Na akkor, ha már mindenki leírja, hogy áll én is leírnám "pár" sorba. Kezdeném is.
Szezon előtt úgy álltam az egészhez, hogy a kupába sokáig, persze erre rámehet a bajnokság, így a kupába a 4. fordulót, bajnokságba a 4. helyet céloztam meg. Kupában siralmasan kiestem a 2. fordulóba, ami egyben szégyen, másrészt esélyt adott a bajnokságra. Az első 3 fordulóban szerzett 1 pont igen lehangoló volt, de felemelt fejjel eldöntöttem, hogy a visszavágókon majd megleshetik magukat. El is érkezett az utolsó 4. forduló, ahol sikerült beérnem az elől haladókat és kb 1-1 pont volt a csapatok között. Sikeresen vettem a 10 fordulót, így következhetett az a 3-as sorban, akik elől voltak. Ők is szépen körbe verték egymást.
Szerencsére a 11. héten még találkoztam az utolsóval, akit könnyedén elvertem, így gk javítás és a 3 pont nagyon jól jött.
Jött a 12.hét Az a csapat ellen sikerült kihúznom egy 1-1-et aki stadionomba 0-1-re letudott győzni, így máris a 3. helyen találtam magam. Elképesztő esély adódott, akár a bajnoki címre is.
És jött a mostani várva várt 13. hét ami elé úgy álltam, hogy ha győzök, (ami neccesnek bizonyult az elején) sikerülhet még megnyernem a bajnokságot is. És tádám, kigondolná győzni tudtam idegenbe 0-9 re. 12. hétben még 8góllal jobb volt a GK-ja az 1. helyezetnek, aki már csak 2 ponttal van előttem, mára már 4 góllal én viszem ezt is, és a gólkirályi címet is elkönyvelhetem.
14. hét ami még vár ránk. Az első helyezett ellen játszom, akitől lesérült egy fontos játékos és ki is állítottak egy másik fontosat, így reménykedem, hogy a szezon eleji álmok a bajnoki cím megnyeréséről egy karnyújtásnyira lett.
Remélem tetszett az írás, én így állok
