2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
OFF: légyszíves tanulj meg sárgázni, mert minden második spoilered normál színnel vanbarcalaci84 írta:ugye te is érzed , hogy ez nem magyarázat, hiszen egy a filmben refrénként ismétlődő párbeszéd zajlik kettejük közt a sínen fekve, szóval aki addig értette a filmet , az nem zavarodott volna össze , ha öregek lettek volna
Ebben igazad vanbarcalaci84 írta:ilyen nem hangzott el a filmben, egyszer voltak 50 évig , ahonnan úgy szabadultak , hogy a vonat elé fekszenek, miután elültette a gondolatot Malban (miért mutatott volna egy korábbi Limboból szabadulást, de ilyenre nem volt utalás ,sőt
elvileg abban jelentben is próbálnak arra utalgatni h Cobb is megöregedett (ezért lenne félholt). A másik meg, h Cobbot a víz veti partra, mintha frissen érkezett volnabarcalaci84 írta:mégegy bukfenc:
Cobb megtalálja Saitot ,aki 100 évesnek tűnik, Cobb viszont 50 se
erre a legnépszerűbb magyarázat , hogy Saito hamarabb került a Limboba, de ez nem így volt hiszen mikor Cobb és Ariadné lemennek , akkor még Saito fedezi a hamisító srácot(bár erre nekem is van egy teóriám, de az is elég következetlen)
Szerintem pont mindkét lehetőséget nyitva hagyja egy esetleges folytatás reményébenbarcalaci84 írta:következő
a gyerekek a végén is ugyanakkorák és ugyanúgy ülnek ugyan abban a ruhában mint az emlékképekben
az említett dolgokra egy magyarázat lehet:
Cobb sose tért vissza a tényleges valóságba, teljesen elveszett az álmok között, amit a film a valóság szintjének mutat igencsa k hasonlít egy álomszinthez ( ajánlom figyelmetekbe Mal szavait miután utána mennek a Váróban, annak kellett volna lennie a film élének, csak sajnos nem ez lett , mert az a rohadt totem el fog dőlni, amivel a happy endet sugallja Nolan
sjd írta:Inception: el kell menni, meg kell nézni és kész
Erre egy racionális, habár illúzióromboló magyarázat van: azt a jelenetet nem játszathatták el idős színészekkel, egyrészt mert talán nem találtak volna olyan jót, másrészt mert elég furcsa lett volna, ha 143 pecen keresztül nézzük Leo képét, és aztán az egyik legfontosabb 5 percet vmi tök idegen vén szivar játssza elbarcalaci84 írta:
SPOILER
Egy példa , amire nem nagyon kérdezett még senki:
Cobb és Mal együtt öregedett meg a Váróban, onnan végül úgy tértek vissza , hogy a vonat elé feküdtek...Igen ám de mikor ezt mutatják mindketten fiatalok....tehát hogy is van ez?
A többi logikai bukfencedre kiváncsi lennék, mert én mást nem találtam
Mintha a filmben elmondták volna,hogy többször is lementek Limboba...
Slither írta:Ha nem magyarul kell akkor itt megtalálod:Sirlaller írta:Sziasztok!Keresem ezt a dokumentum filmet magyarul: Kings of clubs (Klubbok királyai).Ha jól tudom 10 részes sorozat és a nagyobb klubbokkal foglalkozik és a 7. rész szól a Barcáról!Ha valakinek esetleg megvan vagy tud linket ahonnan lekaphatom akkor örülnék ha megosztaná velem!!!
Párszor leadták a viasat historyn is...
Kis ízelítő miről beszélek...
http://www.youtube.com/watch?v=nvthWgEd2i8
Köszi előre is
Youtube:
Part 1
Part 2
Part 3
Rapidshare (nem próbáltam még):
Part 1
Part 2
Hát lehet, hogy a "sisakban" is van nekik vérszívó szerv. Aztán teleszívják a műszert és mehet a party.Eazzy írta:Viszont amiért igazából írok ide...felmerült benne egy nagyon buta kérdés. Ugye a vámpírok halottak, tehát nem dobog a szívük, oké hogy van bennük vér, de az nincs keringetve. Akkor mégis hogyan pumpálnak abba a bizonyos szervbe, amivel sikeresen szexelnek??? Lehet én vagyok hülye, de most ezen gondolkodtam ma...
Mintha a filmben elmondták volna,hogy többször is lementek Limboba...Cobb és Mal együtt öregedett meg a Váróban, onnan végül úgy tértek vissza , hogy a vonat elé feküdtek...Igen ám de mikor ezt mutatják mindketten fiatalok....tehát hogy is van ez?
Erre egy racionális, habár illúzióromboló magyarázat van: azt a jelenetet nem játszathatták el idős színészekkel, egyrészt mert talán nem találtak volna olyan jót, másrészt mert elég furcsa lett volna, ha 143 pecen keresztül nézzük Leo képét, és aztán az egyik legfontosabb 5 percet vmi tök idegen vén szivar játssza elbarcalaci84 írta:
Elég bátor kijelentés ez, hogy végig kképbe vagy a filmmel, mivel így hogy már többször láttam egyre több a logikai bukfenc sajnos, melyek felett könnyen elsiklik az ember első nézésre....
