hajnesz írta:
Abban azért egyetértek Bobbal (meg néhány madridistával), hogy nem volt semmi baj ezzel a csellel, viszont az időzítés nem volt épp a legjobb. 3-1-re mentünk, a mi játékosaink nagy része már várja a kupaátadást, a bilbaósok meg azon gondolkoznak,hogy kire fogják fogni a vereséget, erre meglép egy ilyen cselt

Ha ugyanezt megcsinálta volna teszem az a 10. percben, említésre sem lett volna méltó. Az ő részéről viszont egy kicsit megértem, egész meccsen rúgdosták, valamivel törleszteni kellett

Meg így nem aludtam el az utolsó 10 percen

Itt pont az a lényeg, hogy ilyen cseleket, már a biztos győzelem tudatában a meccs vége felé csinálnak meg. Neymarban is van annyi ész, hogy ezt ne a 10. percben 0:0-nál csinálja meg. Azzal pedig nem értek teljesen egyet, hogy 100-ból 99x leviszik az alapvonalhoz. Ilyenkor sokszor mennek a sarkazgatások stb.
Ennyi erővel a Bayern-játékosok meg nekimehettek volna Messinek, Boatenget úgy elfektette mint a kuglibábút, Neuer felett meg szemtelenül átemelte. De akár tegnap az első góljánál is. 3 embert úgy fűzött át egyszerre, hogy azt se tudták hol vannak. A "szakértők" akkor meg zsenizték Messit.
Vagy Ronaldinho amikor a hátával adott gólpasszt Giulynek?
Az, hogy elesett szerintem egyáltalán nem elítélendő és nem is homorítás. Két kézzel lökték, lehet, hogy talpon tudott maradni, de a labda már elment, 3 védő volt előtte elesett. Sokkal kisebb szabálytalanságok is vannak számtalanul egy-egy meccsen, amikért nem hőbörögnek.
Ezzel most nem Neymart akarom védeni, akkor is ezt mondanám, ha di Maria vagy bárki csinálta volna. Nekem például a mai fociból nagyon hiányoznak az ilyenek, talán Ronaldinho volt az utolsó hírmondója azoknak, akiktől folyamatosan várhatók voltak az ilyen cselek.
Amit pedig a nagy szakértők mondanak szánalmas. Ilyen "lehülyegyerekezés" meg nem udom, hogy vérlázító vagy nevetséges. Remélem szólni fognak nekik, hogy fogják vissza magukat.