Az első félidőben hiányoltam a lendületet és az intenzitást, kicsit lagymatag volt az egész játék. Neymar sem érezte még ekkor igazán a posztját, Sánchez viszont remekül játszott, szép egyéni akciók, betörések és cselek, a gólja pedig valami fantasztikus volt. A második félidőben, amíg még volt tétje a meccsnek már magasabb fokozatra kapcsolt a csapat, Neymar is megtalálta a helyét a pályán. A bíró valami eszméletlen gyenge volt, nem tudom mit kellene csinálni a csapatnak ahhoz, hogy megkapja a büntetőket. Úgy látszik nem jön be az sem ha rájátszik a támadó, de az sem ha megpróbál tovább menni, mint mondjuk Messi. Most hogy simán nyertünk enélkül is,kevésbé zavaró ez de legközelebb pontokat is bukhatunk emiatt..
Védekezésünk rendben volt, ami viszont zavaró, hogy már megint kaptunk egy szöglet gólt, abból hogy az egyik játékosunk elrontotta az emberfogást (Adriano). Már a harmadik ilyen gólunkat kaptuk a szezonban. Alapból hátrányban vagyunk a szögleteknél, így viszont még pluszban megadjuk azt a lehetőséget is hogy az ellenfél elszakadjon az őrzőjétől.
Bartra megint nagyot játszott, 12 labdát szerzett ma, szép lassan bejelentkezik azért az alapkezdő helyért is. Most megveregetem a vállam, mert még Tito első évének az alapozásakor írtam, hogy van benne lehetőség..
