Hansi Flick
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11567
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Amúgy alatta látszik nagyon, mit tud a La Masia. Én nehezen hiszem el, hogy ennyire éles különbségek voltak a korszakokban, hogy régen ott volt a Xavi-Ini-Busi féle (Messit vegyük le a skála széléről), aztán 10 évig semmi, aztán meg újra BL-szintű játékosok fociznak itt Flick alatt. Kisebb különbségek biztos vannak, de alapvetően szerintem ezt sok-sok évig elrontottuk. Az a durva, hogy eközben annyit költekeztünk ugye, hogy még élesebb a kontraszt. Esélyük nem volt bemutatkozni a kölyköknek, tényleg csak egyértelmű klasszis szintű ígéretek kerültek fel, mint kb Fati. Ilyen Casado féle játékosokat tuti, hogy tucatjával adtunk el az évek alatt, ahol az alkatukból és a stíluskülönbségekből adódóan nem is futottak be nagy karriert (szerintem Casado sem lenne kezdő egy PL csapatban). Szinte biztos vagyok benne, hogy egy Alena, Nico féle játékos ugyanúgy simán megállná a helyét Flick alatt a legjobbak ellen is. Ennyit számít az igazi top kategóriás edző, és egy ennyire jól megtervezett, közel tökéletes rendszer. Jelenleg kb úgy érzem, hogy lehet a Juvenilben/B-ben legalább 7-8 játékos, akiket ha beállítanánk (nyilván nem mind egyszerre), nem, vagy alig esne vissza a csapat, és felvennénk velük a versenyt bárkivel.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Akkor itt most nincs olyan, hogy valaki reggel ér haza a sztriptíz bárból, aztán megy edzésre? 

Kiégés féle szerintem - egyelőre legalábbis - minket egyáltalán nem fenyeget. Mindenki szeretne visszajutni az elitbe, ahová azért az út nem mindíg egyenes és nincs előre kikövezve sem.
A csapat pedig fiatal.
Ez a két győzelem arra nagyon jó, hogy lendületet adjon és némi visszaigazolást ad ahhoz, hogy megfelelően tesszük a dolgunkat.
A szervezettség és taktika része pedig olyan, amit ember hoz létre, arra mindíg lesz ellenszer vagy válasz. Ami ma előny, holnapra már nem biztos, hogy az is marad, de akikor majd ismét valamin változtatni kell, hogy újra lépéselőnyben legyünk.
A lényeg, hogy a megfelelő úton vagyunk és jelenleg úgy néz ki, sorsunk a saját kezünkben van és a lehetőségek pedig adottak ahhoz, hogy ezen az úton tartsuk magunkat.

- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7455
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Szerintem semmi ilyesmi nincs a háttérben. A világ összes munkahelyén elkezdenék kunyerálni az extra szabadnapot a beosztottak, ha meglátják rá az esélytculinho írta: ↑2024.10.31. 09:08:25Én egy dologtól tartok. A Real meccs után a játkosok elkezdték skandálni, hogy kaphassanak 3 nap pihenőt (nem kaptak). Maguk a játékosok is kiéghetnek ettől az intenzív megeröltetéstől. Hiába tudják, hogy ez mennyire eredményes, az emberi szervezet tiltakozik a kizsigerelés ellen.

A sérülések eddig tényleg nagyjából elkerülték a csapatot Flick érkezése óta. Nálam Pedri a legfeltűnőbb, szerintem Koeman óta nem játszott ennyit egyhuzamban, mint most, és én a Real ellen se láttam, hogy olyan nagyon ki lenne fújva.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 560
- Csatlakozott: 2008.03.02. 09:38:26
- Tartózkodási hely: budapest
A lestaktikánkra a Sevilla mutatott egy megoldást, 5-0-nál saját térfélről induló támadónak ívelték be, végig is vitte. Flick nagyon mérges volt. Nem néztem vonalzóval a Bayern és a Real ellen, de meglehet, hogy a felezővonaltól 2 méterrel hátrébb húztuk meg a lesvonalunkat, hogy ne legyen esélye saját térfélről induló támadónak.
Én egy dologtól tartok. A Real meccs után a játkosok elkezdték skandálni, hogy kaphassanak 3 nap pihenőt (nem kaptak). Maguk a játékosok is kiéghetnek ettől az intenzív megeröltetéstől. Hiába tudják, hogy ez mennyire eredményes, az emberi szervezet tiltakozik a kizsigerelés ellen. Lehet a Bayernben is ez volt a baj. Mindekint elvertek és maguk a játékosok akartak kicsit lazábban hozzáállni, amit Flick nem tűrt el és tömeges cserét akart (mint amit Pepre mondtak a távozása előtt).
