Ernesto Valverde
Mielőtt bármi negatívat írnék: véleményem szerint Valverde jó edző.
Két bajnoki cím, azt nem kell megmagyarázni.
De vajon bármelyik szezonja után volt-e önfeledt örömünnep itt a Fórumon?
Sajnos nem! és emiatt érzem én is úgy, hogy mennie kell(ene).
Szerintem - amúgy - önként.
Négy döntő mérkőzést hoznék csak fel:
- a 4-5, ami miatt elbuktuk a korszakos liga szereplés mindent? feledtető érzését
- az 1-2, ami miatt nem a Barcelona az egyetlen csapat, mely ötszörös kupagyöztes sorozatban,
- a 0-3 és
- a 0-4.
Azokat a meccseket, ahol kiléphetett volna a "jó edző" kategóriából és szintet léphetett volna - felfelé.
Ezeket sorra elbukta.
Ami miatt még inkább erősödik bennem, hogy mennie kellene, azok a legújabb nyilatkozatai:
- "mint a hisztis gyerekeim" - mondat azokra, akik felvetették távozásának lehetőségét.
Na, most "azok" pont nem a gyerekei voltak, hanem a klub "tulajdonosai" (culék), szimpatizánsai, drukkerei - íly módon akár szponzorai is.
- "Nem hiszem, hogy az állásomért játszanánk."
De, Valverde Úr, minden mérkőzésen az állásáért játszik a csapata.
- "Jól vagyok."
A vereség után ne legyen jól. Legyen zavarban, kínosan, megbántva, csalódottan. Jól ne.
Köszönöm. Mehet.

Szép számok minden idők legnagyobb játékosával a fedélzeten
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10681
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Másik oldalról:Nero. írta:1.Barto év: Triplacsababarca írta:Óriás cirkusz ami itt megy, menni fog.
Bartomeu a legnagyobb fekély a klub törtönetèben, őt kellene eltávolítani.
marad EV, ami 100% mivel Barto marhára nem akar dolgozni, se megerőltetni magát, így ez a legkényelmesebb.
2. Év: Bajnokság+kupa
3.év: Kupa
4. Év: Bajnokság+kupa
5. Év: Bajnokság
Gazdaságilag is eléggé rendben vagyunk állítólag
Te is elvesztetted a fonalat, ahogy itt sokan mások is.
Egy rossz estén (ahol egyébként nekünk is volt majdnem annyi helyzetünk a Poolnak, ez nem olyan kiesés volt mint a tavalyi) múlt a tripla, ezt ti is tudjátok legbelül. Nem véletlen hogy a játékosok se akarják elküldeni Valverdét.
Mi a garancia arra, hogy egy Evertontól elzavart mókus elhozza nekünk a várva várt BLt?
2015: BL győzelem, miután Zubit elküldték márciusban(aki lényegében összerakta a triplázó keretet)
2016: Bl kiesés + Real BL győzelem
2017: BL kiesés rendes beárazással + Real Bl győzelem
2018: BL kiesés amatőr módon, 3 gólos előny leadásával egy középcsapat ellen. + Real BL győzelem
2019: BL kiesés szégyen szemre, soha nem látott előny leadásával, és a fél világ rajtunk röhög.
A tavalyi és az idei után egy Getafében is repülne az edző, mert 3 gólos előnyről TILOS kiesni egy ilyen sorozatban, Valverdével sikerült zsinórban másodjára is eljátszani ezt.
Biztos hogy ilyen játéknak, és a bajnoki trófeának, meg a kupának kell értékmérőnek lennie egy ilyen kerettel, Messivel a fedélzeten?
Ha egy 2-1-es és 1-0-s eredménnyel kizúgtunk volna a Liverpool ellen odatéve magunkat, egy rossz szavam sem lett volna, mert azt lehet nevezni BL-ben tisztes helytállásnak, de az hogy 3-0-ról a Bl döntő küszöbében pofára esni, az hallatlan nagy lúzerség, nem pedig tisztes helytállás.
4-0-ra kikapni...Komolyan, az már egy középcsapatnál sem a "jó eredmény" kategória.
A játékosok is hibásak, DE az edzőnek lenne a feladata, hogy bármikor, bárhogyan feltüzelje a csapatot a megfelelő szintre, és kontrollálja őket, ebben 2-ből 2-szer(!!) totálisan csődöt mondott Valverde.
Itt nem nüanszokról beszélünk, hanem arról hogy csont nélkül kiestünk a fenébe már másodjára Valverdével, és a földbe tiportak minket, mert nincs normális taktika, vagy nem tudja Valverde átadni nekik, és hatni rájuk.
Innentől nincs miről beszélni, ha jövőre a Bl győzelem esélyét akarjuk akkor el kell küldeni!
Nincs garancia arra hogy más edzővel jobb lesz, arra viszont van, hogy a változás lehetőségét megadja az új edző, és ne ezt az unalmas 0 játékot toljuk úgy hogy a legfontosabb BL meccsen beáraznak minket újból.
Ha Valverde marad, akkor 0 % az esély a változásra, ő már nem fog változtatni a játék képén, és hatalmas nagy motivátor sem lesz belőle 1 nyár alatt.
A szent tehenek tökön ragadásáról nem is beszélve, mert akkor jövőre is fix kezdő lesz Busquets és társai, akármennyire gyéren teljesítenek.
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 229
- Csatlakozott: 2009.03.01. 21:53:00
Senki nem a kupák számát kéri számon, hanem a mutatott játékot.
Meg kell nézni azt id, hogy Valverdevel hányszor tömtek ki minket 2 év alatt. 5öt kaptunk Levantéktól, 4et otthon Betiséktől, 3at cumira Romáktól, Liverpoolban a taknyunkat is feltörölték a padlóról.
Szépek a számok Barto alatt (szépen mutatják inkább így írom) , szerintem szuper gazdasági igazgató lenne belőle, csak a szakmát ne ő intézné.

- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15888
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
állítólag.Nero. írta: 1.Barto év: Tripla
2. Év: Bajnokság+kupa
3.év: Kupa
4. Év: Bajnokság+kupa
5. Év: Bajnokság
Gazdaságilag is eléggé rendben vagyunk állítólag
Te is elvesztetted a fonalat, ahogy itt sokan mások is.
gyakorlatilag meg legmagasabb fizetések itt vannak, nem a koncepció miatt tudjuk megtartani a játékosokat, hanem zsetonnal.
ki tudja hogy állunk gazdaságilag? senki.
2015 óta folyamatosan fuccsolnak be az igazolásaink, rekordokért igazolunk, mégse történik játékban fejlődés.
de ha szerinted az az irány, hogy ilyen konzervatívnak hazudott játékfelfogással kell egy barcának folyamatosan játszania, akkor rendben.
én hányok tőle, és nem érdekel, hogy bajnoksgág, van belőle egy raklapnyi, BL-ben meg mellette folyamatosan leégünk.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
1.Barto év: Triplacsababarca írta:Óriás cirkusz ami itt megy, menni fog.
Bartomeu a legnagyobb fekély a klub törtönetèben, őt kellene eltávolítani.
marad EV, ami 100% mivel Barto marhára nem akar dolgozni, se megerőltetni magát, így ez a legkényelmesebb.
2. Év: Bajnokság+kupa
3.év: Kupa
4. Év: Bajnokság+kupa
5. Év: Bajnokság
Gazdaságilag is eléggé rendben vagyunk állítólag
Te is elvesztetted a fonalat, ahogy itt sokan mások is.
Egy rossz estén (ahol egyébként nekünk is volt majdnem annyi helyzetünk a Poolnak, ez nem olyan kiesés volt mint a tavalyi) múlt a tripla, ezt ti is tudjátok legbelül. Nem véletlen hogy a játékosok se akarják elküldeni Valverdét.
Mi a garancia arra, hogy egy Evertontól elzavart mókus elhozza nekünk a várva várt BLt?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Nero. 2019.05.29. 11:53:22-kor.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7488
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Persze, hogy meg vannak elégedve. A fizetések az egekben, cserébe mehet a tökvakarás és sétálgatás, senki nem szól rájuk. A kemény mag meg botladozhat egész meccsen, meg adhatja el a labdákat folyamatosan, akkor se fognak padozni.csabimo írta:amugy mi ez a nagy maradási hullám hogy mindenki maradni akar elnöktől edzőtől Rakiticig. Nagyon meg van mindenki elégedve a jelenlegi helyzettel, csak mi szurkulok gondoljuk ugy és jogosan hogy változások kellenek!
Tudom, hogy Barto-nak nagyon kényelmes lenne még kihúzni a maradék idejét Valverde-vel, aztán majd fájjon a következő elnök feje, de még mélyebbre ássa magát, ha nem meneszti.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
- csabimo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 946
- Csatlakozott: 2006.01.13. 02:09:37
- Tartózkodási hely: bonyhád
Izgatottan várom a Piqué átöleli Ernőt “se queda “ képet
izgalmas nyárnak igérkezik ez is..amugy mi ez a nagy maradási hullám hogy mindenki maradni akar elnöktől edzőtől Rakiticig. Nagyon meg van mindenki elégedve a jelenlegi helyzettel, csak mi szurkulok gondoljuk ugy és jogosan hogy változások kellenek! nálam Laporta come back az első lépés..

- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10681
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Ilyen esetben néha erősen elgondolkozom, hogy igazán nyertünk-e a 2015-ös triplával, vagy inkább veszítettünk.csababarca írta:Óriás cirkusz ami itt megy, menni fog.
Bartomeu a legnagyobb fekély a klub törtönetèben, őt kellene eltávolítani.
marad EV, ami 100% mivel Barto marhára nem akar dolgozni, se megerőltetni magát, így ez a legkényelmesebb.
Ki tudja hol állna most a csapat, ha nem mentik meg Bartoék hátsóját az eredmények, és nem 2021-ig maradna ez a banda rombolni a klubot.

Messi meg lehet lassult stb, de még mindig úgy néz ki az esetek 80%-ában a játék képe, hogy ő megindul, és senki sem tudja vele tartani az iramot, és aztán egyedül kell kapura mennie, vagy bevárni a lassú többieket, és veszni hagyni a kontralehetőséget.
Neymar ebben kiváló partner volt, gyors volt, cselezni tudott, lehet jobban jártunk volna ha tényleg a csillagos eget is odaígértük volna neki, de ugye ehelyett nagybüszkén kiálltak és megmondták hogy Neymar 100% hogy marad, csak neki erről nem szóltak.

Ha meg Valverde tényleg marad akkor fantasztikus, jövőre is nézhetjük a 0 biztonsági játékot(csak biztonság nélkül..), és azt ahogy majd jól beáraznak minket BL-re, mert képtelen felpörgetni a csapatot amikor kell.Zseniális.
Már most is rámennénk, csak nem jön a gól.Sinya22 írta:Dárdaival rámegyünk a 93. perces Piqué fejes gólokra

"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Dárdaival rámegyünk a 93. perces Piqué fejes gólokra 

Szerintem hozzuk Dárdait.
Szabad, olcsóbb lenni, mint bárki más, és láthattuk, hogy mit ki tudott hozni a válogatottból.

Szabad, olcsóbb lenni, mint bárki más, és láthattuk, hogy mit ki tudott hozni a válogatottból.

- Nervo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 536
- Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
- Tartózkodási hely: Home, Workplace.
Ha Valverde marad, már pedig minden jel arra utal, akkor madridék kérnek egy kávét. Ha Zidane kivágja a nem odaillő embereket, akkor valverdének még a bajnokság is nehéz lesz.
Jöhet itt Neymar akár ki, ha továbbra is egy fogalmatlan ember ül a padon.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Nervo 2019.05.29. 10:04:13-kor.
FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.

-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 229
- Csatlakozott: 2009.03.01. 21:53:00
A culék is ám.... nem akarják Bartot eltávolítani? Ők meg tudják csinálni, csak akarni kellene.
Ezt a kontra dolgot még Messi-vel is felejtsük el, mert ha megkapja a labdát viszi egyedül és már ő sem olyan gyors mint anno. A végén kiteszi szélre, hogy visszakapja. Ennyi a nagy kontra tudományunk, mellette meg Suárez és Coutinho... hagyjuk is inkább. Mindkettőt eladnám, most még Suarezért is adnak egy kis pénzt. Nagyon magas a fizuja is és már nincs mögötte akkora teljesítmény, próbálok finoman fogalmazni.
Bartot kéne megdönteni a pártoló tagoknak, de nem fogják. 2 évig még szenvedni fogunk akkor, pont vége lesz mire Messi kiöregszik. Szuper.

