visca el barca írta:
én egyelőre annyit látok tőle, hogy megkapja, majd lepasszolja a hozzá legközelebb állónak. gyanítom hogy ha mindenki egészséges lesz a kp-n, ő lesz oda a legutolsó ember.
Én inkább annyit, hogy fiatal kora ellenére stabilan játszik, nem lóg ki lefelé a csapatból, nem hat idegen testként, emellett még nyilván nem fogja azt a vezér szerepet vállalni, amit Iniesta szokott egyébként a posztján, ezt szerintem túlzás is lenne elvárni. Csinált már szép dolgokat, a kreativitás és a váratlanság megvan benne, ezt már láttuk, emellett a stabilitást is meg tudja adni bizonyos mértékben, ami Xavira volt leginkább jellemző. ( Egyébként is szerintem totál egy Iniesta-Xavi keverék a srác, azzal együtt, hogy nyilván még egyikük szintjén sincs, de ez változni fog, ha megkapja a bizalmat).
Ezen a meccsen amúgy sincs egyelőre sok területe, elsősorban nem is az ő feladata a kulcspasszok osztogatása most, hanem Messi és Arda van inkább ott.