Míg a játékosaink hisznek benne és követik, addig el fogunk verni szinte mindenkit, úgy tűnik, hogy még az is mindegy, hogy ki hadrafogható. Szerintem ez a kémia játékosok és az edzői stáb között jóval fontosabb most, mint hogy hány játékosunk van és hogy kit, mikor igazolunk.

Megtörténhet, Cruyff-fal és Bobby Robsonnal is megtörtént, a Realnál del Bosquét például BL-győzelem után küldték el.
A csapatok élete ciklikus periódusokból áll, mi most egy felívelő szakasz elején vagyunk, ebből többek között az fog következni, hogy mindenki minket akar majd megverni és/vagy utánozni, minden ambiciózus edző ellenünk akarja megmutatni a tehetségét.
Az is valószínű, hogy a kevésbé átgondolt koncepciójú klubok meg akarják majd szerezni a legjobbjainkat (ahogyan az Ajaxnál vagy a Gironánál történt), ebben óriási szerencsénk a csapat gerincét akár hosszú éveken át adó kulcsjátékosaink La Masiá-s múltja, Barca-kötődése.
Elképzelhető, hogy Flick is kap majd olyan felkérést, ami miatt szívesen váltana, nem feltétlenül a nagyobb fizetés, hanem a feladat újszerűsége miatt.
Nem szűkíteném le Flick érdemeit erre a jelenlegi sláger lestaktikára még akkor sem, ha ez olyan látványosnak tűnik.
Szerintem ez az egész egy kicsit többről szól, mint lestaktika.
Ez csak egy látványosabb része a csapat jelenlegi működésének, de azt gondolom, hogy ez egy igenis tudatos és előre kódolt következménye a jól működő szervezeti egységünknek.
Eredendően egy szervezett csapat benyomását keltjük.
Előrefelé is teljesen más a játék. Nem az ellenfél kapujának háttal indul a labdakihozatal, dinamikus, intenzív a labda és a játékosok mozgása. A több és változó mozgásnak köszönhetően a kapura is veszélyesebbek vagyunk, érzékelhetően több gólt szerzünk a korábbiakhoz képest.
Ami még teljesen másként működik az a presszing. Szűkebb területre kényszerítjük az ellenfeleket (feltolt védekezés), emiatt a kockázatosabb hosszabb passzok irányába tereljük az ő játékukat.
Kimagasló különbség a korábbiakhoz képest strukturálisan van, mégpedig a labda elleni összeszedett és szervezett játékot illetően. Ennek a szervezettségünknek köszönhetően számunkra kiszámíthatóbb lesz az ellenfelek játéka, kis túlzással kvázi "láthatatlanul" is érvényesül az akaratunk.
Ezt én akaratérvényesítésnek minősíteném, olyan kontroll a játék felett, aminek kiszámítható következménye az ellenfelek válasza, amire viszont egyelőre előre fel is készülünk, számítunk rá, tudjuk, tehát felkészülten fogadjuk.
A lestaktika - véleményem szerint -, tehát nem más, mint a labda elleni szervezett játék egyik hatékony eszköze.
Flick csapata jelenleg tehát akkor is dominál, ha nála a labda és bizony akkor is nagy részben az akarata érvényesül, ha az ellenfélnél van a labda, így bátran kiejelenthető, hogy képes megfelelő kontroll alatt tartani a játékot.
Ez hatékony dominálás és kontroll szemben az oldalpaszos korábbi korszakokkal.

Jókat írtok. Nem is tudok belekötni
.
Én még annyit tennék hozzá, hogy az itt-ott látható mondásai, nyilatkozatai alapján (fake egy része? Nem tudom.), érzek egy kis olyat, hogy emocionálisan megérinti a közeg. Bár ismerjük a mémeket a német emberek érzelmeiről (finom száj sarok felhúzás tetszés esetén, stb.), szerintem tetszik neki ez a lehetséges megmentő szerep. Persze ez nagy magasságokkal és mélységekkel tud együtt járni...
Javítsatok ki, de a német focira szerintem jellemző az, ami ott történt, hogy mindent megnyert velük, aztán mégis belekötöttek és kb. elküldték. Itt ilyen nem történhet meg. Érzésre, szerintem ez tetszik neki és ebből jó jöhet ki.

