edzői csapat is ugyanúgy a vizsgálatokra.

Arról még nincs hír, hogy mikor tartják meg az első edzést, mely ugye egyéni tréning lesz, a játékosok még nem kerülhetnek kapcsolatba majd egymással a pályán. 

A legszebb Barçás labdát keresed? Itt és most megtaláltad!  Irány a shop!