zola8787 írta:Azoktól a szurkolóktól kérdezem, akik ténylegesen nézik a Barca meccseket és nem csak néha néha meg csak összefoglalókat (mint én):
megérte Griezman-t leigazolni?
A pénzt hagyjuk, kutyát nem érdekli, hogy mennyiért jött, a kérdésem arra irányul, hogy pozitívan hat e a csapatra meg a játékunkra.
Nem láttam minden meccset, de többet láttam, mint nem, azok alapján az a véleményem, hogy egyelőre nem érte meg, de ez kevésbé az ő hibája. Posztidegen helyen játszik, és igazi dinamika nélkül eléggé szenvedős a játéka (más kérdés, hogy a Messi-Suarez melletti harmadik támadónak a széljáték nélküli balszélső posztján a harmadik 100+ milliós igazolásunkat készüljük feláldozni). A hozzáállását csak dicsérni tudom, a tavaly nyári pojácáskodása után a legnagyobb ellenzői közé tartoztam, de az alázata és a meccsekbe belerakott melója szerintem példaértékű, talán már a többiek is kezdik befogadni, az elején nagyon elveszettnek tűnt ebből a szempontból is.
Ettől még ez a teljesítmény nekem egyelőre kevés, a "kényelmes" meccseinken hozza-hozogatja a pontokat (gólokat, asszisztokat), amikor baj van pont nem tudja hozni az extrát, amivel ő lendíti át a csapatot a holtponton.
És akkor ezt vegytisztán a teljesítménye alapján írtam, de szerintem nem lehet figyelmen kívül hagyni az érte kiadott összeget, ami alapján még lehangolóbb a helyzet.