2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Nálam az egyéni hibák is a "betojás" része. 2 gólos előnyben mi szükség volt rá?
Én sajnos félek attól, hogy a vége megint nem olyan lesz, amit szeretnénk.Sinya22 írta: ↑2024.04.17. 20:33:44Én ezt azért nem fogadom el, hogy kevés a pénz és ezért jó lesz Márquez, mert szerintem az építkezést ott kellene kezdeni, hogy hozunk egy tapasztalt edzőt, aki aztán szép lassan csapatot épít. Ez lehetett volna ingyen Xavi, de nem jött be, de ezt már elajtszottuk korábban is, edzőre nem költünk mert minek, jó lesz a volt játékos, a Betis edzője, a Bilbaoé, a mindenhol megbukott Koeman. Ezt csináljuk több mint 10 éve.
Szerintem a változást nem ott kellene várni, hogy majd a nyáron megint távozik 5-6-7-8 játékos akik helyett szerzünk másik 5-6-7-8 játékost és akkor majd Márquez leül és megpróbál csinálni valamit. Aztán ha ő sem jön be hosszú távon, majd kezdjük megint előlről.
Szerintem a cél megvolt és jó úton is haladtunk, egy egyéni hiba döntött, hogy most nem az előöntőben vagyunk, erről pedig nem Xavi tehetett, hanem a csapat talán legjobb játékosa. De őt sem venném elő, ilyenek előfordulnak, abban, hogy ilyen eséllyel készülhettünk a visszavágóra oroszlánrésze volt Araujonak és számtalanszor bizonyította, hogy kikezdhetetlen helye van a csapatban. Talán egyedül a City az, ahol nem lenne bérelve a kezdőtagsága, bár abban sem vagyok biztos. Abban egyet tudok érteni Xavival, hogy túl szigorú volt az ítélet, főleg annak tekintetében, hogy ezzel egy egész párharcot pecsételt meg a bíró. (és akkor Gündogan esetéről nem beszéltünk) Egy sima bajnokin Vitinhat is kiszórta volna a bíró az odavágón.Troym írta: ↑2024.04.17. 22:42:04Legyen már egyszer a cél sikerek elérése, ehhez játékosok fejlesztése és vásárlása a realitás talaján. (Nem 34 éves játékosokért adni 50 milliót) Nem érdekel semmilyen út, dns, hit, vízió ezentúl építsünk fel 90 percig hajtani képes játékosokat, akik nem botlanak el a saját lábukban, képesek egy cselre, 25 méteres lövésre és nem tojnak be minden oda-vissza párharcban.
Xavi elvérzett a Frankfurt, Inter, Bayern, MU, Real, PSG ellen, szóval a statisztika azért nem azt mutatja, hogy képes megugrani egy bizonyos szintet.
Jöjjön olyan, akinél kiderül objektív szempontok szerint mennyit is ér Gavi, Balde, Pedri, Cubarsi, Fort, Roque, Guiu, Torre, Fati, JAraujo, de akár a "világsztárnak kikiáltott" DJ, Araujo is.
https://www.sport.es/es/noticias/barca/ ... -101178131
Ha igaz, maximum gazdasági racionalitás lehet a magyarázat,szakmai semmi. Gondolom a jelöltekkel közölték,már ha voltak,hogy ez a keret, versenyben kell lenni minden sorozatban,mert enélkül esély sincs helyre állni gazdaságilag, anélkül igazolás nincs,és nem is lesz. Azok meg köszönték szépen! Ne felejtsük,hogy több nagy csapat padja lesz szabad nyáron,ahol még pénz is van,saját képre alakítható a keret, ami itt várhatóan még évekig nem biztosított.
Xavit egy legalább kétes (soha nem mutatták vissza) eset után állították ki. Ez a sokadik ilyen ítélet volt a meccsen, közvetlen egy labdakihozatalnál történő ütközésből, aminél ledarálták a játékosunkat és ellene fújtak. Ezen nevetett DJ. Borzasztó idegesítő volt ez a meccs, Araujo is [auto_cenzúra] volt, de 10-ből 6-szor ezt befújják homorításnak és sárga a támadónak (Lewy rendszeresen nyel ilyenből sárgát). Cancelo gyökérsége is az egyik szögből tisztán labdának tűnt, meg se nézték. Gündo esésénél egyértelműen eltalálták a lábát, nagyobb kontakt volt, mint Araujonál, ő kap sárgát és meg se nézik.markionni írta: ↑2024.04.17. 12:59:22Latszik, hogy lennenek jo alapok Xavinal, de valahogy vegeredmenyben megsem mukodnek a dolgok.
Mentalisan keves erre a szintre. Amikor a csapatod bajban van, akkor az utolso dolog amit sugarozni akarsz nekik az ilyen vadallat-szorongo mentalitas amit rendszeresen mutat a pad mellett.
Nem csak edzokent bukott meg, de emberkent is. Nezze meg Gundogan nyilatkozatat es tanuljon tole alazatot es sportszeruseget.
Amikor kiallitottak konkretan De Jong ott rohogott. Gondolom mar hozzaszoktak a fszsagaihoz es kinjukban rohognek. Ez is azt mutatja hogy nem tisztelik, ezert sem mukodhet ez a Xavi-Barcelona hazassag.
Jósnak sem vagy rossz, ezt telibe találtad. Hogy előre aláírtuk volna, azt azért nem hiszem.bence0330 írta: ↑2024.04.16. 10:30:09Igen, ha most kizúgunk (és mondjuk nem azért, mert valamelyik fejgyenge játékosunk kihagyja a büntetőt a szétlövésben, hanem mondjuk 1-4-re), akkor biztos, hogy könnyebb szívvel fogjuk elengedni. Még akkor is, ha mondjuk előzetesen egy BL-negyeddöntős 4-6-os kiesést a PSG ellen aláírtunk volna.
Azt hiszem a választ már a clásico előtt megkaptuk.ab1daL írta: ↑2024.04.16. 10:26:37Mindenesetre nagyon kíváncsi lennék (ne legyen így), hogy ha kiesnénk ma, aránylag simán, hétvégén még a Madrid is megverne, akkor is ekkora támogatottsága lenne-e annak, hogy Xavi maradjon?!Én mellette vagyok, bár tényleg kellett valami löket amikor bejelentette, hogy távozik, mert már elég nagy gödör volt akkor, de szerintem ha mindez megtörténne, amit fentebb írtam, akkor ismét mindenki húzná elő, hogy hát jobb is hogy megy, ne maradjon, stb...
![]()
![]()