Én még annyit tennék hozzá, hogy az itt-ott látható mondásai, nyilatkozatai alapján (fake egy része? Nem tudom.), érzek egy kis olyat, hogy emocionálisan megérinti a közeg. Bár ismerjük a mémeket a német emberek érzelmeiről (finom száj sarok felhúzás tetszés esetén, stb.), szerintem tetszik neki ez a lehetséges megmentő szerep. Persze ez nagy magasságokkal és mélységekkel tud együtt járni...
Javítsatok ki, de a német focira szerintem jellemző az, ami ott történt, hogy mindent megnyert velük, aztán mégis belekötöttek és kb. elküldték. Itt ilyen nem történhet meg. Érzésre, szerintem ez tetszik neki és ebből jó jöhet ki.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11567
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Ha ezt megteszik, sokféle válasz lehet erre, maradhat minden a régiben, és ahogy írod, lövünk 4-5 gólt, aztán hadd lőjenek hármat, ha találnak rá megoldást. Visszább is lehet lépni egy kicsivel, ha akarunk. Viszont jelenleg ugye ügyes, de azért nem klasszis védőkkel játszunk, akikben az egység, a lestaktika csúcsrajáratása a zseniális. Ha ez valamiért nem működne, lesz egy visszatérő Araujónk, aki nyers minőség önmagában is, próbálja lefutni, aki tudja, szóval pusztán ezzel is lehet váltani. Ha meg még Mingueza is visszajönne, akkor még nagyobb lenne erre a lehetőség, és Chris is nagyon gyors. Szóval ellenfelenként lehet variálni, ha a Madrid megoldja a lescsapdát, Araujo+Mingueza(?)/Chris/jelenlegi kettő közül valamelyik, és akkor a versenyfutás is menne.
És még mindig ott van tartalékban Koundé is, aki nem Araujo, de azért szintén elég gyors.
Flick meg fogja oldani. Nyilván iszonyatosan túlteljesítünk eddig, ezt ilyen szinten nem lehet fenntartani, lesznek rossz meccseink, de általánosságban meg lesz oldva, szerintem.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
A világon a legtöbb tehetségről soha nem derül ki, hogy tehetséges, legalábbis a szélesebb nyilvánosság számára. Én magam is rengeteg elkallódott tehetséget ismerek, akik annak idején diákolimpiákon vettek részt, most meg vannak közöttük hajléktalanok. Flick a legszerencsésebbek közé tartozik, ő megkapta a lehetőséget. A Bammental, a Hoffenheim és egy nagyon rövid salzburgi időszak után kapta meg az asszisztensi munkát a válogatottnál. Ami azért nagyon nem volt magától értetődő. Löw kinevezését is sokan ellenezték, akinek nem voltak azelőtt számottevő sikerei. Klinsmann ajánlotta, a szövetség pedig hallgatott rá, ma már tudjuk, hogy helyesen. De akkor nagyon sokan ellenezték a szerény CV-vel rendelkező edző kinevezését. Flick neki köszönhette az asszisztensi munkát, ez egy nagy kiugrás volt a számára. Az asszisztensi munka nemhogy derogált neki, hanem ez jelentette számára a nagy lehetőséget, aminek a megkapása nagyon nem volt magától értetődő. A válogatottnál másodedzőnek lenni meg sokkal nagyobb szó, mint edzőnek lenni egy Bammentalnál.
Ez a lestaktika már-már művészet. Egy ideig menni a támadóval, hogy futásra motiválják, majd egy ezredmásodperccel az indítás előtt belassítani, és máris les.
Az látszott, hogy a Madridban a megszokott reflexek dolgoztak. A Barcelonát mindenki így próbálta megverni. Feltoljuk a védelmünket, és lehet beadogatni mögéjük a labdákat. Kaptuk is a habkönnyű gólokat a lestaktika előtt. Megszokták, hogy csak menni kell ész nélkül, és jönnek a könnyed találatok. Nem is figyelt Mbappé a védelmi vonalunkra. Mint aki a járdán nem néz szét, csak vakon megindul, aztán elüti egy kamion. Ezzel szemben nálunk Lewandowski nagyon is árgus szemekkel figyelte, hogy ne fusson lesre.
Ha van egy kis esze az ellenfeleknek, ezt most gondosan kielemzik, és elkezdenek készülni belőle. Erre is kell, hogy legyen majd válaszunk. Persze amíg bárkinek lövünk egy négyest, a legnagyobb riválisoknak is, addig nehéz kikapni.
