shutterisland írta:
3. és kit érdekel a kor ? vagy meg van szabva a limit, hogy 20 év a beszálló a la masiából ? ennek aztán végképp nem kellene kizáró oknak lennie, ha azért nem hozza fel, mert vannak előtte a sorban, hát legyen, mert van 4 támadó aki jobb nála + cucu.
de deulofeu mindig 2 évvel a korosztálya előtt jár, lásd utánpótlás csapatok, szóval nem ezen kéne múljon.
de legyen úgy, 19 évesen (tehát jövőre) kerüljön fel, 20 évesen már legyen alapember, akkor nem fogok szólni semmit.
Én leginkább csak ehhez akarok hozzászólni, mert a fő érv, h húú, fel kell hozni, mert mekkora király. Nem biztos, h az lenne a hasznosabb. Tényleg Bojan a legjobb példa. FB-n is mondtátok, h ha nem lesz felhozva, akkor ugyanúgy elszúrhatjuk, mint Bojant. De sztem ez inkább ellenérv, mint h mellette szólna

Ugyanis Bojant is bedobtuk a mélyvízbe, mert akkora király volt a tartcsiban. Aztán voltak jó periódusai, de összességében nem tudta megugrani a szintet. Talán korán vetettük be és egy idő után a padra került, aztán elég szépen ott is ragadt. Aztán ugye percek nélkül nem tudott bizonyítani, amikor meg megkapta a lehetőséget, szintén kevés volt. Talán ha még kivártunk volna vele máshogy alakul. Esetleg erősíteni, h ne nyomják el és további rutint rárakni a B-ben...
Aztán most itt van Deu, aki megint hatalmas ígéret, de fejlődnie kell (hiszek a nálunk ezerszer nagyobb szakértőinknek). Azzal szted mennyit fejlődik, ha felhozzuk és beáll a sor végére? Kap kb annyi játékidőt, mint most, amikor szoktatásként, plusz motivációként időnként feljöhet a nagyokhoz és gyakorlatilag egyik nézője lenne a szezonnak. Mert sokan vannak előtte, jogosan, tehát epizodista lenne. Oké, h a nagyokkal edzve is fejlődhet a társak által, de sztem sokkal többet számít maga a játék. Amit a B-ben megkap és közben fejlődhet. Amire biztos határozottan odafigyelnek a klubnál is, mivel tényleg hatalmas ígéret és nem véletlenül lett(? lesz?) meghosszabbítva a szerződése '17-ig.
Tehát elmondhatod ezeket huszonötször (biztos fogod, mint Tello esetében a zsolozsma

) , de attól még egyáltalán nem biztos, h a kiemelt szimpátiád igazat is mondat. Azaz van,a mikor a kevesebb több. Inkább jöjjön fel később (még ha ez neked nagyon fájni is fog addig), de készebb játékosként, így több eséllyel ahhoz, h tényleg megvesse a lábát is ki tudja hozni azt a potenciált, ami van benne.
Kizárni ugyan nem lehet, h beválhatna akár hamarosan is, ha felkerülne most, de egyrészt ennek ellentmond, h a klub nyilván kicsit jobban képben van vele és a jelenlegi szintjével, nem véletlenül várnak még vele, másrészt ha mégsem, akkor viszont ez derékba törheti a karrierjét (Bojan).
Szal sztem bízz meg a szakértőink hozzáértésében, letettek már annyit az asztalra és legyél türelmesebb Deu ügyben. Lassan járj, tovább érsz
Szerk.:
A személyes szimpátiád meg erősen ferdíti az ítélőképességedet. Tello-t nem bírod, ezért folyamat savazod és mintha imát mormolnál, minden 5. meccsen elfogadható, minden 5. meccsen elfogadható... Deu-t meg bírod, ezért jön a következő vesszőparipa, csak a túlspila irányban.
És addig mondogatod ezeket, amíg nem is veszed észre, h Tello nem is minden 5. meccsen tesz le vmit, meg azt, h Deu-n még ott a tojáshéj és a türelmes felépítése eredményesebb lehet. (Ini sem rossz példa erre, pedig róla már Pep juniorban megmondta, h mekkora lesz: "Xavi engem szorít ki, ez a srác meg majd Xavit." Aztán mire érett be és most mit ad nekünk?)