2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Meccs közben lehet, hogy visszatámadgattunk, labdaszerzéseink is voltak, de utána hiányzott a lényeg.Bob_Marley írta: ↑2024.05.05. 23:51:21Girona ellen pl rendkívül jó volt a labdavesztés utáni visszatamadas. Ezekben kellene fejlődni,hogy ez hosszútávon zsigerből jól működjön,hogy meglegyen a kontrol, a labda, a nyomás az ellenfeleken.
Mindenesetre ennek a játéknak a tónusos kirajzolódását nem igazán látni a pályán.
De nem ennyire.
Nem a hátvédeknek kellene elsősorban nyomást gyakorolni mezőnyben. Ez a középpályás védekezés feladata lenne. Csak ebben Pedri 0, Romeu 0, Roberto 0, de Jong 0, Gündogannak sem erőssége, Christensen meg nagyon sérülékeny. Ha a hátvédek meg felkószálnak az ellenfél térfelére, annak az lesz a következménye, mint a Villarreal ellen beszedett ötös, a Valencia két gólja, vagy a Girona elleni labdavesztés utáni összeomlás. Pedri emellett még elképesztően lassú is.
Azért ne felejtsük el, tavaly úgy nyertük meg a ligát, mindössze 9 gólt kapott addig a csapat (utána 2-3-at kaptunk meccsenként). A védelmünkről kis túlzással ódákat zengtek. Araujot meg az idény (nemzetközileg is) egyik legjobbjának.
Alaphelyzetben? Araujo a világ legjobb védője. Idén nem, az tény, de nyilván erről sem lehet teljesen levenni Xavi felelősségét. Ott van Chris, Koundé, és Cubarsí. Szerintem kb a City az egyetlen csapat, akik erre a négyesre nemet mondana, de lehet van még 1 vagy 2. (Főleg amikor egy Inigo még az 5. számú, és egy olyan Fayé, akit már topklubok akarnak behúzni...). Cancelo jobboson még azért jól is védekezett, de ő valóban nem szó szerinti védő. Az tuti, hogy ilyen védősorral semmi nem indokolja a néha hetekig folyamatosan 3-4 gólokat beszedő szériánkat.
Szerintem is kicsit túlzott Bence, de amúgy elég erős védősorunk van valóban. Annál mindeképpen jobb, mint amit Xavi idén kihoz belőle.
Egyetértek a fenti gondolatokkal.bence0330 írta: ↑2024.05.05. 10:15:32Jobb védőink vannak, mint a világon kb bármelyik csapatnak, esetleg 1-2 kivétellel. A Madridénál pl. tuti. Ott nincsenek 3 évig tartó egyéni hibák, és összeomlások hátul. Ezek nem egyéni hibák. Vagyis azok, csak nem az egyének hibái. Ezért is nem veszem elő pl. SR-t, mert minden meccsen más a gond. Ez párszor oké lenne, de nem 3 éven keresztül folyamatosan.
És még csak nem is azzal van a gond, amikor valaki elkövet egy hibát. Az a gond, hogy utána elindul a lavina, és mindenki megye kettes szintre esik, és a tv-ből látom kb, ahogy citeráznak a lábak. Ez 100% edzői felelősség, sajnos, ennyi idő után, ilyen rendszerességgel. Így meg totálisan semmit nem ér, hogy amúgy tényleg van játékunk valamilyen szinten, valamilyen értelemben, valameddig. Anullálja az egészet a dolog.
Olyan szintű fejetlenség, rettegés, szervezetlenség van a csapatban, ami tényleg döbbenet már.
Jobb védőink vannak, mint a világon kb bármelyik csapatnak, esetleg 1-2 kivétellel. A Madridénál pl. tuti. Ott nincsenek 3 évig tartó egyéni hibák, és összeomlások hátul. Ezek nem egyéni hibák. Vagyis azok, csak nem az egyének hibái. Ezért is nem veszem elő pl. SR-t, mert minden meccsen más a gond. Ez párszor oké lenne, de nem 3 éven keresztül folyamatosan.FCBsteve írta: ↑2024.05.05. 08:29:10Ami az idegesítő a szezonbeli meccseken, hogy a játék meglenne, de mindig van valami szerencsétlen mozzanat... "Egyszerűbb" lenne úgy kikapni, hogy az ellenfél volt ellenállhatatlanul jó, de ilyen kevésszer fordult elő!
Bántó egyéni hibák, és az ellenfél magára talál...
Aztán a vége hol ide, hol oda dől el, ahelyett, hogy kényelmes győzelmeink lennének...
A fejlődés megvan, szebb a játék, csak tavaly kevesebb ilyen hiba volt (vagy szerencsésebben alakultak a dolgok)...
Madriddal összevetve, ősszel pont az igazolásbeli különbség volt a döntő - Bellingham vs Romeu
Ami az idegesítő a szezonbeli meccseken, hogy a játék meglenne, de mindig van valami szerencsétlen mozzanat... "Egyszerűbb" lenne úgy kikapni, hogy az ellenfél volt ellenállhatatlanul jó, de ilyen kevésszer fordult elő!akos1974 írta: ↑2024.05.05. 08:03:38Nem sokszor fordult elő velem hogy kikapcsolom a tv-t. 35 éve szurkolok a csapatnak. Voltak jó és rossz időszakok. De nem latom hogy Xavi-val tudnánk egyáltalán fejlődni. De így hogy visszakoztak és itt marad ugyanez várható következő szezonban is. Jövő hétvégén megyünk családdal Barcelonába. Terveztük hogy megyünk meccsre. De már örülök hogy át raktak a meccset hétfőre és nem tudunk elmenni…
Semmi sem kizárt, de az meg már mit szimbolizálna ilyen előzmények után? Ezek után vajon kit lehetne idecsábítani és mivel?