Léfe írta:geridoss: minden szó igaz amit irt. Tökéletes. Talán ami erősségünk volt a középpálya?Xavi-Busi_Ini
ez roppant meg mert Ini és Busi sem a régi, a többi egyik sem idevaló. De!!! Ami érthetetlen, lassan játszunk, keveset futunk, semmi küzdés, pontatlanság magas szinten. Ami az edzőt illeti, oké menjen. De tavaly ugyanezzel a gárdával jól ment és az LE. is elismert volt. Most efelejtette a szakmát ? Ezeket a profikat, ilyen fizetés mellett buzditani kell, hogy ne sétáljanak? Mi ez, vagy nincs kedv és talán a kondició sem jó. Jó volt a PSG. de még tavaj is felvettük volna velük játékot.
Nem tudja már tüzelni őket sajnos, emellett nem tud azzal mit kezdeni, hogy letámadnak és még a labdakihozatal sem sikerül.
Ráadásul a labdavesztés utáni gyors visszatámadás sem megy, pedig az nagy erősségünk volt.
LE pont visszahozta ezt, úgy hogy megfelelően tudta a csapat váltogatni, hogy mikor kell kicsit visszaállni, hagyni az ellenfelet, és mikor kell rögtön letámadni a labdáért.
Ehelyett jelenleg az megy, hogy az ellenfél letámad minket, és fogalmatlanul vagyunk a pályán, mint akiket más sportágra hívtak meg.
Játék képe alatt mindent, csak tudatosságot nem lehetett felfedezni.
Mint ahogy pár hete mondtam, 2 vége lehet, vagy sikerül megoldani a problémát és akkor bármire képesek lehetünk, vagy pedig nem sikerül és LE-nek mennie kell, illetve csúnya lesz a szezon vége...Sajnos az utóbbi valósul meg, és kupa nélkül zárnánk a szezont jóeséllyel, ha a Spanyol Kupára nem mentünk volna rá..
Lehet reménykedni, DE egyedül akkor lenne egy kis esélyünk, ha úgy mennének ki a fiúk, hogy az első másodperctől felszántják a pályát és nyomnak...
De sajnos ezt a szikrát nem látni a szemükben, hasonlít a viselkedésük a 2013-14-es szezonéhoz, jóllakottak, ami azért érthető azután h mindent megnyertek.