Bajnoki Mérkőzések 22-23
engem meglepett, hogy Messi lett a mezőny legjobbja még akkor is ha a három gólpassz bizonyára sokat jelent. (lehet hogy túl szigorú vagyok vele szemben)
az idegenbeli három pont mindenképpen jó jel, az meg hogy minden kis (?) csapat ellen teljes gőzzel kell hajtanunk már nem újság.
ami nekem tetszett ma, hogy volt iram még klasszikus kontrák nélkül is és ezáltal gyorsult is a játékunk. a kirívóan sok hátra játékot nem csak hogy nem értem, de idegesítő is. ez a vérszegény szélsőjáték nagyon kevés lesz, mert középen Messi Körül mindig tömeg van . egyénileg Lenglet és Grizman ma (is) nagyon gyenge volt, az ő fent hagyása nekem edzői hiba.

- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18362
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Ezek szerint nem ment át az üzenet. Emberünknek nyáron még B-s meccs sem volt a lábában, a Juvenil A-nál kicsit más a játék gyorsasága, mint az első osztályban. Ehhez képest Lajos sérülése után kevesebb, mint két hét alatt játszott több, mint 300 percet.Ha valaki jobb teljesítményt nyújt a másiknál akkor az számít , hogy mennyi idős ??
Akkor Messi sem tartana ott ahol...
Vicc , h inkább SR a jobb szélső mint Fati ...sőt Grízesnek is egy jó megmozdulása volt egész meccsen , másodikban a nevét nem lehetett hallani, de akkor játszanak ők , igazad van..
Busi is a világ legjobb vkp-ja még mindig.
Busi most hogy jött ide? Másrészt nem tudom, mikor írtam le azt, hogy még mindig ő a legjobb...
Messi eleinte sokat is volt sérült. Azért számít a kor, mert 17 évesen a legtöbb embernek még nincs olyan fizikuma, hogy kibírjon évi 50 meccset a felnőttek között. Érthető, hogy óvatosak vagyunk vele, ha még ő is lesérül, akkor még nagyobb kakiban leszünk.Ha valaki jobb teljesítményt nyújt a másiknál akkor az számít , hogy mennyi idős ??
Akkor Messi sem tartana ott ahol...
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15491
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Baromi nagy mákunk volt hogy ezt behúztuk, egy forintot nem adtam volna rá.
Egy pozitívum, hogy valamennyire teperünk, de kb ennyi.
Kp rettenet gyenge, én többedszer írom de egy Vidal, DeJong, Arthur kpt kellene nyomatni ezerrel, ennél már csak jobb lehetne. Busi, Robert öngyilkosság, pláne hogy Griezman is pályán van aki Zlatannal is idegenebb test a csapatban.
Teljesen kusza az egész csapat, semmi elképzelés, többször úgy érzem, hogy még az sem tiszta kinek hova kell bizonyos szitukban helyezkednie.
Egyébként Messi meg eléggé dekoncentrált mostanában, vagy ha szebben kéne fogalmazni, akkor peches a gólszerzésben most.
Benne is több van ennél.
Amúgy tuti berakja jövőhéten Busit hátvédnel, nem lesz töke Bs gyereket betenni.

