Remélhetőleg a nagy legendák nyomdokaiba lép
This is just... pic.twitter.com/FxBzTvE62n
— FC Barcelona (@FCBarcelona) July 16, 2025
Ezzel nem értek egyet, vagyis részben, jó pszichológusnak kell lenni, s a sajtóval kell tudni bánni.CsacsMate írta: Meg a kritika! A negatív... Minden rossz meccs után jön a nagyon jól játszottunk, nem volt szerencsénk, vagy hasonló duma. Senki sem szent és sérthetetlen, még Messi sem. A Puskás hajimitátor is megkapta a kritikát, és javult, ahogy a csapata is.
Én éppen azért ugrok az aranylabdára, mert mostanára már eléggé meguntam a körülötte lévő felhajtást...így a Messi körül lévőt is. És természetesen Őt is lehet kritizálni (mondjuk a stílus azért néha zavar vele, és a többi játékossal kapcsolatban is), én is szoktam.CsacsMate írta:A hamis kilences 4-3-3 az akadály, ami miatt nem tudnak előre játszani, mert nincs kinek.Renka írta:
Abban egyetértek, h változások kellenek. Néhányat akár már a Real meccs előtt is eszközölhettek volna az illetékesek, de lényegi dolgok ebben a szezonban már aligha fognak történni ebben a tekintetben. Azt viszont nem hiszem, h csak Messi áll ezeknek a változásoknak/változtatásoknak az útjában.
Az edző a fő oka ennek, aki jelenleg ugye nincs. Roura meg nem tehet, és valószínű nem is tudna semmit, mert egy éve sincs a csapattal. Na meg a legfőbb oka, hogy játszik a csúcsformában lévő Pedro, és Cesc.
Most is vannak szép, és hasznos elemek a játékban, mint Busquets 5-dik védőnek való visszahúzódása, (Milan ellen szükség is lesz rá) vagy Xavi olykor csatár pocíziója. (Bár ezt eredményesen csak tavaly láttam párszor).
Hiányzik a kontra. (Az odavágón volt a Real ellen, meg is lepődtem) Na meg a szerkezeti váltás meccs közben, amit már írtam. Egy állandó sémával nem lehet mindenki ellen hatékonyan játszani. Főleg nem kétszer, vagy többször.. Hiányzik Messi irányító szerepköre is, ha nincs gól lépjen vissza, és lőjön más gólt, mint Pep idején.
Meg a kritika! A negatív... Minden rossz meccs után jön a nagyon jól játszottunk, nem volt szerencsénk, vagy hasonló duma. Senki sem szent és sérthetetlen, még Messi sem. A Puskás hajimitátor is megkapta a kritikát, és javult, ahogy a csapata is.
Bár ez már nem ideillik, így másik topicban folytatható.
Meg egyébként is itt ugranak minden mondatra, amiben benne van az arany, golyó, bogyó, labda, kugli, Messi, rackajuh, villanypásztor, Ronaldo, olajradiátor szó.
A hamis kilences 4-3-3 az akadály, ami miatt nem tudnak előre játszani, mert nincs kinek.Renka írta:
Abban egyetértek, h változások kellenek. Néhányat akár már a Real meccs előtt is eszközölhettek volna az illetékesek, de lényegi dolgok ebben a szezonban már aligha fognak történni ebben a tekintetben. Azt viszont nem hiszem, h csak Messi áll ezeknek a változásoknak/változtatásoknak az útjában.
Az utolsó mondatod a kulcs, én is ezt érzem már 1-2 éve. Ahogy Rijkaard idejében szép lassan csak Ronaldinho-ra épült a csapat taktikája, most ugyanez a kiszámíthatóság lett megint a csapat veszte Messivel. Nem működnek már igazi csapatként, mert nem egymásért hajtanak a srácok, hanem Messi helyzetbe hozásáért. És ez óriási különbség.CsacsMate írta:...
Messi pedig nem vezetőedző. Leül a padra egy meccsen, akkor mi lesz? Megsértődik? Tegye. Szomorú lesz? Tegyen ellene. De hangsúlyozom, hogy nem vele van a gond, hanem a felállással, ami RÁ épül. Nem váltunk szerkezetet elől miatta.
Abban egyetértek, h változások kellenek. Néhányat akár már a Real meccs előtt is eszközölhettek volna az illetékesek, de lényegi dolgok ebben a szezonban már aligha fognak történni ebben a tekintetben. Azt viszont nem hiszem, h csak Messi áll ezeknek a változásoknak/változtatásoknak az útjában.CsacsMate írta:...
Jó. Úgy látom minden hozzászólást öt másikkal kell magyarázni.
Nem a díj megnyerésével, hanem a top20-al került szóba, és azt is olyan helyzetben, hogy még a BL-ben is átvezeti a csapatát, ami korántsem úgy játszik, hogy azt lehetne mondani. "Na ez egy jó formában lévő Real Madrid."
