Egyetértek az előttem szólókkal: szerintem is jó képességű játékos, és abban, hogy nem tudott eddig hosszútávon jól teljesíteni, benne van Valverde keze is, pl. ha hozott egy remek meccsen, következő héten akkor is Robi volt a kezdő. Nagyon hiányzik már egy kis állandóság, EV egyik nagy hibája volt, hogy még 2,5 év után is össze-vissza dobálta ide-oda a játékosokat. Setién új edző, szóval nála érthető, hogy kísérletezik, de jó lenne, hogy mire jönnek a szezon legfontosabb meccsei, addigra már nagyjából kialakulna egy állandó kezdő.
A Semedo-Dembelé jobbszélben én nagyon sokat láttam, de az tényleg ritkaságnak számított, ha össze tudott állni. Ebbe persze benne volt Dembelé sok sérülése (illetve Semedo is volt azért sérült, még ha kevesebbet is) és ingadozó formája, de ebben is ugyanúgy Valverde is, aki akkor sem játszatta őket így együtt, amikor az a teljesítményük alapján indokolt lett volna. Lehoztak egy remek meccset, következő meccsen a francia máris a balszélen találta magát, szóval volt következetlenség.
