palesz77 írta:Áthozom ide az igazolások topicból, mert ez már csak Messis téma kb.
Szóval. Én is úgy gondolom mint Subinho, nem adnám még el, de azért 1-2 dolog..
barcalaci84 írta:
az elmúlt pár évben azért voltak itt klasszis csatárok (Suarezhez hasonló tipusú játékosok) néha-néha középen is szóhoz jutottak...Rosszabbak voltak mint szélen a vonal mellé száműzve...

Itt kire gondoltál? Henry egyszer játszott emlékeim szerint a Pep éra alatt középen - még a Valencia ellen 08/09-ben, amikor Tito rakta össze a kezdőt Pep eltiltása miatt.. -, mesterhármast is szerzett. Villa meg szintén nem sziporkázott az oldalvonal mellett, elfogadható volt sokszor, de láthattuk milyen ha középen játszik.. Ibra meg egyenesen szörnyű volt ott. Más középcsatárt meg nem játszattunk a széleken.
barcalaci84 írta:
ha Messi menne (szerencsére szó sincs erről) következne szerintem megint min 6-7 szűk esztenő megint... a 200 millió persze jól hangzik, csak olyan durvák az árak h nem sokra lenne elég...főleg h nyilván mellényúlások is lennének...
Egy az, ahogy előttem is írták, hogy Dinho távozását is átvészeltük valahogy.. De a másik, hogy idén akkor volt szinte a legjobb időszakunk, amikor Messi sérült volt. Az tény,hogy néha biztos hiányozna Leo ha távozna, de nem olyan elveszett már a csapat nélküle, mint volt 2 éve. Ezt idén bizonyították a srácok, és ez mindenképp nagy pluszpont Tatának!
Meg Neymarnak.
ZolTano írta:eladni Messit, csak mert nem fut annyit min4-5 éve?? a játéka is változik. már feleslegesen nem rohangál ez érthető is, a játékát ennyi idő alatt kiismrték és ehhez mérten játszik, már nem megy bele általa megítélt felesleges szitukba, csakhogy pörögjön mint aaz atom.
Azért a
"feleslegesen nem rohangál", meg a
"sétálgat a pályán" közt van ám átmenet is.. Amit Leo csinált idén a mezőnyben, az sokszor vérlázító volt. Amikor az Atletico ellen belevezeti a labdát az első védőbe, majd miután az elvette tőle és elindul a kapunk felé, Leo elkezd SÉTÁLNI, és a mögötte 3 m-el levő játékosunk kezd el sprintelni a védő után, az minden, csak nem elfogadható.. És azt se lehet mondani, hogy tartalékol a nagy szólóira a 90. percben, mert idén nincsenek nagy szólói.. 2 védőt is csoda volt ha egymás után megvert idén 1v1-ben, nem hogy többet. Persze volt pár szép megmozdulása, de bőven nem olyan hatásfokkal, mint azt megszokhattuk az évek során.
Ezt meg nem hiszem el, hogy azért van, mert kiismerték a játékát a védők.. Leo játékát már a 08/09-es szezonra is ki lehetett ismerni szinte teljesen, azóta is ugyanúgy cselez. Mégse tudták évekig megállítani a védők. Amióta elkezdett láthatóan veszíteni a dinamikájából, azóta van csak ezzel problémája. Remélhetőleg egy brutális alapozással ez orvosolható lesz a következő szezonra..
ZolTano írta:
27 éves lesz augusztusban, a játéka változik, mintahogy ő is de ez így van rendjén. többet fog irányítani,távolról lőni, kevesebb lesz a szólói az elfutásai....
Az irányító poszthoz meg bőven kevés lesz az a futómennyiség, amit ő produkál. Xavi fut 10-11 km-eket egy meccsen. Leo ettől fényévekre van..
Pl Villára gondoltam, aki nálunk amikor középen játszott pár meccsen akkkor abszolút 0 volt...
Ibra se váltotta meg a világot, bár jól kezdett...persze lehet arra fogni h utána kikerült szélre stb...de szerintem nem véletlenül került ki...mert egyszerűen a mi játékunkban Messi fals 9-esben jóval hatékonyabb volt a csapat számára mint ,akkor bármilyen világklasszis 9-es...
ide lehetne hozni Suarez-t Aguero-t Falcao-t, de ezek a játékosok szerintem még jobban eltűnnének ott középen mint Messi...ha a középpálya rutinból tityi-totyit játszik, akkor ők is
meg lennének lőve...itt kb minden meccsen arra kell készülni h az ellenfél beáll védekezni...ez ellen mindenki szenved...
Aguero is jó kis játékos és klasszis , de teljesen súlytalan, és veszélytelen ha 10 ember védekezik a csapata ellen...Messi azért így kedvetlenül is , egy fásult csapatban is kb egyedüli veszély...néha azért el-el tekergeti a labdát...
a középpályánk viszont most mégtovább gyengül , egy korszak lezárul Xavi miatt...Leo-t is elveszítve szerintem igenis komoly gondba kerülnénk...nem nagyon látom h ki jelentene helyette biztos megoldást , aki képes lenne lehozni még egy sétálgató Messi szintet sem...
Ronaldinho-t átvészeltük , bár szerintem ő közel sem volt ennyire kiemelkedően a csapat húzóembere még aranylabdás szezonjában sem...a legjobb volt a csapatból , de közel sem ilyen kiemelkedően ahogy Messi volt az elmúlt 6 évben...
illetve akkor egy Pep jött a padra aki a totális futball-lal tényleg óriási változtatást csinált és a megfelelő emberei is megvoltak hozzá...most én ezt nem látom... sok a lyuk és a kérdőjel a csapatban , és a védelemre is ráfér az erősítés , de a középpálya 0 teljesítménye idén szerintem sokkal nagyobb gond volt...a mi taktikánkat pedig ez határozta volna meg támadásban és védekezésben is...
LE-re kíváncsi vagyok h tényleg változtat-e valamit, szerintem inkább csak sodródik az árral...
Xavi-ra is elvileg számít és ez elgondolkoztató h mennyire lesz itt reform ...szerintem igazi stílusváltás nem lesz sajnos...pedig a középpályánk már alkalmatlan a totális futballra...és ebben gyökerizik a támadóink sokszor súlytalansága...
Leo -nak mindenképpen új poszton találnék helyet jövőre...akár a régi posztján, akár egy érkező igazi 9-es mögött...ez új motivációt is adhatna neki is, illetve az ellnfeleknek is új dologhoz kéne alkalmazkodni...
szóval szerintem ha marad a rendszer akkor a sétágató Leo is sokkal hatékonyabb mint akár egy Suarez...
ha pedig új rendszer lesz , akkor a világ kimagaslóan egyik legjobb játékosának meg kell találni az új szerepét a csapatban...bizonyított ő már más posztokon is akár válogatottban akár ,itt annak idején...ő nem egydimenziós játékos mint a jelenleg a piacon lévő sima klasszis játékosok...