Akkor megérdemli, hogy odakerüljön. Akkor bármelyik csapatjátékosa megérdemli. Egyébként is januárban robbant be a köztudatba, hogy létezik egyáltalán. Mitől lenne esélytelenebb? Nincs akkora sajtója? Ugyanannyi ideje van bizonyítani, mint másoknak, hogy egy évben ő volt a legjobb.
Messi pedig nem vezetőedző. Leül a padra egy meccsen, akkor mi lesz? Megsértődik? Tegye. Szomorú lesz? Tegyen ellene. De hangsúlyozom, hogy nem vele van a gond, hanem a felállással, ami RÁ épül. Nem váltunk szerkezetet elől miatta.
Nincs. Most érnek minden sorozat finisébe. Itt dől el ki mit ért el az éves munkájával. Lényegében ez határozza meg azt, hogy kit, hogyan értékelnek a nagy tudású újságírók, és bennszülött országok vezetőedzői. Hiába játszik valaki ősszel jobban, ha a végére üres kézzel távozik a kupákból.Alcantara írta:Komolyan ettől betojok!!
Február 27. áll a naptáron, itt meg azt írják eddig az idén (2013-ban!!!) kié az aranylabda, ki érhet a dobogóra stb...
Nincs egy kicsit túl korán ezen elmélkedni?
Ki a francot érdekel az Aranylabda?! Van neki 4 és az több, mint elég. Annyira unom már a Messi vagy Ronaldo...Ronaldo vagy Messi baromságokat. Ennél jobban már csak a hülye statisztikákkal lehet kikergetni a világból. Élvezetes játékot és a tüzet a játékosok szemében...azt szeretném újra látni.CsacsMate írta:Idén eddig Ronaldo-é az Aranylabda.
Hírek:
Messi most állítólag lázas, csak már sokszor lett lázas, amikor nem ment a játék a csapatnak.
Nem akarok kötekedni, csak mutatok egy másik képet:ferninho írta:A kép szerint Messi több 11es gólt rúgott, csak megjegyezném, ha már így leszóltad emiatt CR-t.
Nyilván Messi a több góljából több tizenegyest lőtt, de Cr a góljai arányát nézve többet lőtt abból. Hangsúlyozom arányát nézve: Messi a 91ből ha lőtt (nem számoltam utána) tegyük fel 15 tizenegyest akkor az elenyésző, de ha a 30 góllal kevesebbet rúgó Cr is ugyanennyit lőtt vagy akár közel ugyanennyit akkor ez megint Messi felé billenti a mérleget, hogy ki miből mennyi gólt rúgott, habár azt ahogy lentebb is tisztázzuk a gól a lényeg nem az hogy miből szerezte a játékos.ferninho írta: azért van bőven átfedés e két kép és az idei szezon között, azért ez ábrázolja, hogy átlagban mégis milyen gólok születnek. (a kép szerint Messi több 11es gólt rúgott, csak megjegyezném, ha már így leszóltad emiatt CR-t.)
Szerintem Szajko azért írta be ezt ide, mert köztudott, hogy a Barca sok kis passzos játéka a végletekig kijátszott ziccerek miatt nem a távoli gólokról híres, és mivel a Barca játéka Messire épül java részt így ő sem fog 40ről gólt lőni. És itt jön a lényeg, hogy még így is ott van Európa elején 16on kivülről lőtt gólok terén. Az most teljesen mind1, hogy szabadrúgásból vagy akcióból lőtte, mivel lentebb meg is beszéltük: Gól--> gólferninho írta:szajko már hol van Ronaldozott, mert Messi rúgott pár gólt a körívről meg tényleg szép szabadokat is.
ezért tettem be ezt a képet, hogy azért tegyük rendbe ezt a dolgot egy kicsit.
csak mert szajko szavaiból már az jött le, hogy Messi 25-30ról rúgdossa a gólokat...
akkor jó, ezt túl tárgyaltuk.ferninho írta:ugyanannyit ér, nem is ezért írtam ezt az egészet
Jók nagyon a képek. Ezekből ki is derül sok minden, többek közt az is, h semmivel nem lő több gólt CR messziről, mint Messi. Az a különség érezhető, h Messi több gólt lő és hogy minkét oldalról, míg CR főként balról. Ha erre a különbségre gondolsz, akkor egyetértek.ferninho írta:Messi tavalyi 91 góljáról egy képecske honnan is lőtte őket.szajko írta: Ronaldo hol van? Mert ugye ő szinte csak a 16-oson kívülről lő gólt, míg Messi csak 5 méterről képes betalálni egyes szurkolók szerint.
http://www.headingfortheexits.com/wp-co ... ssi_91.jpg
szabadokat leszámítva csak a 16oson belülről, meg még rúgott párat a körívről is, ami gondolom már a 16oson kívülinek számít... ezek azok a távoli lövések, amiről beszélsz...
és itt van Ronaldoé, amin azért látszik, hogy nincs annyira besűrűsödve ott középen, mint Messié, bár ebben a kevesebb gól is szerepet játszik, de azért érezhetők a különbségek.
http://www.headingfortheexits.com/wp-co ... naldo1.jpg