Ez a lestaktika már-már művészet. Egy ideig menni a támadóval, hogy futásra motiválják, majd egy ezredmásodperccel az indítás előtt belassítani, és máris les.
Az látszott, hogy a Madridban a megszokott reflexek dolgoztak. A Barcelonát mindenki így próbálta megverni. Feltoljuk a védelmünket, és lehet beadogatni mögéjük a labdákat. Kaptuk is a habkönnyű gólokat a lestaktika előtt. Megszokták, hogy csak menni kell ész nélkül, és jönnek a könnyed találatok. Nem is figyelt Mbappé a védelmi vonalunkra. Mint aki a járdán nem néz szét, csak vakon megindul, aztán elüti egy kamion. Ezzel szemben nálunk Lewandowski nagyon is árgus szemekkel figyelte, hogy ne fusson lesre.
Ha van egy kis esze az ellenfeleknek, ezt most gondosan kielemzik, és elkezdenek készülni belőle. Erre is kell, hogy legyen majd válaszunk. Persze amíg bárkinek lövünk egy négyest, a legnagyobb riválisoknak is, addig nehéz kikapni.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11567
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Továbbra sem értem, és nagyon kíváncsi lennék egy magyarázatra (én nem találtam), hogy mi a fészkes fenének töltött el 15 évet az életéből másodedzőként? A BM óta meggyőződésem, hogy legalább egy szinten lenne ő már emlegetve a jelenlegi 2 nagy edzővel, ha nem előrébb. Nálunk nem biztos, hogy befogja őket, mert itt azért nem adott minden ahhoz, hogy szétnyerje magát, szerintem itt "csak" relatív sikereket tud majd elérni, persze ki tudja. De az itt töltött ideje csak meggyőzött abban a már fennálló meggyőződésemben, hogy ő alsó hangon top3 edző.
Persze Zidane esete is ugyanez, odamegy, nyer pár BL-t, azóta meg inaktív.
Azt sem értem, bár abba se ástam bele magam.
A lesről: 1-2-szer biztos be fogjuk szívni, ez szerintem elkerülhetetlen. Remélhetőleg nem egy BL negyeddöntőn mondjuk, persze ha már ott lennénk, az is elég szép lenne. De kit érdekel? Ha folyamat 4 góllal megnyert meccsek közben beesik néha 1-1 olyan, mikor 3-4 gólt vágnak minket mert rendre beragadna valaki, akkor mi van? Hihetetlen élvezetesek a meccsek. A Barcával foglalkozó vlogok is gomba módon szaporodnak, az érdeklődés az egekben, mindenki rólunk beszél, a korrektebb madridisták is kb csak tátott szájjal nézik, amit művelünk hétről hétre.
Ráadásul ha egyszer 4 ilyen gólt kapnánk, akkor sem feltétlenül kapnánk ki.
Persze Zidane esete is ugyanez, odamegy, nyer pár BL-t, azóta meg inaktív.

A lesről: 1-2-szer biztos be fogjuk szívni, ez szerintem elkerülhetetlen. Remélhetőleg nem egy BL negyeddöntőn mondjuk, persze ha már ott lennénk, az is elég szép lenne. De kit érdekel? Ha folyamat 4 góllal megnyert meccsek közben beesik néha 1-1 olyan, mikor 3-4 gólt vágnak minket mert rendre beragadna valaki, akkor mi van? Hihetetlen élvezetesek a meccsek. A Barcával foglalkozó vlogok is gomba módon szaporodnak, az érdeklődés az egekben, mindenki rólunk beszél, a korrektebb madridisták is kb csak tátott szájjal nézik, amit művelünk hétről hétre.
Ráadásul ha egyszer 4 ilyen gólt kapnánk, akkor sem feltétlenül kapnánk ki.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Igen, ezeket nézegetem végtelenítve. Persze verhető ez, ha kellő szerénységgel indulsz neki egy meccsnek ellenünk. Meglátjuk, mi várható még!Chino írta: ↑2024.10.30. 22:20:27Itt látszik, hogy mennyire zseniálisan alkalmazzák ezt a lestaktikát. Nagyon beléjük kellett verni, hogy ilyen rendszerességgel és hatékonysággal tudják megvalósítani.
https://x.com/KarbeyFCB/status/18505005 ... -110892787

- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8528
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Itt látszik, hogy mennyire zseniálisan alkalmazzák ezt a lestaktikát. Nagyon beléjük kellett verni, hogy ilyen rendszerességgel és hatékonysággal tudják megvalósítani.vidra írta: ↑2024.10.30. 21:56:55
Ezen a les taktikán is ki van kiakadva mindenki, hogy ez honnan jött. Eddig is benne volt a Flick eszköztárban, de nem ennyire. Nagyon tetszene, ha még jó néhány ilyen okosságot előszednének valahonnan, aztán mindenki csak utánunk loholna a megvalósításában.
