2006.10.30. 15:40:21
ha jól tévedek eddig Thuram három meccsen játszott kezdőként.
asszem.
egyiken sztem man of the match volt, a másodikon elfogadható teljesítményt nyújtott, a harmadikon betlizett.
egy védőtől SENKI se várja el, hogy ennyi meccsel a tarsolyában brillírozzon!
az idény végén volt bennem egy kis félelemérzet, amit itt meg is osztottam, miszerint, nem hiszem, hogy jót tesz a CSAPATnak, ha ennyi (jó/elfogadható)
játékos van a keretben. szerintem 1-2 játékosnak búcsút kellett volna inteni tavaly, vagy legalábbis az igazolások után, azért, hogy a csapategységnek ez ne menjen a kárára. úgy gondolom, hogy pont az itt leírtak is azt bizonyítják, hogy bizony ezt elszúrták a vezetők.
amennyiben idény elején előálltak volna egy koncepcióval a védelemmel szemben (mert itt van most a legtöbb játékosunk), akkor nem hiszem, hogy hasonló problémákkal küzdenénk, mint amilyenekkel a két zakó alatt tettük.
mert én is azt mondom, hogy egy Zamb-Thuram-Puyol-Gio
-------------------------------------------------Rafa--------
"védelem" lehetne a hosszabbtávú, betonbiztos megoldás hátul.
ehelyett most az van, hogy szinte minden meccsen 2 ember cserélgetnek a védelemben a különböző posztokon.
ha így mentünk volna az idénynek és most is itt tartanánk, akkor lehetne kritizálni és lehetne cserékről beszélni, de így nem tartom fairnak a játékosok felé.
a többieket -bár tisztelem és szeretem- elkezdeném játszatni a 7., 8. fordulóban a kisebb meccseken, vagy csereként.
ugyanaz a keret sokáig nem lehet a csúcson, ezért is örültem az új szerzeményeknek: új játékos, új motiváció...
de a bejáratásuk elég balul sült el.
eddig.