"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Amit írsz, igaz, bár hozzá teszem, nem azt írtam, hogy rosszak vagyunk. Csak a realitások szintjén igyekeztem maradni.herlius írta:Azért a BL 16-os mezőnyében mégiscsak ott vagyunk, tehát eleve kicsit ferdítés ez a "nem Euro top 20". Ennyire azért nem vagyunk rosszak. Ma sem játszottunk rosszul, érzésem szerint 1-1-nél kicsit szerencsétlenek voltunk a helyzeteknél, a Betis pedig erőre kapott a második gól után. Azt se felejtsük el, hogy a február még Pep idejében is többnyire katasztrófa volt, a Betis pedig otthon bárkinek a dolgát meg tudja nehezíteni.Zsono írta:... ez a keret bizony (a fizetéseket kivéve) nem világszínvonal, de még csak nem is Euro top 20.
Ha valahol meghúzható egy Barcelona szint a keretben az életkor, fizikai és mentális állapot, játék intelligencia, a "barcaság", a taktikai érettség, emberi és sportemberi tulajdonságok összességével, akkor ezen a képzeletbeli szinten felül ebben a keretben 6 embernél nincs több.
Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek top játékosaink, de egy-egy tulajdonság már többjüknél hiányzik. Amire még utaltam, és ezt láthatóan már a vezetés is belátta, a játékos politikánk, igazolásaink és elengedéseink következtében tartunk leginkább ott, ahol a kerettel tartunk.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zsono 2020.02.09. 23:23:20-kor.
Fati még nem bírja ezt a hajtást, azért nem játszott. Szerintem jött volna a másodikban, csak hát jött a kiállítás.pep71 írta: Ha valaki jobb teljesítményt nyújt a másiknál akkor az számít , hogy mennyi idős ??
Akkor Messi sem tartana ott ahol...
Vicc , h inkább SR a jobb szélső mint Fati ...sőt Grízesnek is egy jó megmozdulása volt egész meccsen , másodikban a nevét nem lehetett hallani, de akkor játszanak ők , igazad van..
Busi is a világ legjobb vkp-ja még mindig.
Busi ma szerencsére nem volt olyan szerencsétlen, mint szokott lenni. Helyette Vidal adott ma egy gólpasszt, meg SR csetlett-botlott.
Ha valaki jobb teljesítményt nyújt a másiknál akkor az számít , hogy mennyi idős ??MatyiG írta:Mondjuk talán azért, mert a Juvenil A-ból jött 16 évesen, és már most stabil kezdő a sérülések miatt - cseréje se nagyon van -, a szezonból meg még van három hónap.pep71 írta:Fati miért nem játszott ??
Múltkori meccseken ő volt a csapat legjobbja , erre lehozta a mester a 60.perc körül az előző meccsen , most meg 0 perc..így kell önbizalmat adni egy fiatalnak ..inkább játszon SR meg Gríz ...akik dupla nullák
Akkor Messi sem tartana ott ahol...
Vicc , h inkább SR a jobb szélső mint Fati ...sőt Grízesnek is egy jó megmozdulása volt egész meccsen , másodikban a nevét nem lehetett hallani, de akkor játszanak ők , igazad van..
Busi is a világ legjobb vkp-ja még mindig.
Setiennek nem jött be az elképzelése - viszont a végén higgadt volt. Valverdenél ez vereség.
- Rivaldo11
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8005
- Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
- Tartózkodási hely: Budapest
Behúztuk, még ha nehéz is volt. Tetszett, ahogy kijöttünk a 2.félidőre, gólra törően, gyorsabb labdajáratással, több mozgással. Azt pedig valaki elmagyarázhatná, hogy miként vezethet egy ilyen idióta kretén egy la ligás meccset.
Amúgy kész csoda, hogy még versenyben vagyunk, rendszeresen emberelőnyt adunk az ellenfélnek, ha dártányán a pályán van, hatalmas nulla az ember.

Rivaldo-A Legnagyobb.
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18362
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Mondjuk talán azért, mert a Juvenil A-ból jött 16 évesen, és már most stabil kezdő a sérülések miatt - cseréje se nagyon van -, a szezonból meg még van három hónap.pep71 írta:Fati miért nem játszott ??
Múltkori meccseken ő volt a csapat legjobbja , erre lehozta a mester a 60.perc körül az előző meccsen , most meg 0 perc..így kell önbizalmat adni egy fiatalnak ..inkább játszon SR meg Gríz ...akik dupla nullák
KEgyetlen meccs volt.
Hajtás volt rendesen, a bíró -fogalmazzunk úgy- iszonyat lúzer volt, hagyta a patkánykodást rendesen. A színészkedéseket szerencsére nem ette meg. Pirosak jogosak voltak. De azért nekünk elmaradt legalább egy tizi.
Persze, Messire volt kijátszva minden, de miért? Hát hol volt Grízes? Hányszor volt úgy, hogy kaphatta volna kapu előtt a labdát?
Kegyetlen hajtás volt, akarat volt, mentek előre, nem adták fel.
Sajnos a végére elfogytak erőben ők is.
Nekem összességében tetszik az irány, de sajnos néhány játékos tényleg kevés ehhez a szinthez.
A védelem borzalmas, ahány kapuralövés, annyi gólt kapunk.

Azért a BL 16-os mezőnyében mégiscsak ott vagyunk, tehát eleve kicsit ferdítés ez a "nem Euro top 20". Ennyire azért nem vagyunk rosszak. Ma sem játszottunk rosszul, érzésem szerint 1-1-nél kicsit szerencsétlenek voltunk a helyzeteknél, a Betis pedig erőre kapott a második gól után. Azt se felejtsük el, hogy a február még Pep idejében is többnyire katasztrófa volt, a Betis pedig otthon bárkinek a dolgát meg tudja nehezíteni.Zsono írta:... ez a keret bizony (a fizetéseket kivéve) nem világszínvonal, de még csak nem is Euro top 20.
Olvasom, hogy sokan nem vagytok megelégedve, de basszus én nem tudom mikor élveztem utoljára ennyire meccset, mint az utolsó párat.
Valverde-vel az volt a baj, hogy Ő maga is elaludt a meccseken, na a maira mondhatunk bármit, de nem unatkozunk.
Ahogy mondod, igazad is van. Én rég izgultam a csapatért ennyire, mert látható előre lépés az utóbbi időszakhoz képest. Ezzel együtt ilyen terhelésnél jönnek ki a játékosok értékei, és hiányosságai is.