Guardiola alatt volt utoljára talán ilyen.
https://x.com/KarbeyFCB/status/18505005 ... -110892787
Forca Barca!!!!
Zseni ez a csávó, még akkor is ha ezután egyetlen meccset sem nyerünk
.
Így a mémeket nézegetve azon gondolkodtam, hogy mekkora már, hogy a segédedzője, vagy valami asszisztense pár hónap itt töltött idő után annyira éli a Barcaságot, hogy elküldi a realosokat a retekbe egy gól után (Ancelotti pampogása). Bazz, szerintem ezek azért jöttek ide, hogy most a Barcával is leszívassanak mindenkit és ezt élvezik!
Ezen a les taktikán is ki van kiakadva mindenki, hogy ez honnan jött. Eddig is benne volt a Flick eszköztárban, de nem ennyire. Nagyon tetszene, ha még jó néhány ilyen okosságot előszednének valahonnan, aztán mindenki csak utánunk loholna a megvalósításában.
Guardiola alatt volt utoljára talán ilyen.

Így a mémeket nézegetve azon gondolkodtam, hogy mekkora már, hogy a segédedzője, vagy valami asszisztense pár hónap itt töltött idő után annyira éli a Barcaságot, hogy elküldi a realosokat a retekbe egy gól után (Ancelotti pampogása). Bazz, szerintem ezek azért jöttek ide, hogy most a Barcával is leszívassanak mindenkit és ezt élvezik!

Ezen a les taktikán is ki van kiakadva mindenki, hogy ez honnan jött. Eddig is benne volt a Flick eszköztárban, de nem ennyire. Nagyon tetszene, ha még jó néhány ilyen okosságot előszednének valahonnan, aztán mindenki csak utánunk loholna a megvalósításában.
Guardiola alatt volt utoljára talán ilyen.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11567
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Nagyon érdekel, hogy a fizikális felkészítésének mi lesz a hosszútávú hatása a sérülésekre. Nekem érzetre olyan az eddigi íve a dolognak, amilyennek elképzeltem: a legelejét nem bírták a játékosok, és az első hetekben bejöttek a sérülések (néhányat persze úgy örökölt, Ara, Gavi, DJ, Chris, stb). Fermín-Olmo gondolom a plusz EB-vel együtt nem bírták a kiképzést, Bernalt meg szerintem elrontottuk+pech, fiatal volt ő még ehhez azon a poszton. Azóta viszont igazából semmi, és kicsit olyan is az érzésem, mintha annyira kemények lennénk, hogy tényleg csak extrémebb kontaktokban és nagy pecchel sérülhet le valaki, nem látom magam előtt, hogy túl sűrű lenne majd, hogy valaki a combjához kap egy sprint után, és 1-2 hónap. Az előző években végig olyan volt az érzésem, hogy bárki bármikor kieshet.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Ez így van rendjén. Aki másként gondolja, az inkább az álmokat kedveli.
(elég csak abba belgondolni, hogy sem Madridban, sem Münchenben nem állt meg az élet)
A normális és a maga módján megfelelő építkezés a lényeg, de minden építkezés velejárója, hogy helyenként és alkalmanként a visszabontás elkerülhetetlen.
A projekt lényege, hogy megfelelően működőképes legyen és mutasson a pozitív perspektíva irányába.