SPOILER
Egy példa , amire nem nagyon kérdezett még senki:
Cobb és Mal együtt öregedett meg a Váróban, onnan végül úgy tértek vissza , hogy a vonat elé feküdtek...Igen ám de mikor ezt mutatják mindketten fiatalok....tehát hogy is van ez?
Ha nem magyarul kell akkor itt megtalálod:Sirlaller írta:Sziasztok!Keresem ezt a dokumentum filmet magyarul: Kings of clubs (Klubbok királyai).Ha jól tudom 10 részes sorozat és a nagyobb klubbokkal foglalkozik és a 7. rész szól a Barcáról!Ha valakinek esetleg megvan vagy tud linket ahonnan lekaphatom akkor örülnék ha megosztaná velem!!!
Párszor leadták a viasat historyn is...
Kis ízelítő miről beszélek...
http://www.youtube.com/watch?v=nvthWgEd2i8
Köszi előre is
engem is érdekelneSirlaller írta:Sziasztok!Keresem ezt a dokumentum filmet magyarul: Kings of clubs (Klubbok királyai).Ha jól tudom 10 részes sorozat és a nagyobb klubbokkal foglalkozik és a 7. rész szól a Barcáról!Ha valakinek esetleg megvan vagy tud linket ahonnan lekaphatom akkor örülnék ha megosztaná velem!!!
Párszor leadták a viasat historyn is...
Kis ízelítő miről beszélek...
http://www.youtube.com/watch?v=nvthWgEd2i8
Köszi előre is
még annyit a filmről,hogy:ozsimiki írta:újabb remek miihii's trailer...kösz cimbi, nagyon adta, tegnap néztük leányzóval, éééééés 4év után először elmegyek/ünk moziba az Eredet kedvéért.miihii írta:Unthinkable
Szerintem kummajó lett.Elég komolyan nyomja Samuel a vallatást,Aceveda százados meg a hóhérsegéd![]()
Simán ajánlós!
NE szinkronnal nézd! A magyar szinkron sajnos erősen romlásnak indult az utóbbi időkben, ahogy észrevettem, de a Supernatural szinkronja szinte mindent űberel. Rosszak a fordítók, nulla kreativitás, idétlen, idióta hangokat kaptak a karakterek. Ha angolul nézed, akkor két férfit látsz, ha magyarul, akkor meg két ovis kisfiút. Nagyon rossz szinkronnal, halál komoly. Oké, hogy kényelmesebb olvasgatás nélkül nézni, de legalább tanulsz angolul is valamennyit. Én például sokat fejlődtem csak attól, hogy felirattal néztem/nézek sorozatokat.Victor_Valdes írta:valaki nem tudja, hogy lesz-e az Odaát 4-5 évadja szinkronosan?
Elég bátor kijelentés ez, hogy végig kképbe vagy a filmmel, mivel így hogy már többször láttam egyre több a logikai bukfenc sajnos, melyek felett könnyen elsiklik az ember első nézésre....Barcaforever írta:Nálam kapja a 10/9-et.Akinek nem tetszett a Viharsziget, az még a letöltéssel se fárassza magát, mert hasonló a felépítés.soadroli írta:Eredet
Ma néztem moziba, nagy film, még egyszer meg kell néznem hogy teljesen megértsem.![]()
DiCaprio ismét nagyot alakít, szerintem mindenképp érdemes megnézni.
Én képbe vagyok végig a filmmel, a végén persze lehet gondolkodni, ki így, ki úgy fogja fel.
újabb remek miihii's trailer...kösz cimbi, nagyon adta, tegnap néztük leányzóval, éééééés 4év után először elmegyek/ünk moziba az Eredet kedvéért.miihii írta:Unthinkable
Szerintem kummajó lett.Elég komolyan nyomja Samuel a vallatást,Aceveda százados meg a hóhérsegéd![]()
Simán ajánlós!
Nagyon jó felirattal is,kezdetben én sem akartam olvasgatni,de függőséget okozVictor_Valdes írta:Akkor elkezdem húzni felirattal. Bár előbb még kivégzem a Lost-ot.Varatrix írta:Szerintem nem sok igeny mutatkozik ra, de abban bizhatsz, hogy a Viasat most kozvetiti az elso evadot, es ha sikeres szerintem szinkronizalnak majd.Victor_Valdes írta:valaki nem tudja, hogy lesz-e az Odaát 4-5 évadja szinkronosan?
Bar szerintem angolul is nagyon jo persze magyar felirattal.
A kedvenc sorozatom.
Supernatural love
Hatalmas film nálam 10/10miihii írta:Unthinkable
Szerintem kummajó lett.Elég komolyan nyomja Samuel a vallatást,Aceveda százados meg a hóhérsegéd![]()
Simán ajánlós!