Fati miért nem játszott ??
Múltkori meccseken ő volt a csapat legjobbja , erre lehozta a mester a 60.perc körül az előző meccsen , most meg 0 perc..így kell önbizalmat adni egy fiatalnak ..inkább játszon SR meg Gríz ...akik dupla nullák
Múltkori meccseken ő volt a csapat legjobbja , erre lehozta a mester a 60.perc körül az előző meccsen , most meg 0 perc..így kell önbizalmat adni egy fiatalnak ..inkább játszon SR meg Gríz ...akik dupla nullák
- Cseri
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1825
- Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
- Tartózkodási hely: Pécs
Egy tetves kontrát nem tudunk végig vinni, ez vicc! Remélem sorsfordító lesz ez a meccs, kétszer hátrányból visszajönni, erőt kell(ene) adnia! Jövőhéten ad hoc védelemmel a Getafe ellen, kemény lesz!
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Abszolut egyetértek,hozzátéva azt ,hogy a bírók nem csak a leggyengébbek ,de számomra egyértelmű ,hogy a legkorruptabbak is lehetnek.Ilyen rosszul véletlen nem lehet meccseket vezetniZsono írta:Setien belátta, hogy ha nem rendeli hátrébb De Jongot, kikapunk.
Nyilvánvalóvá vált számára, hogy a két belső védőnk induló és fordulási gyorsasága La Liga középmezőny. Fel kellett adni a magasan letámadást, így meg nopláne.
Lenglet fejben sosem lesz Barca szint, fizikailag meg eleve nem volt az.
A spanyol bírók pedig Európa leggyengébbjei, és személyiségükben majd mindegyik orvosi eset.
Jelen pillanatban egy lelkes, de alattomos és színészkedő spanyol középcsapattal játszunk. Díjazom a lelkesedést, a törekvést, és amennyi volt is, az előre játékot, a középpálya gyors átjátszását. De nem várok el idén semmilyen elsőséget, hiszen látható, ez a keret bizony (a fizetéseket kivéve) nem világszínvonal, de még csak nem is Euro top 20. Jelenlegi edzőnk ebből nem tud elsőségeket kihozni.
Ki ne próbáljuk a hátvéd gyereket, minek is, ha van egy bukfenc.
Lehet, h Fati éretlen, de legalább van benne élet. Ezzel szemben Gríz? Helyzetbe sem kerül.
A védelem a franciákkal és Firpoval siralom, fogalmatlan bénák.
Vidal meg SR meg ki sem jöhetett volna a 2. Félidőre.
De vegyük meg min. 30ért a Betises csatárcsókát, egy nagy nulla ő is.
Sajnos tényleg újra kiderül, h nagy edző kaliber kell egy Barca kispadra. Setien sem az.
Ez vmi szörnyű volt. De kb. Ezentúl ez vár ránk.

el kell esni... még neki is
- NovaProspekt
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1984
- Csatlakozott: 2019.11.26. 14:17:19
passzoljuk le Messinek minden helyzetben 3245. felvonás...
Messinek el kellett volna esni.
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6753
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
hady írta:Végre
hady írta:Lefelé
Ide amúgy lehet egyszerre 1 szónál többet is írni.hady írta:Buta
Olvasom, hogy sokan nem vagytok megelégedve, de basszus én nem tudom mikor élveztem utoljára ennyire meccset, mint az utolsó párat.
Valverde-vel az volt a baj, hogy Ő maga is elaludt a meccseken, na a maira mondhatunk bármit, de nem unatkozunk.
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Setien belátta, hogy ha nem rendeli hátrébb De Jongot, kikapunk.
Nyilvánvalóvá vált számára, hogy a két belső védőnk induló és fordulási gyorsasága La Liga középmezőny. Fel kellett adni a magasan letámadást, így meg nopláne.
Lenglet fejben sosem lesz Barca szint, fizikailag meg eleve nem volt az.
A spanyol bírók pedig Európa leggyengébbjei, és személyiségükben majd mindegyik orvosi eset.
Jelen pillanatban egy lelkes, de alattomos és színészkedő spanyol középcsapattal játszunk. Díjazom a lelkesedést, a törekvést, és amennyi volt is, az előre játékot, a középpálya gyors átjátszását. De nem várok el idén semmilyen elsőséget, hiszen látható, ez a keret bizony (a fizetéseket kivéve) nem világszínvonal, de még csak nem is Euro top 20. Jelenlegi edzőnk ebből nem tud elsőségeket kihozni.
Nyilvánvalóvá vált számára, hogy a két belső védőnk induló és fordulási gyorsasága La Liga középmezőny. Fel kellett adni a magasan letámadást, így meg nopláne.
Lenglet fejben sosem lesz Barca szint, fizikailag meg eleve nem volt az.
A spanyol bírók pedig Európa leggyengébbjei, és személyiségükben majd mindegyik orvosi eset.
Jelen pillanatban egy lelkes, de alattomos és színészkedő spanyol középcsapattal játszunk. Díjazom a lelkesedést, a törekvést, és amennyi volt is, az előre játékot, a középpálya gyors átjátszását. De nem várok el idén semmilyen elsőséget, hiszen látható, ez a keret bizony (a fizetéseket kivéve) nem világszínvonal, de még csak nem is Euro top 20. Jelenlegi edzőnk ebből nem tud elsőségeket kihozni.
Messi...
Nem hiszem el.
Ez se tizi...
Nem hiszem el.
Ez se tizi...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vakmacska 2020.02.09. 22:56:25-kor.