Én úgy vagyok ezzel, hogy mi hadd ünnepeljünk, örömködjünk, a játékosok meg koncentráljanak a kövi meccsre 
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8528
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Nyilván tényszerűleg nem akkora dolog és főleg a bajnokságban nem jelent annyit. Itt igazából két nagyobb pozitívum van, egyrészt, hogy "nyugodtabban" állhatunk ki a kis -és középcsapatok ellen, annyira nem kell izgulni hogy könnyebben pontot veszítünk, mint az utóbbi években. Ettől persze még könnyedén belefuthatunk pontvesztésbe, de valamivel talánl magabiztosabbak lehetünk. Illetve bizonyítottuk, hogy nagycsapatok ellen is megálljuk a helyüket. Mert idáig arról szólt a fáma, hogy szép-szép ami eddig volt, de még egy erőfelmérőnk sem volt. Most két simán top5-ös csapatot tudtunk zsinórban megetetni.szbsz írta: ↑2024.10.28. 12:05:17Az eufória annak (is) tudható be, hogy két nagyon rossz szériának sikerült véget vetnünk, a Bayernt nyolc éve nem tudtuk legyőzni, a Madrid meg zsinórban négyszer csapott meg minket, még Xavi irányítása alatt! Ez két nagyon megalázó és fájó stat, most egy hét alatt sikerült véget vetni minkettőnek!Nyiri81 írta: ↑2024.10.28. 10:28:47Kicsit higgadtabban közel 2 nappal a meccs után azt mondom hogy nyugodjunk le. Szép volt ez a hét de még belefuthatunk egy két nagyobb zakóba. Tiszta fejjel és higgadtan kell nekimenni a többi meccsnek is. Mondom ezt úgy hogy rohadt boldog vagyok. 2 napja csak jönnek fel a Real Bayern Barca mem videók, vicces képek. Ez alapján is azt mondom picit már túl van tolva. Nem nyertünk meg semmit csak 3 nagyon fontos meccset egy hét alatt. Ami tény hogy rohadt jó és iszonyat nagy gólkülönbséggel, de most veszek jó pár nagy levegőt és bizakodóan nézek a jövőbe. Hosszú még a szezon.
De valóban kezd sok lenni, nem tripláztunk, egyelőre csak sikerült lezárnunk két nagyon rossz szériát, szóval túlzás kicsit ami most megy, főleg hogy azért elég nagy szerencsénk volt a lescsapdával, elsülhetett volna rosszabul is, lehett volna mindkét meccs jóval szorosabb is! Ennyire risky lestaktikával azért kizárt, hogy neki mennénk az egyenes kieséses szakaszanak a BL-ben, ha visszatérnek a hiányzók, Flicknek össze kell raknia egy stabil védelmet.
Mindenestre elől most nagyon egyben vagyunk, a kp még kérdéses lehet, de a de Jong, Gavi, Pedri, Casadó négyes meg tudja oldani, eddig úgy tűnik legalábbis.
És pont ez a két csapat az, aki ellen az eredményen felül komoly morális győzelmet is arattunk. Ahogy fentebb említették a Bayern a legnagyobb mumusunk volt, utána pedig amellett, hogy egy Clasícó volt, pont megakadályoztuk, hogy a veretlenségi rekordot (amit mi tartunk) beállítsák. Plusz a bajnokság végkimenetele szempontjából is nagyon fontos, hogy ezt a meccset hoztuk. A pontegyenlőség így valószínűleg nekünk fog kedvezni.
Most nagyon sok múlik azon, hogy a kötelezőket, ki és hogyan fogja hozni. Ha kicsit is bukdácsolunk, ők pedig magabiztosak lesznek, hamar leapadhat az előnyünk. Annyi segítségünk talán van, hogy térnek vissza fokozatosan a sérültjeink, de az utóbbi két év bizonyította, hogy két-három hét alatt akár 7-8 emberünk is hosszabb távra kieshet. Elég egy Raphinha, Lewy sérülés és fújhatjuk a 4-5 gólokat. Vagy éppen jön egy hullámvölgy, egy két becsúszó hiba (lsd. Osasuna) aztán ott vagyunk ahol a part szakad.
A BL szempontjából is fontos volt a győzelem, mert ezzel a 8 felé is nagy lépést tettünk, de itt is még az elején vagyunk, ha majd a kötelezők egy részét behúztuk lehet kicsit szusszanni, de egyelőre itt sem lélegezhetünk.
Mindenesetre a legnehezebb időszakból jól jöttünk ki, de most Flick-nek nagyon oda kell figyelni, hogy földön tartsa a játékosokat. Ha ebből nem egészséges önbizalmat merítenek, hanem azt képzelik, hogy jöhet bárki, azt fél gőzzel megverik, vagy sokan elkezdik kicsit a csapat elé helyezni magukat (Pichichi stb.) csúnya sorozat jöhet. Főleg Yamalnál veszélyes ez, mert őt most világszerte egyre nagyobb hype övezi és elkezd lazáskodni, magát minél inkább előtérbe helyezni, cserénél/rotálásnál besértődni nem lesz jó vége. Még az is megfordult a fejemben, hogy a csapat szempontjából két egygólos győzelem szerencsésebb lett volna.
Most az is ki fog derülni, hogy a fejekben mennyire tud rendet tartani a német, amiben Raphinhának most is kell a segítsége. Ter Stegen tekintélye ilyenkor nagyon jól jött, de most ezt nélkülözni kell.
