2017.03.12. 17:09:02
Bob, ez részben igaz amit írsz, de ennek a felállásnak pont az a lényege, hogy a középpályán 1-el több ember van, és ennek ellenére a jobboldal se üres.
Amúgy most pont kijön amit írtam a Lucho topicban meccs előtt, a felállás nem oldott meg mindent, az emberek ugyanúgy kellenek, de a mostani eredmény ellenére is tartom, hogy lehetne erre építeni. Ami kellene szerintem, hogy ez a formáció jól működjön, az mindkét szélre - legalább az egyikre - egy ember, aki 1v1-ben nagyon ott van, lehetőleg befelé cselez. Most ez hiányzik. Denis még alapból se biztos, hogy jó lenne, de itt a jobboson főleg nem érzi. Baloldalon tud valamilyen szinten befelé cselezni, a jobboson ez neki esélytelen sajnos úgy tűnik. Rafinha szerepe ezért lesz fontos szerintem a szezon hátralevő részében, mert jelenleg ő az egyedül, akire úgy ahogy passzol ez a profil. A balosunk se túl erős, Arda és Neymar között itt jön ki a különbség, de még ez lenne a kisebb baj. A középpályára szintén olyan ember kell, aki adni tud a támadásokhoz, vagy a védekezéshez valami nagyobb pluszt, ez ismét csak Busi. Ide is kell majd ember, Gomes megint akkora semmi, hogy nekem fáj, SR se remekel most, de így is volt 1-2 veszélyes helyzetben momentuma.
Engem amúgy ez a mai nem ver földhöz annyira, én benne lennék, ha a mostani bajnokság elmenne - még akkor is, ha így visszahoztuk magunk hátrányból - arra, hogy ezt a felállást tökélyre fejlesztjük - amennyire lehet a mostani kerettel -, és jövőre ütünk vele. Lesz még ilyen meccs szerintem, ma az se segít, hogy ilyen szinten eső van, mindenkitől pattog el a laszti, de összességében szerintem lehet erre építeni. Úgyhogy én remélem, hogy akkor se állunk vissza 4-3-3-ra, ha esetleg marad is ez az eredmény.