Lehet, hogy baljós kritikát, vagy egyesek szerint szánalmasat stb-t írok, de leírom amit látok.
Mióta itt van Pep voltak érdekes és olykor nagyon indokolatlan rossz húzásai, csak a tavalyi évbe Messi csillogása illetve egy-egy gála feledtette ezeket a rossz döntéseket. De most, hogy senkinek nem úgy megy ahogy kellene, egyre inkább szembetűnőek ezek a hibák. Gondolok itt Yaya padoztatására, Bojan már-már irritálóan kevés játéklehetőségére. Messi állandó, és teljesen felesleges mozgatására a pályán, meg is látszik a hatása rajta. Iniesta kitolására a szélre. Keita és Busquets "mániájára" Az igazolásos baklövéseire, Csihrinszkijre és Cacaresre, akik árából már vehettünk volna 1-2 értelmesebb játékost is. Az késői alibicseréire, és sorolhatnám még, úgy érzem.
Néha teljesen olyan érzésem van, mintha a Rijkaard éra minden cseppjét ki akarná irtani, bár lehet csak én vagyok paranoiás

.
Be kellene látnia a hibáit és próbálni változtatni azokon.
Teljesen tudatába vagyok, hogy nem lehet mindig jól, és sikeresen játszani, de ezek a hibái már a tavalyi évbe is szembeötlőek voltak, csak most, hogy nehezebben jönnek a sikerek sokkal inkább kiemelkednek a problémák a játékban.
Ezektől eltekintve, tisztelem és becsülöm, hogy helyre tettem a csapatot agyban és minden egyéb tekintetben. Köszönöm neki, és a játékosoknak is azokat a szép meccseket és kupákat amiket produkáltak. Remélem sok ilyen lesz még

.
De, a szememben akkor válik igazán nagy edzővé, ha belátja a hibáit, és változtat is ezeken.
Akinek nem tetszik ne olvassa, ha meg valaki hasonló véleményen van annak örülök. Próbáltam korrekt és reális lenni remélem sikerült.