- P.U.Y.O.L.
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2815
- Csatlakozott: 2010.01.22. 10:47:15
- Tartózkodási hely: Irgumburg
Nyílván nem arról val szó, hogy adjuk fel a játékunkat és építkezzünk teljesen a kontrákra, de amikor van rá esély, akkor többször bénázzuk el, mint ami elfogadható. Lucho alatt sok szép kontrát vezettünk, mégse erre épült a játék.herlius írta:Szerintem meg pont a kontrajáték az, ami az utóbbi években egyre jobban ment a csapatnak, viszont nem ezt kéne erőltetni, mert nem ez a mi játékunk. Pep idejében pl. többnyire még olyankor sem kontráztunk, amikor teljesen egyértelmű szitu volt, mert a hangsúly a csapatrészek összehangolt, együttes mozgásán volt, nem pedig az egyéni elfutásokon. A fő probléma nem a kontrák hiánya, hanem hogy részben elvesztettük a pályán betöltött domináns szerepünket.vidra írta:Továbbá jó lenne megtanulni a kontra játékot, mert ebben a kis csapatok aláznak bennünket.
Amíg Messi mellett Suarez és Cou szaladgál, addig erről a játékelemről le is tehetünk, mert lassúak hozzá. Dembélé ebben nagy fegyver lehetne, ha néha kijönne a kórházból.
Ha mindig Pep ideje lesz a referencia, még rengeteget fogunk koppanni.herlius írta:Pep idejében pl. többnyire még olyankor sem kontráztunk, amikor teljesen egyértelmű szitu volt, mert a hangsúly a csapatrészek összehangolt, együttes mozgásán volt, nem pedig az egyéni elfutásokon.
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Szerintem meg pont a kontrajáték az, ami az utóbbi években egyre jobban ment a csapatnak, viszont nem ezt kéne erőltetni, mert nem ez a mi játékunk. Pep idejében pl. többnyire még olyankor sem kontráztunk, amikor teljesen egyértelmű szitu volt, mert a hangsúly a csapatrészek összehangolt, együttes mozgásán volt, nem pedig az egyéni elfutásokon. A fő probléma nem a kontrák hiánya, hanem hogy részben elvesztettük a pályán betöltött domináns szerepünket.vidra írta:Továbbá jó lenne megtanulni a kontra játékot, mert ebben a kis csapatok aláznak bennünket.
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15888
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Óriás cirkusz ami itt megy, menni fog.
Bartomeu a legnagyobb fekély a klub törtönetèben, őt kellene eltávolítani.
marad EV, ami 100% mivel Barto marhára nem akar dolgozni, se megerőltetni magát, így ez a legkényelmesebb.
Bartomeu a legnagyobb fekély a klub törtönetèben, őt kellene eltávolítani.
marad EV, ami 100% mivel Barto marhára nem akar dolgozni, se megerőltetni magát, így ez a legkényelmesebb.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
A Marca is megerősítette a maradást, legalábbis, mit a google fordítóval ki tudtam szűrni belőle
.
Szerintem nem rossz edző, de tanulhatna némi kiszámíthatatlanságot a fontosabb meccseken, mert az ellenfelek olvassák a taktikáját.
A focihoz mindenki ért, de gondoljátok át, hogy egy Messi karakterű ember egy Valverde karakterű edző mellett mennyire szólhat bele egy-egy meccsbe. Szerintem eléggé. Ez alapján úgy tűnik, hogy ez a maximum, amit jelenleg a csapatból ki lehet hozni, nem egyetlen ember rossz döntéseinek következménye.
Jó lenne valahogy értelmes igazolásokat véghez vinni. Jó lenne valaki, aki 5m-ről mindig berúgja a kapuba a labdát (nem a sajátba), nem pedig a kapusba. Továbbá jó lenne megtanulni a kontra játékot, mert ebben a kis csapatok aláznak bennünket.

Kikell rúgni és hozni helyette az alkoholista Koemant aki eddig mindenhol megbukott. Miután kisetünk 1 napig egyértelműen hozni kellett volna Ten Hag -ot, hisz mindenki látott tőle 5 meccset a blben. Majd 45 perc alatt elbukott 3 gólos előnyt, és hirtelen egy vesztes lett, pedig előtte meglett szakértve hogy ő kell ide.Nero. írta:Legújabb info hogy az egész csak kamu és marad.
Kövezzetek meg, de szerintem is maradnia kell. Jó lenne valakire ráhúzni Rómát és Liverpoolt, de egy új edzőt hozni hatalmas rizikó. Ezzel a palival a bajnokság + BL esély szinte garantált.
Amúgy én adom hogy vérfrissítés kell, de nem ész nélkül, kidobni és bárki ( Koeman, BLANC :DDDD, jó hogy nem Sampaoli ) jöjjön helyette, mert ezzel a kerettel aztán még a Várhidi is bajnok lenne.
Martinez érdekes lenne, Henry vezetőedzőként embertelent bukott, másodedzőként lehet összejöhetne neki is, de szerintem maradni fog Valverde, a játékosok bíznak benne és ez a legfontosabb. ( bár szerintem se lehet 2 ilyen kisésből fejben visszajönni, de hajrá )
- Nervo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 536
- Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
- Tartózkodási hely: Home, Workplace.
Bartomeu confirms that Valverde will be continuing next season. [@ellarguero]
Laportának igaza volt.
Marad a régi vágány. 
Laportának igaza volt.

FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.

#ErnőIn végül.
Ez a Neymaros sztori sztem csak elterelés volt
Ez a Neymaros sztori sztem csak elterelés volt
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10681
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Ha ezt meg meri lépni, remélem összefog az ellenzőtábor, és keményen odapörkölnek, hogy inogjon Bartoék alatt a szék, és muszáj lesz lépniük.Tomix354 írta:Ha Barton múlik a dolog akkor maradni fog és azt meg tudjuk, hogy ő nem akarja elküldeni. A legjobb az lenne ha mind a kettő megy, de sajnos ebből egyik sem lesz.
Amúgy Laurent Blanc-hoz mit szólnátok?Ex-Barcás, és eléggé tapasztalt
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Azért Koeman nem keveset játszott a csapatban, 92-ben megnyerte a csapatnak a BEK-et. Plusz most a hollandokkal nem csúnya focit játszat, akár jól is elsülhet. Lenne nála rosszabb választás is, például Allegri vagy José. 