Ugyanakkor nyilván nagy öröm mindenkinél, hogy egy ilyen hat napot hoztunk le, mert szerintem a legvérmesebb szurkolók sem nagyon gondoltak volna egy ilyen győzelmi sorozatra ebben az utóbbi hétben, ilyen különbségekkel pláne nem.
Amúgy a lestaktikában akkora rizikót nem látok, Legalábbis többet nem, mintha kevésbé feltoltan védekeztünk volna. Megfutni ugyanúgy képesek lettek volna, főleg, ha lendületből érkeznek, se belső védők, sem Koundé nem villámléptű, plusz sokkal több 1 vs 1 alakulhatott volna ki, ami egy Viniciussal és Mbappéval szemben nem ígér túl sok jót.
Forca Barca!!!!
- szbsz
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 517
- Csatlakozott: 2018.11.06. 12:25:42
- Tartózkodási hely: Macaristan
Az eufória annak (is) tudható be, hogy két nagyon rossz szériának sikerült véget vetnünk, a Bayernt nyolc éve nem tudtuk legyőzni, a Madrid meg zsinórban négyszer csapott meg minket, még Xavi irányítása alatt! Ez két nagyon megalázó és fájó stat, most egy hét alatt sikerült véget vetni minkettőnek!Nyiri81 írta: ↑2024.10.28. 10:28:47Kicsit higgadtabban közel 2 nappal a meccs után azt mondom hogy nyugodjunk le. Szép volt ez a hét de még belefuthatunk egy két nagyobb zakóba. Tiszta fejjel és higgadtan kell nekimenni a többi meccsnek is. Mondom ezt úgy hogy rohadt boldog vagyok. 2 napja csak jönnek fel a Real Bayern Barca mem videók, vicces képek. Ez alapján is azt mondom picit már túl van tolva. Nem nyertünk meg semmit csak 3 nagyon fontos meccset egy hét alatt. Ami tény hogy rohadt jó és iszonyat nagy gólkülönbséggel, de most veszek jó pár nagy levegőt és bizakodóan nézek a jövőbe. Hosszú még a szezon.
De valóban kezd sok lenni, nem tripláztunk, egyelőre csak sikerült lezárnunk két nagyon rossz szériát, szóval túlzás kicsit ami most megy, főleg hogy azért elég nagy szerencsénk volt a lescsapdával, elsülhetett volna rosszabul is, lehett volna mindkét meccs jóval szorosabb is! Ennyire risky lestaktikával azért kizárt, hogy neki mennénk az egyenes kieséses szakaszanak a BL-ben, ha visszatérnek a hiányzók, Flicknek össze kell raknia egy stabil védelmet.
Mindenestre elől most nagyon egyben vagyunk, a kp még kérdéses lehet, de a de Jong, Gavi, Pedri, Casadó négyes meg tudja oldani, eddig úgy tűnik legalábbis.
"Some people think football is a matter of life and death. I don't like that attitude. I can assure them it is much more serious than that"
- Nyiri81
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1492
- Csatlakozott: 2017.01.05. 23:06:25
- Tartózkodási hely: BP
Kicsit higgadtabban közel 2 nappal a meccs után azt mondom hogy nyugodjunk le. Szép volt ez a hét de még belefuthatunk egy két nagyobb zakóba. Tiszta fejjel és higgadtan kell nekimenni a többi meccsnek is. Mondom ezt úgy hogy rohadt boldog vagyok. 2 napja csak jönnek fel a Real Bayern Barca mem videók, vicces képek. Ez alapján is azt mondom picit már túl van tolva. Nem nyertünk meg semmit csak 3 nagyon fontos meccset egy hét alatt. Ami tény hogy rohadt jó és iszonyat nagy gólkülönbséggel, de most veszek jó pár nagy levegőt és bizakodóan nézek a jövőbe. Hosszú még a szezon.
Csak is Puyol
- PorSiempre
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 495
- Csatlakozott: 2020.10.29. 09:40:15
Le a kalappal a mester előtt!
Itt is valamilyen szinten látszik, hogy azért nem hülyék vannak a csapatban. Ezt a svájci óra pontosságú lestaktikát így begyakorolni... Azért ez mestermű... A támadások pedig ülnek. Hiába kilóra kevés a kp, de simán hozzuk a meccseket. Vannak természetesen negatív szakaszok, amikor kb le vagyunk mosva (ez megvolt tegnap is és a Bayern ellen is), de összességében nagyon durva amit csinálunk.
Kounde egyszerűen állati, Balde utolsó két meccs parádés volt. Inigo és Cubarsi jó párost alkotnak ( lesz ott harc a kezdő tagságért).
Casado - ez a gyerek hihetetlen milyen remekül lát és osztogat.
Pedri - eddig is tudtuk, hogy technikailag mire képes, csak most van hozzá fizikum is , brutál amit nyom
Fermin - tegnap kevés volt, de küzdött szívvel lélekkel, nem tudok rá haragudni, ő egy csupa szív játékos , kellenek az ilyen játékosok is
Támadó hármas - köszönjük Hansi , hogy fejben és fizikálisan is rendbe pakoltad őket! Egyszerűen nem tudnak hibázni. Gólpasszok , gólok , fegyelmezett védekezés és visszalépések...
Végül Hansi Flick... Tudtam, hogy jó edző , tudtam, hogy van esze a játékhoz... De ezt a 3 hónapot amit össze pattintott a semmiből... Erre nem számitottam. Főleg nem a Bayern + Real duó lesimázására ... Ha jól rotál és nem lesznek komoly sérülések, akkor egy szép szezon lehet az idei.
Danke Hansi !

Ab intus enim de corde hominum cogitationes malae procedunt, adulteria, fornicationes, homicidia, furta, avaritiae, nequitiae, dolus, impudicitia, oculus malus, blasphemia, superbia, stultitia. Omnia haec mala ab intus procedunt, et coinquinant hominem.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10652
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Na erre aztán nem sokat fogadott volna senki sem, az erősen csalódást keltő nyári átigazolási szezon + sérülések után meg aztán az előzetes elvárás az volt hogy valahogy ne maradjunk le túlságosan, ahhoz képest csodát művelt
Ami a taktika mellett nagyon szembetűnő az az állóképesség, és a csapat melletti egyéni teljesítmények kitűnése.
A RM-nál mindig irigyeltük hogy szinte bármelyik játékost fel tud turbózni az edző, a légkör, és olyan érzése volt az embernek hogy még a szertárost beküldve is megnyeretné a meccset, ehhez képest nálunk meg aki ide került az jellemzően maga alatt teljesített, de legjobb esetben is hasonlóan mint előző klubjában.
Ehhez képest Flick szinte mindenkinél elérte(oké Ferran menthetetlen) hogy önbizalomtól duzzadjon, a legjobbját hozza, merjen egyéni megoldásokat választani, sikerült megtalálni a játékosok szerepét ahol a leghatékonyabbak, egyszerűen olyan érzése van az embernek hogy mindenre van valamilyen megoldása, és az hogy egy ennyire foghíjas keretből ezt kihozta 3 hónap alatt az elismerendő. A bója/sérült Inigobol megbízható védőt, a mindent kihagyó Raphinhából gyilkológépet csinált, Lewandowskit is abban a szerepkörben játszatja ahol a leghasznosabb, és lehetne tovább sorolni, most láthatjuk hogy ez mennyit számít.
Lehet hogy nem beszéli a nyelvet, nem ismeri a ligát, de láthatóan a játékosok úgy hallgatnak rá, úgy követik az utasításait mintha 3-szor tripláztunk volna vele.
Az állóképesség meg szintén, Xavinál is javult, voltak meccsek amiket a végén döntöttük el, de most még ilyen vékony kerettel is az az érzés hogy ha 120 perces lenne a meccs akkor mi ugyanúgy tolnánk végig, míg az ellenfél meg 95. percnél járni sem tudna.
Ettől függetlenül nem szabad elfelejteni az alapvető hiányosságokat, jó hír hogy Arauojék hamarosan visszatérnek, remélem hogy a téli átigazolási szezonban tudunk még 1-2 posztra bővíteni, és akkor szép szezon elé nézhetünk.

Lehet hülyeség ilyet írni, mert még mindig fiatal, de lehet már túl van a csúcson. Mbappé 18 évesen játszott olyan jól, mint mondjuk most Yamal, fura is hogy egy Vinicius hamarabb kap aranylabdát nála. off vége
Hansi iszonyatosan jó taktikával játszik, olyan Real Madridosan főleg mostanában, semmi passzolgatás az ellenfél kapuja előtt, ajtó-ablak helyzetig kijátszott szituációk, hanem kontra gólok, és ez azért sokkal egyszerűbb, hogy csak le kell tudni futni a védőt. A ligában lőtt 37 gól valami brutális szám. Persze a hét nullás meccs megnyomja a dolgot, na de akkor is. Csak így tovább